• Enigyerekekkel
  • JakokHazafele
  • ImaMalom
  • EniJunnan
  • Laoszikolykok

Szerző: Balázs

Az előző részben olvashattatok az első benyomásokról, az emberekről, furcsa és kedves szokásairól, a közlekedés rendezettségéről illetve arról, hogy milyen gördülékeny volt a kommunikáció a helyiekkel. A második részben újabb területeket veszünk górcső alá, melyek a három hónapos érintkezés alatt hatottak ránk. Ez most tényleg hosszú lesz, ezért előre is elnézést kérek, közben tarthattok szünetet, és egy teával vagy kávéval, netalántán forralt borral folytathatjátok az olvasást.

Aki Kínában jár kell, vagy netán hosszabb ideig az országban él, valószínűleg nem igen unatkozik. A meglepetés mindennapos, aminek szerintem azaz oka, hogy nagyon más kultúrkör a kínai és nekik teljesen más a normális, mint nekünk. Ezen jókat lehet nevetni, akár bosszankodni, de komolyan venni semmi értelme, hiszen, és erre már utaltunk, mi vagyunk a vendégek. Hogy is kérhetnénk számon valakin, hogy köpköd, dohányzik előttünk a sorban a gyógyszertárban, vagy a földre dobja az étteremben a lerágott csontot és a koszos szalvétát. Mert ez például mindennapos. Legyen akkor ez az első téma, amit kivesézünk, vagy inkább írom úgy, elmeséljünk a tapasztalatainkat. Nem győzzük hangoztatni, hogy tartsátok szem előtt, ez nem feltétlen általánosság, amit leírunk, ott, akkor, így történt, máshol lehet teljesen mások az emberek, de biztosan vannak hasonlóságok.

800px Kna adminisztratv trkpe a vitatott terletekkel.svg

Forrás: Wikipédia

 

Mindennapok...
Városban

A kínai egy elég szorgalmas népnek tűnt számunkra. Dolgoznak, pénzt keresnek, próbálnak túlélni, költekeznek, ki-ki saját takaró mérete alapján. Nagyon sokan élnek kisbolt vagy étterem működtetéséből. Sokan ott laknak, ahol dolgoznak, és ezt úgy kell elképzelni, hogy az utolsó polc mögött vannak az ágy és a nagyon szerény, szegényes körülmények "eldugva". A porták változóan igényesek és tiszták. Nincs mit szépíteni, sok a koszos háztáj, talán vidéken erre nagyobb gondot fordítanak, mint a városokban, azonban ez sem evidencia. Az átlag kínai korán felkel, a gyereket elindítja iskolába, aki sokszor az utcán kis sütödékben, grill kocsiknál veszi meg a tízórait. A gyerekeknek általában egyenruhájuk van, ami legtöbbször valamilyen kék-fehér melegítő alsó-felsőből és piros (úttörő) nyakba kötött kendőből áll. A suli korán kezdődik és későn ér véget. Nagyon sokat tanulnak, elég kemény az oktatás, főleg a nagyobb városok jobb iskoláiban. Sokszor láttunk este hét körül nagy diákcsoportokat hazafelé vonulni.

A felnőttek dogoznak estig, és aztán az utcára vonulnak. Na nem felvonulást, vagy tüntetést tartanak. Kínában a városokban este megtelnek az utcák, parkok emberekkel. A gyerekek játszanak egymással, a felnőttek ülnek és beszélgetnek, vagy, és ez volt a mi kedvencünk, táncolnak. Igen, táncolnak. Egyedül vagy párban az teljesen mindegy, csak tánc legyen. Több, kisebb-nagyobb csoport gyűl össze a város különböző pontjain és előre betanult koreográfiákat táncolnak végig. Van egy "tanár" aki hozza a kis gurulós kocsit, rajta a hangfallal és lejátszóval és indulhat a tánc. Haláli nézni őket, ahogy nagy átéléssel együtt ropják. Nagyon aranyosak! Az életkor nem számít. 20-99-ig minden korosztály képviselteti magát. A fiatalok inkább külön vonulnak, ahogy mi láttuk, de diákcsoportokat is láttunk táncolni párszor. Azzal talán nem árulunk el nagy titkot, hogy a nemek aránya erősen hajlik a női fölény felé, de azért mindig látni férfiakat is a csoportban. Többször napközben is belebotlottunk táncolókba. Leálltunk nézni őket, amiből beszélgetés, majd közösen tánc lett.  (Itt találtok róla egy kis videót.)

Az összes stílus képviselteti magát, a kínai népzenétől a szinti poppig mindenki megtalálja a talpa alá valót. Az emberek szeretnek együtt lenni, időt tölteni a barátokkal, csevegni, táncolni. Lehet, hogy ez a múlt maradványa (amikor együtt kellett boldognak lenni, vagy legalább is ezt mutatni) de ma már szabadon döntenek róla és szerintünk teljesen rendben vannak.

Nagyon régi és ami napig aktív szokás (bár lehet más szót kellene használni), a szerencsejáték. Nem szégyellik, nem rejtik véka alá, sokan, napközben, nyilvánosan játsszák a kockát, mahjongot, kártyát, és még tucatnyi ismeretlen játékot. Sokaknak elég erős függősége és tetemes adóssága van e szenvedély hatására.

kockazobacsik

Kockajátékot játszó tibeti férfiak Csumálé városában.

A sport inkább a városokban jellemző. Sokan kerékpároznak, úsznak, futnak, tai chiznak és az esti táncot is ideszámítom. Ennek ellenére nem feltétlenül egészséges nemzet. Azt nem mondanánk, hogy el vannak hízva, de rengeteg műanyag vackot esznek és ahogy mi láttuk a férfiak 98%-a dohányzik. Egy átlag boltban legalább 20 fajta (valószínűleg sokkal több, mint nikotin tapaszból) kínai gyártmányú cigaretta kapható, a legolcsóbb doboz 200 a legdrágább pedig 5000 Ft átszámolva. Rengeteget dohányoznak, minden elképzelhető helyen. A nagy szupermarketekben mondjuk tilos, de az éttermekben, kisboltokban, sőt még a gyógyszertárban is kedélyesen pöfékelt a gyógyszerész bácsi. Azonban náluk ez nem csak egy káros szenvedély, de státusz szimbólum is, és az üzleti találkozások elengedhetetlen kelléke. Aki tárgyalni megy, jó minőségű cigarettát vásárol és azzal kínálja a másik felet. Érdekes. A dobozok az egyszerű fapadostól az igényesen megtervezettig terjednek, próbálva ezzel is megnyerni a célközönséget. Minden nap hatalmas összeg vándorol a cigaretta gyárak zsebébe, melyek közül a leghangzatosabb talán a Mennyei Hang Cigarettagyár, ami akár prevenciós célzattal is értelmezhető, akár.

cigi

Választék van bőven. A dobozok alján az ára van jüanban. Negyvenöttel szorozzátok.


Vidéken
Sokszor okozott gondot, hogy a vidéki területeken megfelelő sátorhelyet találjunk. Minden talpalatnyi földet megművelnek. Hiába, ennyi embert etetni kell! Vidéken mindenkinek van földje ahol valamit termeszt: kukoricát, zöldségeket saját fogyasztásra és piacra, gyümölcsöt, stb. A kertek nagyon szépek és rendezettek, látszik, hogy értenek hozzá, apáról fiúra száll a tudomány, a tradíció. Még az idősek is dolgoznak a földeken. Akit a föld tart el, és nincsenek otthon a gyerekei, vagy azok már nem a földből élnek, nincs aki megcsinálja rajtuk kívül. A falvakban lakó emberek közvetlenek és kedvesek egymással, szabadon bejárnak a másikhoz. Egy 80 éves bácsi, Dzsin Biz Tian, hívott be minket magához aludni, aki egy kis eldugott faluban lakik. Az ő falujában láttuk ezt; szorgalmat a munkában, a törődést, a figyelmet a másikra, az esti kártyacsatát a szomszéd "lányokkal". (Itt találtok egy kis videót róla.)

Úgy tűnt a család nagyon fontos a kínaiak életében, minden régióban és etnikumnál ezt láttuk. Az eddigi 1 gyerek/per család limitet (amit eddig is sokan túlléptek és inkább büntetést fizettek) most 2 gyerek/családra módosították. A gyerekek ott nőnek, cseperednek az otthon lévő szülő(k) mellett, míg el nem érik az óvodás kort. Amennyiben van óvoda. A nomádoknál például nincs.

