• Enigyerekekkel
  • JakokHazafele
  • ImaMalom
  • EniJunnan
  • Laoszikolykok
2016. február 24., szerda 12:21

A Halálvasút rövid története, Thaiföld II. rész

Szerző: Eni

Kanchanaburi körülbelül 120 kilométerre fekszik Bangkoktól. Másfél napos tekerés után, kényelmes tempóban, még a délelőtt folyamán elértük a kisvárost. Mindkettőnket nagyon érdekel a II. világháborús történelem (is), ezért sorba vettük, és meglátogattunk egy pár múzeumot és a katonai temetőt.

Rövid történelmi bevezető
Kanchanaburi a Sziám-Burma (vagyis Thaiföldet egykor Mianmarral összekötő) vasútvonaláról híres. Halálvasútnak is hívják, ugyanis úgy tartják, hogy a 415 km hosszú vasútvonal minden talpfája egy-egy emberéletbe került.
1941. decemberében a japán haderő megtámadta Pearl Harbourt, és elfoglalta Malayát. Ezzel megnyílt a csendes-óceáni front. 1942-re a japánok már Burmában harcoltak a Szövetséges csapatokkal, végső céljuk az volt, hogy Indiáig eljussanak. Ahhoz, hogy a Burmában állomásozó csapataikat hadianyaggal és egyéb munícióval ellássák, szükségük volt egy kevésbé kockázatos szállítási útvonalra Szingapúr és Rangoon ( ma: Yangon) között. Egy olyan vasútvonal megépítését határozták el, amely a thaiföldi Ban Pongtól indul, és a burmai Thanbyuzayatig húzódik. 415 kilométer, dzsungelen, hegyeken, folyókon át. ( A vasút építésének ötlete nem volt újdonság. Annak előtte az angolok is felmérték a nyomvonalat, de az eredményt látva elvetették a terveket, ugyanis megvalósíthatatlannak tartották a vasútvonal megépítését. )
Szingapúr 1942. februári eleste után mintegy 85 000 Szövetséges katona esett japán hadifogságba. A foglyok között voltak angolok, hollandok, ausztrálok, új-zélandiak és amerikaiak.
1942. májusában megkezdődött a Szövetséges hadifoglyok szállítása Szingapúrból és más dél-kelet-ázsiai hadifogolytáborokból Thaiföldre és Burmába. A vasútvonal építése 1942. őszén kezdődött, annak két végpontjától egyszerre.

A JEATH Háborús Múzeum (JEATH War Museum)
A múzeum neve mozaikszó, a betűk a Sziám-Burmai vasútvonal építésével kapcsolatos országok kezdőbetűiből állnak. J= Japan, E= England, A= America, Australia, T=Thailand H=Holland. Japán, mint a vasútvonal építésének felügyelője, Anglia, Amerika, Ausztrália és Hollandia, ahonnan a hadifoglyok származtak, és Thaiföld, mint a megszállt ország. A név azért is találó, mert a JEATH kísértetiesen hasonlít az angol death (= halál) szóra.

IMG 8979

A JEATH Múzeum

A szabadtéri múzeumban egy bambuszból készült, hosszú építmény áll. Valami hasonlóban laktak a hadifoglyok a vasút építése során. A kunyhóban korabeli fotók mutatják be, hogy milyen körülmények között éltek a hadifoglyok. A japán mérnökök és a koreai munkafelügyelők az első időkben nem foglalkoztak azzal a néhány thai emberrel és hadifogollyal, akik fotókat készítettek. Később azonban tiltották a fotózást, nehogy bizonyíték maradjon a táborok állapotáról, a kínzásokról és büntetésekről, valamint a munkakörülményekről.
A kunyhóban hadifoglyok által készített rajzokat is kiállítottak. Fájdalmas emlékek lenyomatai ezek. A II. világháborút követő évtizedekben több túlélő is visszatért Kanchanaburibe, és meglátogatták az 1977-ben alapított JEATH Múzeumot .
A szerény múzeum a szomszédos Chaichumpol templom gondozásában áll. Az volt az érzésünk, hogy a JEATH állapota kissé méltatlan a Halálvasúton dolgozó hadifoglyok emlékéhez. A múzeum elég piszkos, a kiállított képek itt-ott elszakadtak már, az újságcikkek és levelek toldozva-foltozva lógnak, a falra félig "felcelluxozva".

