Ebben a bejegyzésben leírjuk, mit is tervezünk magunkkal vinni erre a hosszabb lélegzetvételű útra. Haladjunk szépen kategóriánként.
Ruházat: Mert mit visz az ember magával másfél évre? Hát nem lehet ész nélkül pakolni annyi szent. Mert akkor nem, hogy egy kerékpáron, de még egy lakóautóban sem férnének el a cuccaink. Ha valaki 10 napra megy nyaralni esetleg elvisz magával 10 pólót. Na de másfél évre? Helyette viszünk négyet és majd kimossuk, amikor már pánikzónába kezdünk sodródni a testünk szaga miatt. Ugyan ez vonatkozik az alsóneműkre, zoknikra is. Nadrágból két hosszú, két rövid, hogy legyen váltás, ha elázik, vagy már megáll a sarokban a kosztól. Egy vékony polár felső, egy pehely dzseki (mert könnyű, kicsi és meleg), esőkabát, egy-egy hosszú ujjú kerékpáros mez, széldzseki, kamásli, ha esik, szandál, ha már nem, vagy még mindig, de meleg az eső. Egy túracipő, amiben tekerünk, túrakalap a sivatagi (és minden más) nap ellen. Esőnadrág, térdmelegítő, sapka, sál, kesztyű, mert mindenféle időjárással találkozunk majd az utunk során. Mini utazós törölközők (na nem a mérete, de el sem hiszitek milyen kicsire összehajthatóak!). Bukósisak, szemüvegek (nap és átlátszó estére). Kis hátizsák túrázni, övtáska. A ruhákat nagyjából kis is pipálhatjuk.
Alvás: Viszünk egy sátrat, jó minőségű kell legyen, hiszen nap, mint nap felállítjuk, bírnia kell a strapát, nagy szeleket, esőt, havat. Sikerült támogatással szerezni egy Fjallraven Akka 3 sátrat, reméljük, jó szolgálatot tesz majd. Nehéz jó minőségű, megfizethető alagút sátrat találni, alapból nem túl nagy a kínálat, itthon meg pláne. Azért jók ezek a sátrak, mert a hálórészen kívül van egy nagy „előszoba", ahol elférnek pl. a sáros bringás táskáink, nem koszolunk velük, viszont attól sem kell féljük, hogy valaki meglovasítja őket, míg mi az igazak álmát alusszuk.
A hálózsáknak a következőt kellett tudnia, legyen kicsire összecsomagolható, könnyű, meleg és megfizethető. Na ezek a szempontok sosem állnak össze egy csillagzatba. Balázsnak már volt egy jó 3 évszakos zsákja, arra gondoltunk Enikőnek is olyat veszünk (The North Face Cat's Meow), végül megkaptuk támogatásként, köszönet érte a Trexpertes srácoknak, csak úgy, mint a sátorért. Hálózsákbélés, hogy sokáig tiszta maradjon a hálózsák, nagy melegben elég csak abban aludni.
„A matracon ne spóroljatok, mégis csak az lesz az ágyatok majd minden este az út alatt." – kaptuk Zitáéktól e hasznos tanácsot. Így beszereztünk egy jó kis akcióban két önfelfújós matracot, kipróbáltuk őket és szuperül működnek hidegben is! Be kell szerezzünk még két összecsomagolható párnát is, hiába, sokkal pihentetőbb párnával aludni.
Tábori élet: Kell egy edénykészlet, evőeszköz, bögre, tányér, kés, bicska, benzinfőző (mert a kemping gázpalackot nem olyan egyszerű mindenhol beszerezni), víztisztító (mert az iható vizet sem), fejlámpa. Mosogató szivacs, mosogatószer. Pár kisebb műanyag tároló doboz, teatojás.
Eü és higiénia: Alap gyógyszerek, kötszerek, popókrém, ha feltörte, mert fel fogja, mérget veszünk rá. Fogkefe, fogkrém, szappan, mosószappan (igen, a ruhákra), arckrém, sampon, olló, fésű, körömcsipesz, hajgumi. Enikőnek kontaktlencse folyadék, új lencsék, szemüveg. Tű, cérna, zsebtükör, szemöldökcsipesz, eldobható borotva. Wc-papír, naptej, szúnyog riasztó, ruhazsebkendő.
Elektromos kütyük: Szeretnénk magunkkal vinni egy kicsi, könnyű laptopot, amin tudjuk majd a jobbnál jobb bejegyzéseinket írni Nektek. Erre még nagyon keresünk szponzori felajánlást, sajnos ez egy nagyobb tétel nekünk. Ugyan csak szeretnénk szponzorációban szerezni egy kompakt fényképezőgépet valamint egy akció kamerát. Lesz nálunk egy atomtámadást is kibíró kártyafüggetlen telefon és egy okostelefon is, benne a legfrisebb autós térképekkel. Agydinamóról tölthető elemek,valamint egy túra gps is helyet kap majd a cuccaink között.
S, hogy mibe fér el mindez el? A Vaude Magyarország jóvoltából 8 (kettő elől, kettő hátul bringánként) szupervízálló Vaude Aqua táskába pakolhatjuk el mindezt a rengeteg dolgot.
A kerékpárokról és tartalék alkatrészekről külön bejegyzést írunk majd.