Nomádéknál (Ég a világ, sütik már a rántott békát? Nem egészen...)
A nomádok élete, ahogy azt az előző bejegyzésben is írtuk, nem sokat változott az elmúlt néhány emberöltő alatt. Talán csak picivel kényelmesebb lett. Ők is használnak áramot (általában napelemről), motorizált járművet (jobbára motort) és mobiltelefont. A kormány próbálja becsábítani őket falvakba a könnyebb élet reményében (a további indokokat nem ismerjük), ahol vezetékes áramot, tucatházat és éves egyszeri juttatást kapnak. Nem tudjuk mennyire sikeres ez a "program", láttunk néhány ilyen falut, de még mindig nagyon sokan választják a zord, de szabadabb életet.
Korán kelnek a jakok, és velük a gazdáik is. 6 óra körül már terelik ki az állatokat, akik egész nap, szabadon bóklászva (néha kerítés által körbezárt területen) legelésznek. A ház körül nem túl sok a kerti munka, a fűnyírást az állatok megoldják, növényt nem termesztenek (Nem is tudom mi teremne meg 4000 m fölött?). Az összegyűjtött jaktrágyát kiszárítják és azzal fűtenek, a fölösleget pedig eladják, mert bizony a városi kályhákat is az állati matéria fűti fel. Ezt kell tehát gereblyézni, kiszáradás után halomba rakni. Főznek ételt, vagy az egyszerű campát eszik, a házban tesznek-vesznek, a lefejt tejjel foglalkoznak, a gyerekekkel játszanak. Sötétedésre behajtják az állatokat, lefejik őket. Este beszélgetnek, teáznak.

Láttunk félnomád családot is, ahol a két férfi tanárként dolgozott a városban, az állatokkal és a ház körüli tevékenységgel jobbára a nők foglalkoztak. Az életszínvonal a mi mércénkkel nem túl magas, de a körülményekhez képest egész jól élnek. Nem éheznek (nyilván biztos van aki szegényebb), és nem halmozzák el magukat olyan tárgyakkal, amire nincs szükségünk. Kevés helyen van tv vagy rádió, az inkább a városok jellemzője, ahol viszont még a legrozzantabb házakon is van parabola antenna. Van egy rend szép ruhájuk, amit a városba, meg biztos ünnepi alkalmakra vesznek fel, és van dolgozós ruhájuk. A gyerekeknek néhány játék, eszközök amire szükség van az állatok ellátásához és a ház körüli munkához, és egy-egy hangszer is előkerül olykor a sátrak mélyéről. A nomádok nem mennek be a városokba amikor jön a -30 fok, a sátraiban élik át a telet, ami pont úgy telik, mint a nyár, csak több a hó. Kedves, csendesebb embereknek tűntek nekünk, akiket megedzett a természetes életforma. Örülnek a semmiből jött idegennek, nem kérnek útlevelet, helyette meleg jakvajas teával és hellyel kínálnak. És el is értünk a következő témához, amit talán már annyira vártatok, mint amennyire hiányzik nekünk, mióta elhagytuk Kínát, ez a gasztronómia.

Étkek, italok, szemnek és szájnak ingerlői
Fantasztikus a gasztronómiájuk. Nagyon finomak a kínai ételek, habár egy adott területen nem túl változatosak a fogások (az alól talán csak a szecsuani konyha a kivétel). Nekünk azonban azzal, hogy bejártunk egy nagy (de mégis kicsi) terültet az országban, alkalmunk nyílt látni a különbségeket. Jöjjenek előbb az általános dolgok, aztán területről területe haladunk.

Kínában nem dívik a félhomályos, meghitt sarkokat kínáló étterem, ahol párocskák szürcsölik a vörösbort, piszlicsáré kis adag ételekhez. Sokan vannak az asztalnál, zajosak, tele szájjal beszélnek és röhögnek, közös tálakról eszik az ételt (ezért érdemes kínai látogatásunk előtt Hepa A-t, B-t kérni, nem viccelek, erre a Lonely Planet mandarin szótára is felhívja a figyelmet), szürcsölnek, csámcsognak, az asztal alá dobják a használt szalvétát és marhaszaftos szájjal veszekedve, néha már-már barátságos dulakodás közben döntik el, ki fizesse a számlát. Böfögni, szürcsölni nem illetlenség, ha megpróbáltok pálcikával leves enni, megértitek az utóbbi "elkerülhetetlenségét". Az étkezés náluk tényleg nem csak egy szükség kielégítéséről szól, fontos társadalmi érintkezés. Nem mutatja ezt jobban az a beszélgetést kezdeményező formula sem, hogy "Ettél már ma?". Minden étel frissen kerül elénk, ami minimális várakozást, de elég nagy biztonságot jelent. Ők úgy tartják, a frissen készült ételt könnyebb megemészteni, jobb a gyomornak. (Gasztroenterológusok véleményét várjuk ezzel kapcsolatban.) Étteremből minden színvonalút találni, de a legjellemzőbbek a kis kifőzdék, és az utcai kocsikról való árusítás. Mi, anyagi okokból szintén ezeket látogattuk leginkább.

emeiebed2

Kifőzde a kismotor platóján, Emei városában, Szecsuánban. Finom és kiadós volt, az egyik legemlékezetesebb ebédünk.

A tea. Kína minden részén fogyasztják, feketét, zöldet, tejjel vagy simán, de isszák reggel, délben, este. Útközben és otthon, a kocsiban, a motoron, egyszóval olyan nekik a tea, mint nekünk magyaroknak a víz. Rengeteg féle teát lehet kapni, mert az, hogy zöld, az nekik kb. olyan, mint nekünk az, hogy vörösbor. Minden területnek megvan a maga szokása, milyen teát, mivel isznak. Leginkább magában, cukor és minden egyéb nélkül. Nagyon sok a teaház, ahova kocsmázás helyett járnak az emberek, régóta része a kultúrájuknak a tea, így a teázás kínai tradíció. (Kocsma kultúrájuk nincs, a nagyobb városokban vannak bárok, de kocsmát nem látni vidéken sehol.)

Kávé. Röviden: nincs. Csak a háromazegybent isszák, ha isszák. Mi még hatalmas csitti-fitti szupermarketekben sem találtunk, és nem bennünk volt a hiba. Illetve találtunk, de egy 250gr-os Lavazza átszámítva 5000 Ft lett volna, ami azért nagyon erős. Az első adag kávét Csengtuban egy külföldi termékeket és kulináris különlegességeket kínáló boltban tudtuk megvenni, másfél hónap után. A kávé Jünnanból jött, mert azért van az országban kávétermesztés bőven, de fogalmunk sincs hova kerül. A nagyvárosokban vannak kávézók, elég drágák, és ahol mi megreszkíroztunk magunknak 1-1 adag latte-t, 10 percet vártunk (rajtunk kívül senki más nem volt a kávézóban) mire a srác össze bírta rakni, látszott, hogy nem nagyon volt még ideje begyakorolni a műveletet.

Miantiaó. A miantiaó egy levesféleség, amibe tésztát, pár pillanatra forró vízbe mártott zöldséget, főtt húst és fűszereket raknak. Kicsit olyan mint egy hazai leves, jó sok tésztával. Egész laktató és olcsó. Mindenhol megtalálható az országban, picit változó, mit raknak bele, de az alapja ugyan az. Ezt az ételt ettük a legtöbbet a három hónap alatt. Ha Kínában jártok próbáljátok ki bátran. Nem kell félni nem feltétlen csípős, ha kérjük azt kihagyják belőle (mondjátok: Bu lá, vagy Méjo lá és tudni fogják ) és egy városnézés közben könnyű, laktató ebéd.

Kínai tészta, vagy Vifon tészta. Kínában mindenhol kapni és van vagy 30 féle belőle, más-más gyártóktól. Az ára 50 és 150 Ft között mozog. A drágábbak elég jók, majdnem felérnek egy miantiaóhoz (de azért nem). Nehéz kifogni belőle a nem csípőset, meg kell kérdezni az eladótól (a csomagot lóbálva az arca előtt a fent említtet két frázist ismételgetve) és kis szerencsével vettünk egy közepesen csípőset. Ami csípős, az viszont lekapja a szőrt a talpatokról, készüljetek fel.

Pálcika. Mindenhol azt használják. Ha nem tudsz vele enni, nem kell kétségbe esni, nem fogsz éhen halni, a legtöbb helyen akad, legalább egy kanál. Ezt külön kérni is lehet. A jobb helyeken minőségi pálcikát használnak és sterilizáló géppel fertőtlenítik. Ha ilyet látunk, az már jó jel. Az egyszerűbb helyeken előrecsomagolt étkészletet kapunk, vagy forró vízben fertőtlenítik és egy, az asztalon álló dobozból vehetjük ki. Hencegés nélkül mondom, hogy mi azért már megedződtünk az út alatt, mire odaértünk, de aki repülővel érkezik 2-3 hetet eltölteni Kínában, az inkább maradjon az előrecsomagolt pálcikáknál a biztonság kedvéért.