Pokoltüze-szoros Emlékmúzeum (Hellfire Pass Memorial Museum)
Ez a történelmi helyszín Kanchanaburitől körülbelül 80 km-re Északnyugatra található. Az emlékmúzeum az ausztrál J. G. Tom Morris egykori hadifogoly ötlete alapján valósult meg. 

Morris egy volt azon több ezer hadifogoly közül, akik a Halálvasút építésén dolgoztak a II. világháború idején. 1942-ben Szingapúrban esett hadifogságba. A vasútvonal építése alatt 10 különböző táborban tartották fogva, maláriás lett és vérhast is kapott. Később, az "55 kilósok kórházában" volt beteghordó, és más hadifoglyok ellátásában segédkezett.
40 évvel a Halálvasút befejezése után Morris elhatározta, hogy visszautazik Thaiföldre, és felderíti a Konyu-vágást, (ez a Pokoltüze-szoros thai elnevezése,) amit addigra szinte teljesen elnyelt már a dzsungel. A felderítés sikeres volt. Ezt követően kereste fel az Ausztrál kormányt, és kérte, hogy nyilvánítsák történelmi helyszínné a Pokoltüze-szorost. Az 1998-ban megnyitott múzeum emléket állít minden hadifogolynak és ázsiai kényszermunkásnak, akik a Halálvasút építésén dolgoztak, vagy itt érte őket a vég.
A múzeum igényesen kialakított, rengeteg információs táblával, és egy hatalmas terepasztallal, amely a vasútvonal egy szakaszát ábrázolja. Egy kis teremben 5 percenként levetítenek egy rövid dokumentumfilmet, amiben korabeli felvételeken és fotókon mutatják be a hadifoglyok szívszorító sorsának egy-egy pillanatát. Néhány akvarell és rajz bekeretezve függ egy folyosói falon. Volt hadifoglyok műve, ahogyan ők emlékeznek a Halálvasút építésére.
Az emlékmúzeumban - nagy meglepődésünkre, - nem kell belépőt váltani, és térítésmentesen igényelhető audio guide is.
A vasutat mintegy 60 000 hadifogoly és 200 000 "romusha" építette. A japánok romushának hívták az ázsiai (thai, kínai, jávai, kambodzsai, laoszi és vietnami, stb.) kényszermunkásokat. Ezeknek a szerencsétleneknek azt hazudták, hogy jó fizetésért 3 hónapos szerződéssel dolgozhatnak Thaiföldön, és akár a családjaikat is hozhatják. Természetesen az ígéretekből semmi sem volt igaz.
1942. augusztusában kezdődtek a munkák, és a vasút a hírhedt "Speedo" időszak nyomására 1943. október közepére elkészült. "Speed up!"- (Gyorsabban!) üvöltötték az őrök. A japánok a vasútvonal mielőbbi elkészültét sürgették, így emberfeletti teljesítményt követeltek a hadifoglyoktól és romushától. Az építés során a hadifoglyoknak nemcsak az embertelen forróságot és páratartalmat, a kemény fizikai munkát, az élelmiszerhiányt, az őrök brutalitását, hanem az időről-időre felbukkanó betegségeket is bírniuk kellett. Az erőltetett munkamenet (a Speedo-időszak) ideje alatt egy embernek 3 m3 földet és sziklát kellett kidolgoznia és elhordania egy nap. A monszun beköszöntével sem enyhült a nyomás, sőt! A csapadékos idő csak tovább rontotta az emberek kondícióját. Felütötte fejét a kolera, a szúnyogok maláriát terjesztettek, a higiénia hiánya miatt pedig futótűzként terjedt a vérhas. Az alutápláltság és a vitaminhiány miatt egy-egy kisebb seb, karcolás, csípés vagy vágás is csúnyán elfertőződhetett. Megjelentek a trópusi fekélyek. Több esetben csontig rothadt a végtagokon a hús. A Speedo idején az emberek éjszakába menően, napi 16-18 órákat dolgoztak. A csont sovány, gyenge emberek tömegesen haltak meg ebben a néhány hónapban.
A legtöbb munkafelügyelő koreai volt. A túlélők beszámolói alapján egytől-egyig brutálisak voltak. A hadifoglyokat és a romushát bambusz bottal ütötték-verték munkába masírozva. Munka közben sokszor kővel hajigálták a csont sovány rabokat, csak úgy, szórakozásból. Ha valakit "henyélésen" értek, súlyos büntetést szabtak ki rájuk. Volt, hogy a raboknak hatalmas sziklát kellett a fejük felett tartani órákon keresztül. Másoknak hosszú ideig mozdulatlanul kellett állniuk súlyos kövekkel megrakott kosárral a nyakukban. A verések, kínzások mindennaposak voltak.
Miután a múzeumot végigjártuk, elindultunk egy meredek lépcsőn, hogy megnézzük a Pokoltüze-szorost élőben is. Összeszorult gyomorral lépkedtünk a bambuszlépcsőkön. Tűzött a nap. A recepción a lelkünkre kötötték, hogy viseljünk megfelelő cipőt, vigyünk magunkkal elegendő vizet, naptejet és kalapot, valamint egy walkie-talkie-t, ha esetleg rosszul lennénk útközben. Csendben lépkedtünk lefele, közben hallgattuk az audio guide-ot a túlélők elbeszéléseivel. Sokat megtudtunk a hadifogolytáborok mindennapjairól. Voltak olyan rabok, akiknek 6 kilométert kellett gyalogolniuk a tábortól a munkaterületre, majd 16-18 óra munka után ugyanennyit vissza a táborukba. Mikor beköszöntött a monszun, nemcsak a nyomvonal elérése, hanem a munka is sokkal nehezebbé vált. Rengeteg volt a baleset a sáros, csúszós meredélyeken.