Az ujgur területen a muszlim hagyományok dominálnak, kenyér (innen keletre nagon nehéz kenyérhez jutni), fekete tea, szamsza, húsos kraftosabb egytálételek. Egyfajta mixe a kínainak és a közép-ázsiai konyhának. A muszlimságuk miatt disznóhúst nem igen találunk az étlapokon, még a kínai fogásokat is felvonultató elegánsabb éttermekben sem (egyszer egy család elvitt minket, egy híres, nívós ujgur étterembe, innen a tapasztalat).

A Tibeti-fennsíkon érthető módon dominálnak a hely adottságaiból következő étkek. Zöldséget kevesebbet esznek, legalább is a hagyományos tibeti ételekben nem nagyon találjuk őket. Ha hús, akkor birka, de még inkább jak. Ami olyan mint a marha, egy kis vad és rágósabb, keményebb érzéssel. Nem bonyolítják és fűszerezik túl az ételeket. A négy tartomány közül itt találkoztunk a legszegényesebb konyhával.
A sütőben való sütést nem ismerik. Amerre jártunk szinte ismeretlen fogalom. A húst főzik, vagy grillezik. Ebből kiindulva süteményt sem sütnek. Boltban lehet kapni édességet, meg muszlim "pékárukat" de egyik sem nagy szám. Szinte minden háztartásban van egy vaskályha a szoba (és konyha is néha egyben) közepén. Ezen egész nap víz forr, és egy másik ibrikben jaktejes tea van. Durva szálú fekete teát isznak, ezt öntik fel jaktejjel. Jakvajat nem mindenki rak bele, párszor megkóstoltuk, isteni! Krémes, picit zsíros, fincsi! A rizst itt is eszik és mindennapos az "asztalon" a campa. A városokban sok a muszlim és kínai étterem, ahol zöldséges-húsos, leveses-tésztás egytálételeket szolgálnak fel. Ettünk egy tibeti étteremben is, nagyon hasonló volt a kínaihoz. Szerintünk a régió hagyományos ételei a nomádok sátraiból kerülnek elő, hisz évszázadok óta azaz életforma volt jellemző a vidéken, ami csak az elmúlt 50-60 évben kezdett el drasztikusan megváltozni.

Az igazi rock n' roll Szecsuanban indult be. Magyarországon azért kevés a rendes kínai étterem, de ha nem is ettetek még jó kínai ételt, biztos hallottatok már a szecsuani konyháról. Ez nem véletlen. A három hónap alatt itt értek bennünket a legnagyobb és egyben a legcsípősebb kulináris élmények. Azt olvastuk, hogy Kína négy nagy gasztronómiai területre tagolódik. Kelet a savanyú, nyugat a csípős, észak a sós, dél az édes. Valószínűleg a Magyarországra érkező éttermet nyitó kínaiak mind délről jönnek, mert az édes-savanyú valamint a mézes csirkén túl mást nem igen találunk. (Írjátok meg ha van ilyen hely, mert akkor hazaérve biztosan felkeressük majd.)
Nyugat, azaz Szecsuan is a csípős. De még milyen csípős. Én indulás előtt nem voltam az a nagyon sok csípőset evő ember, de azért nem ijedtem meg egy savanyú cseresznyepaprikától. Egyszerűen csak nem szeretem, amikor egy étel már olyan mértékben égeti szét a számat, hogy semmit más ízt nem érzek, és nem is látok az ebédből semmit, mert ömlik a könnyem. Eni meg végképp nem szerette a csípőset. Igen ez már részben a múlt, mert még most sem szereti, de megeszi. Sokszor elkerülhetetlen volt, hogy csípős legyen az étel (pl. vifon tészták, amire sajna sokszor rá kellett fanyalodni), pláne, hogy nekik más a belépő szint a csípősre. Sok a zöldség, tofu (sima és füstölt egyaránt), hús, tojás. Úgy történt egy közös vacsi a helyiekkel étterembe, hogy rendeltek egy nagy adag rizst, és több féle fogást. Mindenki kapott egy kis tálat a rizsnek és a tálakból közösen csemegéztünk pálcikáink segítségével. A rizst, mikor elfogyott, újra töltötték. Nagyon finom olajakat és szószokat (leginkább szója), eceteket használnak az ételek elkészítéséhez.
Fűszerből fehérborsot, gyömbért, fokhagymát, és számunkra ismeretlen keverékeket adtak az ételekhez. A másik sajátosság a pálcára szúrt ételek grillen, illetve "hotpot"-ban való elkészítése. Az utóbbit úgy kell elképzelni, hogy asztal közepén vagy egy nagy edény tele forró vízzel, alatta ég a láng, és a kedélyes csevegés közben mindenki mártogatja bele a pálcikáját, míg az azon lévő étel kellően át nem fő. Mi ezeket nem próbáltuk ki, mert bár igaz, hogy egy pálca étel 50-150 Ft-ba került, de a méretéből arra következtettünk, hogy úgy 50 darabbal jól is tudnánk lakni. A pálcákra egyébként hús, hal, tofu, rák (és tengeri kollégái), zöldségek, gomba kerül. 
A nagyvárosokban sok a cukrászda, de közelébe sem ér a magyar cukiknak. Ha valaki nagyot akar robbantani, Kínában nyisson magyar stílusú cukrászdát. Csak győzze munkával!

csaladivacsiszecsuan

A legnagyobb szerencse ami érhet minket Kínában, ha meghívnak egy családi vacsorára. Garantált a fesztelen jókedv és biztosan fenséges fogások kerülnek az asztalra. Ezzel a kedves családdal Szecsuanban vacsoráztunk együtt.

Jünnanban hasonlóak az ételek, ahhoz amit Szecsuanban is készítenek. Ahogy megyünk délre egyre inkább trópusiasodik a menü. Olyan zöldségek, gyümölcsök kerülnek elő, amik északabbra nem jellemzőek, citrusosabbak az ételek (citromfű). Meg-megjelenik a bagett (Laosz miatt), a kávé több helyen kapható (de jó drága), és úgy vettük észre itt a legolcsóbb az étel. Egy adag miantiaó itt már csak 200 Ft/adag körül volt. Sok szignifikáns különbséget mit nem vettünk észre a szecsuanihoz képest. 

Természet
Hatalmas ország, ahol minden van. Talán a tundrán kívül majd minden éghajlat képviselteti magát. Van sivatag, hegyvidék, alföld, lombhullató erdő, trópusi erdő, tengerpart, stb. Gyönyörű helyeken járhatunk. Eninek Jünnan tetszett a legjobban, nekem Szecsuan. Atán mindkettőnknél a másik elsője jön, majd Csingháj végül az Ujgur Autonóm Terület. A természet már nem sok helyütt érintetlen. A betonozott utak a szélrózsa minden irányában pókháló szerűen behálózzák az országot. Hegyeket mozgatnak el, ha ott értékes terület van bányának, útnak. Nagyon szemetes ország, egyáltalán nem figyelnek rá, hogy a szemét a megfelelő helyre kerüljön, csak kidobják az autóból az árokba. Az is igaz, hogy nincs megoldva a szemétszállítás vidéken. Az emberek elégetik a szemetet, erről Eni cikkében is olvashattatok. A nagyvárosokban viszont patika tisztaság van.
De mindettől függetlenül nagyon szép tájai vannak az országnak. A hegyek, a Tibeti-fennsík, a sivatag, a nagy trópusi dzsungelek mind-mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Nekem ezért is lett Szecsuan a nagy kedvencem. Vannak nagyvárosok, Csengtuban megnézhetjük a városi életformát (meg persze a pandákat), aztán irány nyugat, fel a hegyek közé, a Tibeti-fennsíkra. Ha elég volt a hidegből, irány vissza a Csengtu alatti kellemes klímájú területekre. Az állatvilág gazdag. Aki természetfotózni szeretne, annak irány Csingháj! Farkasok, medvék, vadszamarak, jakok, darvak, hó leopárd, és még sok más érdekes állat él a magas területeken.

Politika
Nem akarunk nagyon belemenni, mert nem is értünk hozzá, meg ez amúgy is kényes téma mindig, de talán kíváncsiak vagytok mit láttunk. Kína népköztársaság, amit a kommunista párt irányít. A gazdaság dübörög, nagyon gazdag ország, a GDP-je folyamatosan növekedésben van. A 2014-es adatok alapján a világ első és legnagyobb gazdasága, ennek ellenére az országos szintű, egy főre jutó átlagjövedelem nem éri el a világátlagot. Mao Ce Tung elég "alapos" munkát végzett a kulturális forradalomban és ma már finoman bár, de kezdik belátni Kínában is, hogy nem minden intézkedése volt hibátlan. A képe kint lóg rengeteg közintézményben és magánházak falán is. Az összes pénzről az ő arca köszön vissza. Szellemként kísért még a mai napig is, lénye jelen van a mindennapokban. Az emberekkel mi nem politizáltunk, ez egy nagyon kényes téma ebben az országban, és szerettük volna kitölteni a vízum adta időt. Ami látszik a mindennapokban, hogy ez az ország valami furcsa keveréke a kommunista eszméknek és piacgazdaságnak. Jön be a külföldi kultura, áru, tőke az országba, ami egyre inkább próbál hasonlítani a nyugathoz, miközben blokkolva van a Facebook, Youtube, Google, és még rengeteg más oldal. Ez igazán arra jó, hogy cégek ebből is pénzt tudnak csinálni és havi fix összegért blokkolás mentes virtuális barangolást kínálnak. Ott jártunkkor hallottuk, hogy a kínai vezetés talán tavasszal leül beszélni a Facebook üzemeltetőivel. Most saját közösségi oldaluk van. Az általunk megkérdezettek minimális része használt csupán Facebookot, de ők is jobbára a külföldi ismerősök miatt. Rend van az országban. Soha nem éreztünk olyan biztonságban magunkat, mint Kínában. Nyilván ott is vannak tolvajok, de egyáltalán nem féltünk kint hagyni a kerékpárokat, míg beugrottunk a boltba, soha senki nem nyúlt hozzájuk. Soha nem próbált meg senki átverni minket, azt az árat mondták, amit a helyieknek. Nem tudjuk milyen út vezetett ide, de az átlag kínai nagyon becsületesnek tűnt nekünk. Az a fiatal aki elvégzi a középiskolát, esetleg utána az egyetemet, nem kell, hogy aggódjon a jövője miatt, lesz munkája. Hagyják érvényesülni az embereket, nyissanak boltot, vagy étteremet, vállalkozzanak, így mindenki jól jár.
Szabad a vallásgyakorlás, nem tilos többé. Bár nem tudom a párttagokkal mi a helyzet. Sok a buddhista, taoista, vannak keresztények, a konfucianizmussal mi nem találkoztunk, de nyilván vannak neki is hívei, mint az egyik ősi kínai vallásnak.

Összességében
Nem titkoljuk, nekünk az utunk alatt egyelőre ez a kedvenc országunk. Nagyon szeretnénk újra meglátogatni Kínát. Az emberek nyitottsága és kedvessége, az ország sokszínűsége, szép tájai, és ételei újabb barangolást kívánnak meg tőlünk. Remek hely kulturális kalandoroknak, akik nem a megszokott Horvát-Ibiza kombóra vágynak. A vízum olcsó és egyszerű megszerezni. A repülőjegy annyi amennyi, azonban az ország nem drága, olcsók a hotelek és az éttermek, és akad program bőven. Hogy ajánljuk-e? Naná! Azt is mondhatnánk, kötelező az életben egyszer legalább!
Vigyázat, függőséget okoz!

Jó tanácsok Kínába készülőknek: mindenképpen vigyetek magatokkal magyar-kínai, vagy angol-kínai szótárat. Ez utóbbiból a Lonely Planet mandarin zseb szótára szuper választás lehet, mi nagyon szerettük használni. A lényeg, hogy legyen benne miden kínai írással és pinjinnel egyaránt. Okos telefonra is vannak letölthető alkalmazások, írásfelismerő programmal akár.

Ha tetszett a cikk, itt találod az előző részt,  itt pedig a Kínáról szóló írásainkat.

Kategória: Hírek
2015. december 12., szombat 15:06

Kína szubjektív I. rész

Szerző: Balázs


Szubjektívet írni nagyon szubjektív dolog. Ez lesz a 8. bejegyzés a sorozatban. Kazahsztán kimaradt (talán egyszer visszamegyünk majd és akkor pótoljuk), mert annyira kis részét láttuk az országnak és olyan rövid ideig voltunk, hogy nem láttuk értelmét szubjektívet írni. Nagyon egyéni élmények befolyásolják azt, hogy milyen egy ország, hiszen nekem olyan azaz ország, másnak lehet teljesen ellentétesek az érzései. Kínáról is volt aki közepes, volt aki nem túl jó véleménnyel volt. Igazából ezért nincs túl sok létjogosultsága annak a kérdésnek: "Na és milyen hely Burkina Faso?" Aki a kérdést kapja, lehet nagyon jó fej emberekkel találkozott, nem lopták el semmijét a buszpályaudvaron, alapból sok pénzzel utazott (és lássuk be úgy sokkal kényelmesebb és sok minden sokkal egyszerűbb) és a vámnál sem tartották fel sokáig. De ez a dolog pikantériája, és ezért kezdtük el írni ezt a sorozatot, hogy megmutassuk a képet, amit mi láttunk. Ez nem jó, nem rossz, nem etalon, csak egy nagyon szubjektív, saját bőrünkön megtapasztalt élmény és vélemény. Három hónapot töltöttünk Kínában. Ez már elegendő idő arra, hogy megfigyeljünk ezt-azt.
A szubjektívet két részre szedtük, Kína nagy falat, nem akarjuk, hogy bárkinek a torkán akadjon. Vágjunk is bele!

Első benyomások
A kontraszt azért is volt óriási mert a kazah oldalon egy Kusturica filmbe illő poros kis falu jelentette a határt, és miközben Kína felé kanyarogtunk, az amúgy érthetetlenül kanyargós és hosszúra nyújtott semleges úton, mögöttünk kotkodácsolást hallottunk, előttünk pedig toronydaruk és légkalapácsok zaja szűrődött felénk. Kínába belépve (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület) rögtön szájon vágott minket egy újonnan felhúzott, modern város, Khorgas. Olyan érzése van az embernek, mintha egy videojátékban lenne, mert körülötte minden vadonatúj, tán még be sincs fejezve. Tökéletes, sima utak, amiken a festés jószerivel még meg sem száradt. Toronyházak irodának és lakásnak, csillogó-villogó bevásárlóközpontok, mértani precizitással megtervezett parkok. És persze emberek mindenfelé, akik vigyorogva fényképezik a külföldit. Eni elsírta magát az örömtől, én pedig átkarolva csak néztem körbe. Kína! Na ez izgi lesz!

Emberek
Kína hatalmas ország, 56 etnikum lakja. Olyan volt az egyik tartományból a másiba menni, mintha másik országba kerültünk volna. Ebből következően az emberek is nagyon sokszínűek (minden értelemben) tudtak lenni. A három hónap alatt rengeteg emberrel találkoztunk. Voltak köztük ujgurok, tibetiek, dai-ok, huék és még kínaiak is szép szerivel (ezen felül nyilván sok más olyan etnikum is, akit nem ismertünk fel, és hagyományos kínainak véltük). Természetesen nem mindenki kedves és jó fej az országban, hisz ilyen ország nem létezik, vagy ha mégis, hát szeretnénk tudni, hogy melyik az. Találkoztunk bosszantó, sőt alkalmanként bunkó, vagy bennünket ignoráló emberekkel is. Igyekeztünk nem a szívünkre venni. Azonban az előforduló negatív találkozásoknál sokkal, de sokkal több pozitív hatás ért minket. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy Kínában nagyon jó fej, segítőkész, érdeklődő emberek élnek (arra amerre mi jártunk). Lehet azért, mert amerre mi jártunk nem volt túl sok nyugati turista, de soha nem volt azaz érzésünk, hogy mi csak egy "pénzes nyugati turista" vagyunk a szemükben. Ennek több oka is lehet persze, köztük a tény, hogy Kína nem egy szegény ország, sőt, de erről majd később. A legtöbb ember nagyon tisztelettudó volt velünk, nem azaz "ajtóstól rontok a házba" típus. Odajön, mosolyog, aztán lehet majd kérdez is valamit, de nem tapogatja végig a személyes dolgainkat vagy karol át, hogy "Ecsém, nyomjunk egy szelfit!" Kérdezés után viszont annál szívesebben. A gesztikulálás és kézfogás nem jellemző (de fura, most jövök rá, hogy hónapok óta alig fogtam kezet valakivel, és az is általában külföldi volt), inkább kicsit meghajolnak vagy biccentenek. Van néhány elsőre fura, sőt gusztustalan szokásuk. Ha mosolyog valaki ránk, az lehet nem azt jelenti, hogy vicceset mondtunk, hanem, hogy az illető zavarban van. Nyilvánosan köpködnek, fújják az orrukat (zsepi nélkül), és szellentenek, miközben épp velünk beszélgetnek. Bizony a nők is! Elég kontrasztos és meglepő, mikor az utcán sétálva egy öblös köpésre készülődésnek lettünk fültanúi, hátrafordulva pedig meglepetten láttuk, hogy az akció elkövetője egy csinos, magas sarkúban tipegő nő.Kína nekünk úgy tűnt, hogy az ellentétek országa. Valaki egy percen belül lehet udvarias és udvariatlan egyaránt. Alapvetően Ázsiában modortalanabbak az emberek (tisztelet a kivételnek), mint Európában.