konyuVagas

Rekkenő hőség volt, egyik oldalunkon szikla, másik oldalunkon a völgy.

Pár perc gyaloglás után megláttuk a Pokoltüze-szorost. Egy kb. 80 méter hosszú 25 méter mély szabályos vágást a hegyben. Képzeljetek el magatok előtt egy négyemeletes háztömböt. Azon kellett utat vágni a vasútnak.
Földbegyökerezett a lábunk. Most azon az úton lépkedünk, ahol előttünk valamivel több, mint 70 éve kényszermunkások ezrei dolgoztak. A sziklafalakban itt-ott beletört fúrókat láttunk.

hellfirepass

A Pokoltüze-szoros. Több emberéletet követelt ez a szakasz, mint bármelyik másik.
1000 emberből 700 nem élte túl a munkát. 

A munkát és így az embereket is három csoportra osztották. Voltak, akik a vegetációtól tisztították meg a területet. A bokrokat, aljnövényzetet, fákat mind-mind ki kellett vágni, majd elszállítani, vagy a mélybe lökni. Ez könnyű munkának számított. A második fázis az ú.n. "Hammer and tap" (Kalapács és kopácsolás) volt. A Pokoltüze-szoros felől reggeltől estig, estétől reggelig ezt a kopácsolást lehetett hallani. A sziklát 4 kg-s kalapáccsal és fúrófejekhez hasonlító szögekkel és robbantással bontották el. Gépeket nem használtak. Néha elefántokat fogtak be eltakarítási munkákra, de ez nem volt jellemző. A szikla törmelékeket egy újabb csapat takarította el.
A táborok ezért a vasút tervezett nyomvonalán helyezkedtek el. Mikor egy-egy fázissal elkészültek, a táborok lakói átköltöztek a következő táborba. Egy-egy tábor sokszor olyan fertelmes állapotban volt, hogy már több száz méterről lehetett érezni a szagát.

nyomvonal

A vasút nyomvonalán itt-ott még lehet látni a talpfákat. Egy talpfa, egy emberélet. Így tartják.

Hogy honnan jött a Pokoltüze elnevezés? A Speedo időszakban az emberek 24 órát dolgoztak, felváltva. Amikor éjszaka megérkezett a "váltás", messziről ijesztő látványt nyújtott a szoros. A csont sovány hadifoglyok fáklyalángnál dolgoztak, árnyékuk a sziklafalra vetült. Olyan volt, mintha a pokol kapujában dolgoztak volna. Az egyik túlélő arról számolt be az audio guide-ban, hogy a munka alatt gyakorlatilag már gondolkodni sem tudtak. Mezítláb, ágyékkötőben, csípésekkel, sebekkel és fekélyekkel borított csontvázak dolgoztak a perzselő napsütésben, vagy éppen a zuhogó esőben.

koszeggel

A szoros után továbbsétáltunk, és Balázs levette a szandálját.
10 méter után sietve visszavette, a kövek égetően forróak és élesek voltak. Csak álltunk szótlanul.
Hihetetlen, amit ezek az emberek kibírtak.