Nyelv és kommunikáció
Azt mondják a kínai megtanulása nem tartozik épp a könnyen tanulható nyelvek csoportjába. Nem a nyelvtan teszi bonyolulttá, mert az egész egyszerűen épül fel, annál inkább a hangok és szavak hangsúlya. Négy hangsúly van a kínaiban: ereszkedő, emelkedő, magas, és ereszkedő-emelkedő tónusú. Így könnyen előfordulhat, hogy egy szó legalább 5 jelentéssel bír, tónustól függően. A kedvenc példamondatunk erre a szótárunkból (amin sok kínai kacagott nagyokat, elolvasás után, mert kimondani nem bírtuk) a következő: "Māmā qí mǎ. Mǎ màn, māmā mà mǎ." A jelentése pedig a következő: Anya lovagol, ló lassú, anya szidja ló. Direkt így írtam, hogy érzékeltessem nem bonyolítják túl a nyelvtan. Épp ezért óva intjük kezdő kínaiul beszélőket, hogy nagyon szóba hozzák valakinek az anyukáját, mert ronda sértődés lehet a vége. Ha egy kicsit is másként mondjuk az adott szót, nem a kellő tónussal, könnyen lehet, hogy néznek, mint a vett malac, hogy mit is szeretnék tulajdonképpen. Hallottunk történeteket még Kirgizisztánban, de aztán magunk is átestünk jó pár ilyen szituáción . Az egyik ilyen nagyon megmaradt bennünk, hadd meséljem el. Szükségünk volt stoppoláshoz egy karton táblára, rajta a Csinghaj felirattal. Egy öt-hat fős társaságból szerettünk volna valakit megkérni, hogy írja fel ezt nekünk a lapra. Mondtuk Csingháj, nem értették, Shingháj, ezt se, Csöngháj ezt meg pláne. Jó pár perce próbálkoztunk már totál hülyét csinálni magunkból, amikor az egyik srác megszólalt: "Á, Csingháj?" Képzelhetitek a fejünket! Nekünk nem tűnt különbözőnek, ahogy ő mondta, de valószínű ő sem értené meg, hogy miért írjuk a folyót ly-vel, és a tejet j-vel, mikor ugyan úgy hangzik. Tényleg miért is? Tudja ezt valaki? Na de térjünk vissza Kínába. Aztán egy idő után feladtuk a törekvésünket, hogy megpróbáljuk kiejteni az adott szót, a szótárból való megkeresés után. Csak rámutattunk (az adott angol szó ott van kínai írásmóddal, illetve pinjinnel is ) a szóra és miután kimondta az illető, utána próbálkoztunk mi is a nyelvtörő mutatvánnyal. Ennek ellenére azért megtanultunk néhány szükséges szót és kifejezést, amit 99%-os eredménnyel tudtunk használni. Kicsit bonyesz volt a helyzet az ujgurokkal és tibetiekkel, mert sokan vagy egyáltalán nem tudtak olvasni, vagy csak a kínai írásra néztek pont olyan értetlenül, mint mi magunk. Szerintünk a kínai nyelv nagyon szép és dallamos, finoman gördülő. (Egy videó a kedvenc kínai dalunkról. ) Eni kimondottan kedvet kapott hozzá, hogy megtanuljon kínaiul.

Írásmód
Na, ne szépítsük, sok mindent nem tudtunk elolvasni, leírni pedig végképp nem. A férfi wc-t megjegyeztük, egy tv fejű emberke. Elég volt ezt az egyet megjegyezni és mindketten tudtuk merre sétáljunk, ha szorított a szükség. Két másik jel, ami jól jött, a kicsi és nagy adag jele. Ez ugye a másik fontos szükségletünknél volt nagyon hasznos. Akkor hogyan tájékozódtunk azokon a területeken, ahol nem voltak kiírva latin betűkkel a települések? Ezt is megoldottuk. A térképünket útközben meg-megmutattuk helyieknek, akik felolvasták nekünk a település neveket, amiket mi szépen odaírtunk a térképre (magyar kiejtés szerint pl. "Boduncsuán"). Így tudtuk melyik város micsoda és, hogy kell kimondani a nevét. Aztán menet közben a térképünk segítségével beazonosítottuk, hogy melyik város van kiírva a táblára. Megjegyeztünk néhány jellegzetes karaktert (amúgy sem hosszúak, általában 2-3 karakterből állnak a település nevek) és azt figyeltük ezek után a táblákon.

tablafejtoro

Néhány kedvenc karakterem: farkán csomagot cipelő dinoszaurusz, kung fu-zó ember, R2-D2 és Scipio. Megtaláljátok őket?

Közlekedés
Tudni kell Kínáról, hogy a tömeges jogosítvány szerzés és autóvásárlás, csak a kilencvenes évek második felében indult el. Tehát nem beszélhetünk nagy hagyományokkal rendelkező vezetési morálról. Sőt, semmilyenről. Kis túlzással, mindenki úgy vezet, ahogy akar. A mi mércénk szerint rettenetesen szabálytalanul és rosszul vezetnek a kínaiak. Azért írom, hogy a mi mércénk szerint, mert: 1. valószínűleg nem érdekli őket a véleményünk, 2. ott mindenki így vezet, tehát szabályosan, európai stílusban vezetni kész öngyilkosság. Így aki a Kínai Népköztársaság területén tervez autót vezetni, jobb ha tréningezi magát fejben a szokatlan körülményekre és a gyors szemléletváltásra. Nincsenek evidenciák. A stoptábla, kötelező haladási irány, helyes irányba való indexelés, jobb kéz szabály, balra nagy ívben kanyarodás csak amolyan nyugati huncutság. Javaslat, amit ők, köszönik szépen tisztelettel figyelmen kívül hagynak. Leginkább mindenki, így mi nem nagyon láttunk baleseteket. Szerintünk egy magyar oktató, vagy vizsgabiztos 20mp alatt agyérgörcsöt kapna. És ugyan így azt gondoljuk, hogy egy kínai oktató nem menne át egy magyarországi forgalmi vizsgán. Hetedszerre sem. Láttuk amint tanulóvezetők hajtottak át egy egyenrangú útkereszteződésen, mereven előre nézve, lassítás és körülnézés nélkül. A dudát használták helyette. Tanuló vezető előzött beláthatatlan kanyarban, és az oktató kapta el a kormányt (aki engedte a srácnak, hogy előzést kezdjen), mikor kiderült, hogy minden feltételezésüket megcáfolva mégiscsak jönnek szemből. Mert a duda mindenki szeme és füle. Mindenki dudál, ahelyett, hogy indexelne vagy belenézne a visszapillantó tükörbe. A fent leírtak vonatkoznak a közlekedés miden résztvevőjére. A motorosok épp olyan veszélyesek, mint az autósok. Egy szabály van, bár hívhatnám akár fizikai törvénynek is: a nagyobbnak van elsőbbsége. Mindenki tudja, hogy hol van a rangsorban, mi is hamar bekategorizáltuk magunkat. Nem mondom, hogy nem anyáztam több alkalommal, emberből vagyok én is. Aztán eljött a pillanat, mikor rájöttem, el kell engedni. Kár idegeskedni. Ráadásul ők nem is értik, hogy miért vagyunk felháborodva.
Az utak minőségi példán felüli. Még a legelmaradottabb területeken, fent a Tibeti-fensíkon is tükörsima utakon tekertünk. Néhány helyen volt csupán rosszabb minőségű az út (pl. Junnanban a G123-as), de ott is elkezdődött már az útfelújítás. A városokban mindenhol kijelölt kerékpáros-kismotoros sávok vannak, ez alól az igazán kicsi, elmaradottabb városkák a kivételek.
Míg pár évvel ezelőtt még Kínában gyártott autók töréstesztjén szörnyülködött mindenki, mára egészen összeszedték magukat a kínai autógyárak is. Rengeteg hazai márka van, némelyik egész szép és ahogy utána olvastam jó minőségű autókkal bombázza a piacot, némelyek pedig nyugati márkák csúf, silány minőségű koppintásaival próbálkoznak. Szó mi szó, mindkettőnek van piaca Kínában. Gondoljatok bele, többen laknak ebben az országban, mint Európában és az USA-ban együttvéve! Az mekkora piac?! Tudni kell azt is, hogy Kínában megközelítőleg még csak a népesség egy hatodának van jogosítványa. Persze sokkal több sofőr van az utakon, akik egy tetemes része szerintem jogsi nélkül hajt mindenféle járművet.

madmaxjargany

Köztük ezt a gépszörnyet.

A biztonsággal vajmi keveset törődnek. Biztonsági öv, motoron bukósisak, és a forgalmiban meghatározott szállítható személyek száma nincs szem előtt tartva, de ez nem csak Kínára vonatkozik, hanem ázsiai sajátosság. 

tibeticsaladmotoron

Tibeti család motoron.

Szállítmányozásból viszont verhetetlenek. Nem tudtuk még eldönteni, hogy ki viszi a prímet az ázsiai országok közül ebben a kategóriában, de teherfuvarozásban Kína tuti első. Olyan nincs, hogy "az már nem fér fel". Felfér. Kell egy kis kötél, meg spanifer, és hopp, már fent is van. Természetesen a szabályokat itt is finoman, elegánsan figyelmen kívül hagyják. A kamionok úgy meg vannak pakolva, a rakomány annyira lelóg a platóról, hogy a visszapillantóban semmit nem lehet látni. Személyautóból 21-et visz el egy autószállító kamion. Fent két sor autó van.

 

kamion

Az egyik kedvenc megoldásunk. "Karcsikám, lenne 3 Suzuki el tudjátok vinni?"

Települések
Kínában járva könnyen előfordulhat velünk, hogy olyan városba botlunk, ami tegnap még nem volt ott. Jó, jó ennyire nem gyorsak még ők sem, de tényleg gomba módra szaporodnak a városok, falvak, ahova áttelepítenek (mondjuk egy falu lakóit akinek házait elviszi majd a folyó duzzasztása) vagy betelepítenek (nomádokat próbálnak falvakba csalni Csingaj és Szecsuan tartományokban is) új lakosokat. Látni olyan kísértet településeket is, ahova valamilyen oknál fogva mégsem történt meg a betelepülés. A gaz közepén, csendben az enyészeté lesznek az épületek. A Tibeti-fensíkon nem jártunk igazán nagy városban, Yushu volt a legnagyobb a maga százhúszezres lakosságával. Sokkal jellemzőbbek a pici, pár ezres városok, amik környékén elszórtan nomádok élnek sátraikban.

jakutcan

Szabadon kószáló jak a városban? Ezen csak mi lepődtünk meg.

Kína nagyon változatos képet mutat, nincs ez másként a városokban uralkodó állapotokkal sem. Az elmaradott részeken nincs csatornázás, folyóvíz, járda, sok a kóbor állat, szemét és kosz mindenütt, az emberek az utcán ürítenek. Ezzel ellentétben a nagyvárosokban az utcaseprők folyton dolgoznak, és sokkal több időnk van felvenni a földre esett kiflivéget, mint 10 mp. A tisztaság, rend, szépen megtervezett parkok, napelemről működő közvilágítás minden város sajátja. Kulturális sokk a javából. Egy nyilvános wc valamelyik tibeti kisvárosban ? Aki járt már benne tudja milyen, aki nem, az meg most elolvashatja. Belépve csodálkozva látjuk, hogy fülkék helyett boxok vannak, amiket derékig érő betonfalak választanak el egymástól, alul, középen egy hosszanti nyílás tátong. Ne legyen illúziótok, nincs ajtó. Se víz, se papír, csak a szagok és a lehetőség, hogy dolgunk végzése közben összecimbizzünk a szomszédban guggolóval. A fejlettebb nagyvárosokban sok helyen, tiszta, ingyenes, nyilvános wc várja az érdeklődőket. Nagy piros pont! Budapesten és a vidéki városokban is bizony nagy figyelmet és energiát kellene fordítani nyilvános wc-k építésére, felújítására.
A házak udvarai sokzor rendetlenek, sok a szemét mindenütt, úgy tűnik nem zavarja őket, hogy a szemétkupac tetején élnek. Pedig rendet tartani a ház körül, az nem pénz kérdése.

junnanihaz

Hála Isten rendezett portákat is láttunk azért. Lakóház Jünnanban. 

A nomádok életvitele sok szempontból még mindig olyan, mint pár száz évvel ezelőtt. Jakot tartanak, sátorban laknak és tűrik a zord körülményeket. A patakokból, folyókból nyernek vizet és napelemmel állítanak elő elektromos áramot. A legtöbb családnak van egy motorja, ritkábban autója, így mennek be a városokba megvenni és vagy eladni a szükséges dolgokat.

A második részben olvashattok a hétköznapokról, gasztronómiáról, természetről és egy kicsit politizálunk is (de csak egy kicsit).

Kategória: Hírek

Szerző: Eni

Még sosem jártunk láp-parkban. Nem is cseng túl jól a neve, ugyan mit remélhet az ember egy ilyen helyen? Ez már valahogy rutinná vált, hogy ha nagyvárosban alszunk, egy plusz délelőttöt még ezzel-azzal eltöltünk. Még egy gyors városnézős program, bevásárlás vagy esetleg komótosabban készülünk össze. Így történt ez akkor is, amikor Kunmingból tekertünk ki. A városból körülbelül 40 km-re, sötétedés előtt szállás után kezdtünk kutatni. Nem volt könnyű dolgunk most sem.  Az út? Kétsávos, mérsékelten forgalmas, jobbra-balra földművelés alatt lévő föld területek és a nagy ellenség: kerítés mindenütt. Vakartuk a fejünket, hogy hogyan kerítünk szálláshelyet, és ekkor láttuk meg a "Wetland Park" ( innentől kezdve csak láp parknak fogom hívni ezentúl) útbaigazító táblát. Tegyünk egy próbát, gondoltuk, és begurultunk a parkba. Hát, bizony elámultunk, milyen gyönyörű helyre találtunk!

yunnanwaterpark2

Kínában rengeteg a földművelés alatt álló területet. Szerencsére azért vannak olyan természetvédelmi programok, amik arra hivatottak, hogy egy-egy vidék eredeti arcát megőrizzék.

Kunmingtól délre két nagyobb tó található, mi az S102-es úton indultunk el, így a Dianchi-tó mentén tekertünk végig.  Később utánanéztünk, hogy ezen a vidéken több láp parkot is létesítenek. A parkok vízellátását a Dianchi-ból pótolják. Vannak betonutak, de ha az ember letér a főcsapásról, kisebb, fahidakat és fajárdákat talál.   
A hely mindenféle szempontból tökéletes volt, így gyorsan le is sátraztunk a parkolóban.

Szépen haladtunk másnap, kora estére elértük Yuxi várost. Vacsoraidő közelgett és valószínű a láp parkos élmények hatására, ismét egy parkban kötöttünk ki. Ez egy városi kiadás volt, betoltuk a bicikliket, és leültünk egy esőbeálló padjaira. Nem kelltettünk túl nagy feltűnést, szépen csendben megfőztük a rizsünket. Közben azért kifigyeltük, hogy a parkot nem őrzik, és még szürkületben sem járőrözik senki. Miután lement a Kínában szokásosnak mondható esti tánc, egy lelkes, ám kevésbé tehetséges amatőr karaoke szólóját hallgattuk vagy másfél órán keresztül. Aztán egyszer csak csend lett. Szépen csendben mi is megágyaztunk a padok árnyékában. Kicsit kényelmetlen úgy nyugovóra hajtani a fejünket, hogy közben folyamatosan figyelünk. Észrevesznek minket? A biciklik és a cuccaink biztonságban lesznek? És akkor aznap este megtörtént, ami eddig soha. Éjfél előtt néhány perccel arra riadtunk fel, hogy zseblámpákkal arcba világítnak. Két férfi közelített. Mikor odaértek végigvilágítottak minket, a bicikliket, az igen szerény vackot, ahol aludtunk. (Külön élmény volt mindez kontaktlencse nélkül, úgy, hogy szinte semmit nem láttam.) Mint kiderült, mégis csak őrizték a parkot. És a két őr, kötelességét teljesítve hűvösen, szigorúan, katonásan kitessékelt a parkból. Nem lágyult a szívük. Hálózsákot, matracot összecsomagoltunk, és félig csukott szemmel elindultunk a yuxi-i éjszakába. Egy külvárosi háztömb játszóteréig jutottunk, ahol szó szerint eldőltünk egy újabb esőbeálló alatt. Ilyenkor ügyelünk arra, hogy hajnalban már fent legyünk, így senkinek sem szúrunk szemet.