Sir Ernest Edward "Weary" Dunlop neve fogalommá vált a hadifoglyok között. "Ő volt a józanság világítótornya az őrület és a szenvedés univerzumában"- nyilatkozta róla egyik katonája. Dunlop annak ellenére, hogy a "kórházi" kunyhókban primitív felszerelésnek voltak csupán, gyógyszer és fertőtlenítő szinte alig, rengeteg emberéletet mentett meg. 
Az orvos a hadifogoly táborban szigorú szabályokat hozott: evés előtt minden evőeszközt, tányért forró vízbe kellett mártani. Bambuszból latrinákat alakítottak ki. Rendet és fegyelmet kellett tartani, ami a hadifogolytáborban működőképes modell volt. A katonák, egy-egy táboron beül tartották a hierarchiát (nem véletlen, hogy az ausztrál hadifogolytáborban maradtak a legtöbben életben). A romusha táborokban azonban káosz uralkodott. Az ázsiai munkások egyszerű népek voltak, sokan családjukkal együtt hagyták hátra otthonukat a "jövedelmező" munkáért. Gyógyszereik, orvosuk nem volt. Az egyik túlélő az audio guide felvételén elmesélte, hogy a könnyeikkel küszködtek, amikor a koreai őrök átvitték Dunloppal az egyik közeli romusha táborba. Legyengült, csont sovány férfiak, nők és gyerekek feküdtek a kunyhókban hatalmas fekete karikákkal a szemük körül. Menthetetlenek voltak. 

dunlop

Az ausztrál orvos emléktáblája, aki ezrek életét mentette meg a hadifogolytáborokban. 

Az eredeti vasútvonal 4 kilométeres szakaszát megtisztították, ezen végig lehet sétálni. Útközben további 6 sziklából vájt szorost lehet látni, illetve azokat a szakadékokat, amelyen egykor fából épült hidak álltak. Ezek építése rendkívül nehéz feladat volt. Valójában senki nem tudta pontosan, hogy hogyan lehet több száz méter hosszú szakadékok fölé hidat emelni. A leghíresebb és egyben leghírhedtebb híd ezen a szakaszon az ú.n. Kártyavár-híd (Pack of cards bridge). Ez a híd építése során háromszor dőlt össze.

A Halálvasút 1943. október 17-én elkészült. 1943-1945 között a japánok közel 220 000 tonna katonai felszerelést szállítottak a vasúton. A Szövetségesek légitámadásai folyamatosan akadályozták a vasúti működést, ennek ellenére a japánok folytatták a szállítást ezen az útvonalon.

IMG 8996

Egy Szövetséges bomba. A Kwae-folyó feletti hidat hivatott lerombolni, azonban a bomba nem robbant fel.

A Halálvasút építése során több, mint 12 000 Szövetséges katona és körülbelül 70 000-90 000 ázsiai kényszermunkás halt meg. 
Kancanaburi katonai temetőjében a Halálvasúton dolgozó hadifoglyokat újratemették. A városon kívül még két másik temetőben nyugodnak az elhunytak. 
Egy soron végigsétáltam, elolvastam a fejfákat. Egy név, két dátum, katonai rang, származási ország. Lassan lépkedtem a sírok mellett, figyelmesen olvasva azokat. Fiatalemberek voltak, 19-45 év közötti katonák. Néhány perc után felnéztem, és visszanéztem a sor elejére. Alig sétáltam 60 métert a temetőben.

IMG 9005
Nyugodjanak békében!

A vasútvonalat a háború után visszabontották. A Thai Állami vasút korszerűsítette és újáépítette a szükséges szakaszokat. A vasút jelenleg Non Pladuk és Namtok állomások között, kb. 130 kilométeren üzemel. A legnagyobb látványosság természetesen a Kwae-folyó felett átívelő, újáépített acélhíd. Turisták ezrei látogatják meg minden évben a várost, hogy láthassák a történelem egy szomorú fejezetének mementóit.

IMG 9024

A híd a Kwae-folyó felett. Ma turista látványosság.

Az egyik túlélő gondolatai nagyon megfogtak bennünket... "Nézem az elém táruló völgyet, ahol a fogolytáborok álltak, a dús zöld erdőket és a szemben magasodó burmai hegyeket, olyan békés és csendes minden, semmi sem mozdul. És arra gondolok, hogy az emberi gonoszság még a leggyönyörűbb tájat is képes pokollá változtatni."

volgy

A völgy, melyben egykor a fogolytáborok álltak, ma csendes. 
Egy túlélő visszaemlékszik: "Vajon mi fogunk kísérteni ezekben az erdőkben?"

 

IMG 9002

"A jövő nemzedékének leckeként őrizzük a háború emlékét."

Utoljára frissítve: 2016. február 24., szerda 13:54