A következő napokban egyre melegebb és egyre párásabb lett az idő, mi pedig szépen haladtunk a határ felé. A út vadregényessé vált, egyre beljebb jutottunk az erdőkkel borított dimbes-dombos, apró falvakkal tarkított vidékre. Érdekes volt látni, hogy a lomhullató és az örökzöld fák jól megférnek a bambusszal, a jukkával és a fikusszal. Nagy földterületek kerültek művelés alá, a dombok oldalába teraszokat alakítottak ki, és ott ilyen-olyan veteményest gondoznak a helyiek. Rengeteg banán, mandarin, kukorica terem errefelé, és láttunk kávéültetvényeket is. Reggelente vastag pára gomolygott mindenütt, ami csak 10-11 óra környékére szállt fel, és azt követően 26-30 C-os meleg következett. Nehéz a levegő, tapad a ruci és ragad az ember bőre. Az úton aszfalt, vörös saras és poros részek váltakoztak, és sok szintet kellett mászni. Nap végére cudar csatakosak voltunk. Hosszú napokon át csak a nedves törlőkendőben bízhattunk.

yunnaneninezA G213-as út Kunming és Xishuangbanna közötti szakasza az egyik legvadregényesebb és legszebb út Kínában, amin tekertünk.

Egyik nap kellemes meglepetésben volt részünk. Viszontláttuk azt a yorki párost, akikkel csupán néhány percet csevegtünk a kunmingi hosztel udvarán. Mint kiderült, Geneva hegedül, John trombitán játszik. Több, mint egy éve indultak Angliából és Indonéziába igyekeznek. Mindketten egy zeneiskolában fognak majd dolgozni Surabayaban

yunnanjohngeneva

Zenészek, kicsit hippik, kicsit bolondok, de mi nagyon megkedveltük őket.

Egy estét töltöttünk együtt a "Rablótanyán". Mi neveztük el így ezt az elhagyatott, rogyadozó házat, ahová egy kiadós eső elől menekültünk. Aznap volt John 40. születésnapja. Ennek örömére megleptük őt egy kis tortával. Ezután pedig zene következett. Előkerült a hegedű, a trombita és Balázs ukuleléje is. Nagyon különleges performanszot adott az ad hoc banda, még a "Börtön ablakában" című dal is felcsendült, itt-ott egy kis jazzes betéttel.
 Az angolokat nálunk is jobban szorította az idő, így ők bátrak voltak, és másnap az eső ellenére elindultak. Mi ketten csak az azt követő nap kora délután ültünk fel a biciklikre és indultunk tovább Xishangbanna irányába. Az idő még mindig borús volt, és többször fürdő bugyiig/gatyáig áztunk. Végeláthatatlan földteraszok és rizsföldek kísértek minket. A csodát, amit láttunk, olykor-olykor megtörte egy-egy kisebb falu. Inkább tanyáknak hívnám őket, mert ezek a települések mindössze 3-4-5 házból álltak. A poros hegyi úttól másfél méternyire nyílik a szobaajtó, előtte hatalmas kupacokban áll a szemét, amiknek a tetején a tyúkok és az azokat kergető kakasok kapirgálnak. Unott, sovány és beteges kinézetű kutyákat vernek rövid láncra. (Mondjuk ezeket a szerencsétleneket nem tudom, hogy mi okból tartják...) A tanyák elején és végén tetemes mennyiségű szemét áll halomban. Ha szerencsénk volt, ezek pont égtek, mikor mi odaértünk. Ilyenkor nagy lélegzetvétellel tekertük át a kritikus részeket. A szemétkupacok között a kisfalukban általában penetráns szennyvíz-szag terjeng,  itt nincs esélyünk. Nincs az a mély lélegzetvétel, amivel ennyi ideig kibírnánk. Vannak olyan házak, ahol még disznót is tartanak, ezek bukéja az előbb említett odort még pikánsabbá teszi.

Hosszú napokon keresztül kanyarogtunk ilyen utakon, hol kaptattunk, hol gurultunk. Egy idő után az addig leginkább földműves parasztok által használt hegyi utacska forgalmas autóúttá nőtt. Szaporodtak az útszéli banánültetvények, megérkeztünk Pu'er környékére.

Az eddigi legvagányabb vendéglátónkkal is itt találkoztunk. Éppen egy elhagyatottnak látszó szerszámos házikó környékén nézelődtünk szálláshely után, amikor megláttunk egy idősebb férfit a banánültetvény szélén. Megkérdeztük, hogy aludhatunk-e itt, amire hosszasan magyarázni kezdett. Megfigyeltük, hogy minél többször "jelzed" egy kínai embernek, hogy nem érted a mondanivalóját, annál inkább rákezd és csak mondja, mondja mondja. Mi meg közben lemondtunk a helyről. De a bácsi nem tágított. Talán azt akarja, hogy menjünk vele? Nincs veszítenivalónk, még egy óráig világos van. Bólogattunk, ő pedig elkezdett mosolyogni. Először, mióta találkoztunk. A bácsi elvezetett egy eldugott kis faluba, ami az útról nem látszott. Behívott a kis házába és külön szobát mutatott nekünk. Csodánkra járt a szomszédság. Kedvesek és érdeklődőek voltak a népek, nézegették a bicikliket, és persze minket is. Mosolygós, vidám társaság volt. Miután lepakoltunk, a bácsi betessékelt a fürdőszobába, mondanom sem kell, mennyire jól esett a zuhany! Aztán jött a pálinka és a vacsora. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen esténk lesz! Rizst kaptunk, mellé pedig pirított szalonnát, tofut, tojást és savanyúságot.

 Biz Dzsinn Tina bácsi 80 éves. Nagyon jó kötésű, izmos, fitt ember és mindig mosolygott. Este átjöttek a szomszéd csajok ( mindegyikük 60+-os) és fergeteges kártyaparti vette kezdetét. Szenzációs volt mellettük ücsörögni és hallgatni, ahogyan kvaterkáznak, oda- odacsapják a kártyát a kisasztalhoz és közben gurgulázva nevetnek. Biz Dzsinn Tian bácsi reggel csomagolt a házi savanyúságából, ami nagyon ízlett nekünk. Adott cukrot, és pu'eri teát, egy jó nagy zacskóval. Megköszöntük a szíves vendéglátást, és odaadtuk neki a maradék kávénkat, mert mondta, hogy azt szereti.

Két nap múlva már Xishuangbannában aludtunk, ahol ismét kiderült, hogy a zene összehozza az embereket.

yunnanzeneszek

A szolid, de tiszta kis hosztelban Balázs és a recepciós srác szinte elválaszthatatlanok voltak.

Megnéztünk egy buddhista templomot, ami teljesen másmilyen volt, mint amiket eddig láttunk. Az épületek stílusa, a dekoráció és a szabályok is mások voltak itt. Amikor beléptünk a templomba, le kellett vennünk a cipőnket. Azonban ezekben a templomokban lehet fotózni. (A Tibeti-fennsíkon nem kellett levenni a cipőt, viszont nem szabadott fotózni!)

yunnanjinghongtemple

Gyönyörű buddhista kolostorok díszítik ezt a vidéket.

Szorított az idő, már egy hetünk sem volt a vízum lejártáig. El kellett indulnunk a rövid pihenő után. Hányszor emlegettük, hogy 3 hónap fél Kínára sem elég! Kinéztünk a térképen egy vadregényes kis utat, azon szerettünk volna továbbmenni. A határig nagy mászásokkal tarkított  150 km volt hátra. Tudtuk, hogy nem lesz tűzoltó majális az út, de nekiindultunk. Aztán a vadregényes útról 3 km után azzal a lendülettel vissza is fordultunk.

yunnanenisarban

Itt sárdagasztás lett volna fel és alá, nem biciklizés.

Xishuangbanna egy völgyen fekszik, a másik, kevésbé vadregényes út pedig egy hegy oldalánál kanyargott. Felkaptattunk, és már sötétedéskor kezdtünk el Délnek tekerni. Útközben láttuk, hogy ez bizony autóút, mezőgazdasági járgánnyal, kismotorral, traktorral, biciklivel tilos a behajtás. Miután robogókkal száguldozott el mellettünk jó néhány helyi, azt gondoltuk, hogy ezt a táblát tisztelettel, mi is figyelmen kívül hagyjuk. Késő estig tekertünk, és sikerült kényelmes éjszakázó helyet találnunk egy  néhai étterem teraszán.  

Szuper volt ez az út. Tükörsima, széles viaduktokkal és alagutakkal tarkítva. A vadregényes kisúthoz képest kismiska volt, amennyit mászni kellett. Napközben több rendőrrel találkoztunk, akiket egyáltalán nem zavartuk. Mosolygósan integettek, mások ránk se hederítettek. Aztán volt egy pillanat, amikor egy picit azért megijedtünk. A forgalmat leterelték egy benzinkúthoz, ahol katonai ellenőrzést tartottak. Az ellenőrzés gyorsan ment, a katonák mosolyogtak, angolul kérdezték, hogy honnan jöttünk, és mi az a furcsa alakú csomag Balázs csomagtartóján. (Már megint az ukulele! ) Megnézegették az útlevelünket, és jó szerencsét kívántak. Hú, ezt is megúsztuk.

Mengla városban internethez szerettünk volna jutni, meg tudnunk kellet, hogy lesz-e szállásunk Luang Namthában. Később kiderült, hogy a warmshowerses kontakt nem is reagált az üzenetünkre, pedig vagy egy hete is megvolt, hogy írtuk neki.
De hol szereztük netet? Történetesen egy bútorboltban, ez volt az első üzlet, amibe belebotlottunk. A főnök úr leültetett minket, teával kínált. Elég hosszasan ücsörögtünk a bolt előtt, mire a tulaj felesége odalépett, és elmutogatta, hogy vacsorát főz, eszünk-e velük? Ez mindig egy érzékeny momentum. Valahogyan kinőttük a szégyenlősködést, és köszönettel bólogattunk: maradunk.

yunnanvacsorameghivas

Kínába nagy eséllyel futhat bele az ember egy vacsorameghívásba.
A menü: disznó és csirke, tofu, hal, rizs, és mindenféle csípős-fűszeres zöldség.

 

yunnanteruljterulj

Kínai terülj-terülj.

Az éjszakát a bolttól nem messze, egy védett kis sarokban töltöttük. Ugyanitt másnap reggel, valami építkezési átadás volt. Még szerencse, hogy már hajnalban összerámoltunk! Aznapra 50 km volt a kvótánk, ebédre oda is értünk Mohanba.

Újabb élettapasztalatokat gyűjtöttünk. Mint mindenhol a világban, a határ környékén kissé feltupírozzák az árakat. Ez leginkább minket az ebéd szerzésben érintett. A kínai normál árakhoz képest itt szinte minden kétszer olyan drága volt. Körbejártuk a kis éttermeket, míg végül az éhségünktől már kissé befeszülve leültünk egy családi kifőzdébe. Ekkor távozott a szomszédos asztaltól egy 6-8 fős társaság. És, nini! Mennyi tányéron maradt még értékes falat! Gyorsan kellett cselekednünk, mert a pincér lány közelített, hogy letakaríthassa az asztalt. Balázs vállalkozott és feltette a kishölgynek a kényes kérdést: megehetjük a maradékot? A lány először lefagyott, de aztán láttuk, hogy még egyszer lefuttatja a kérdést, ránk nézett, és mosolyogva segített átrámolni a maradékot. ( Tudni kell azt hozzá, hogy Kínában minden fogást külön nagy tányéron szervíroznak, amiket az asztal közepére tesznek, hogy mindenki elérje. Egy nagyobb asztaltársaság 4-5-6 nagy tál ételt rendel. Amúgy divat "túlrendelni" magadat, ez is amolyan státusz szimbólum: "Megtehetem, hogy sokat fizetek, még akkor is, ha nem fogyasztok el mindent!"  A vendégek kis mélytányérokat kapnak, amibe a rizst szedik, a nagy, közös tányérból pedig pálcikákkal csipegetik a falatokat.) Mire megérkezett a miantiaónk ( tésztalevesünk), rendes konyhamalac módjára elpusztítottuk a potya-fogásokat.
Később, a szomszéd  játékteremben kaptunk internetet, és egész jól összebarátkoztunk a tulaj öccsével, Ma Jia Haoval. Gyakorlatilag az egész estét együtt töltöttük, sokat beszélgettünk Kínáról, egy átlag fiatal lehetőségeiről és a kínai nyelvről (ami időközben nagyon megtetszett!). Kilenc óra környékén viszontláttuk a szakácsot a szomszéd kifőzdéből. Két adag tésztalevest hozott nekünk ajándékba.

Az éjszakát a játékteremmel szemben felállított bambuszból készült, minden oldalánál nyitott kisházban töltöttük, és másnap kora reggel elgurultunk a Mohan-Boten határátkelőig.

Kategória: Hírek
2015. november 20., péntek 10:30

Nihao, Jünnan! Avagy tréning a trópusokra

Szerző: Eni

A G213-as út egyik alagútjából kiérve észrevétlenül Jünnanba csöppentünk. A körülöttünk magasodó dimbes-dombos táj egyre zöldebb és egyre élénkebb színűvé vált.  Nagyon kíváncsiak voltunk erre a tartományra is. Kínában összesen 56 (!) etnikum található, ebből 28 csak Jünnanban. A tartomány lakosságának több, mint fele nem kínai (Han). Találunk itt buddhista dai, muszlim hué, naxi és mosu embereket. (A népcsoportok közötti különbség a hozzá nem értőknek szinte észrevehetetlen.) Leginkább abban láttuk a különbséget a kínai, tibeti vagy épp az ujgur emberekhez képest, hogy az itteni népek barnább bőrűek, széles az orruk, kezdenek "délkelet-ázsiásodni" az arcok. A mandarin nyelven kívül Jünnanban leginkább a tibeti-burmai nyelvcsalád rokonságában álló nyelveket beszélik.
Na, de hogyan is néz ki Jünnan? Hogy merre tekeregtünk, és mit találtunk? Menjünk szép sorjában.

Jünnan északi csücskétől egy épp felújítás alatt lévő úton napokig tekeregtünk, meglehetősen off-road jelleggel.  A mi útvonalunk nem esett egybe a híres és minden túrabiciklis által meglátogatott Ugró Tigris-völgyével és Dalival (kéretik ezért minket meg nem kövezni!). Útközben hegyi kisfalvakban itt-ott meghúztuk magunkat éjszakára, hol játszótéri pavilon alatt, hogy parkolóban. Meggyőződtünk arról, hogy az útikönyvek leírásai nem túloznak: a gazdag flóra mellé még gazdagabb fauna társul. Ez annyit tesz, hogy világító- és nem világító pókok, bogarak, éjjeli lepkék minden méretben és szín kombinációban vegyesen, mindenhol megtalálhatóak, odarepülnek vagy -másznak. Érthető tehát, hogy nagyon nem akaródzott csak matracon szunyókálni. Sátorállítás kizárva. Használjuk hát csak a belsejét! Ehhez viszont az kellett, hogy mindig fedett helyen aludjunk. És ekkor jöttek a bonyodalmak. A szűk völgyekben, ahol jobbra-balra szinte függőlegesen kezdődtek a fákkal és bambusszal borított hegyek, elég nehéz volt megfelelő helyet találni. Valahogy a szerencse és az orrunk mindig jó irányba vezetett.

ejjelimenedek

Balázs féle innováció: a szuper-kényelmes sátrunk belsejéből készül a vacok.
Megspóroltuk így a macerát, hogy sátor-külsőt kelljen szárítgatni a párás reggeleken.

Zhaotong mellett egy kínai mértékkel számolva kisváros, Sijuan határában másfél sikertelen óra stoppolást követően, tekintve, hogy vészesen fogyott az időnk Kínában, elhatároztuk, hogy buszra szállunk. Az állomásig keresztül kellett tekerni Sijuant. Egy poros, valamicske kerítéssel körülvett udvar volt az "intercity buszpályaudvar". A zsebszótárunk segítségével laza eleganciával megkérdeztük a pénztáros nénit a tarifáról. Picit tanakodtunk, mert a költségvetésünkhöz képest elég drága volt a jegy, viszont más választásunk nemigen volt. A bringákért nem számoltak fel külön költséget, ami persze nagy megkönnyebbülés volt! Nem engedhettük meg magunknak, hogy időt veszítsünk. Jó pár napot megspórolunk a busszal, így hát végül is két jeggyel a kezünkben távoztunk az állomásról.   Mivel csak másnap reggel indult a buszunk Kunmingba, elindultunk a városba valami szálláshelyet keresni. Na, de nem "rendes" szálláshelyet, hanem valami kis csendes zugot, ahol meghúzhatjuk magunkat. Egy kis pavilon alatt kötöttünk ki a városi kórház kertjében. A biztonsági őrrel lebeszéltük a dolgot, nem gond, aludhatunk itt. Nagyszerű!

A lábamon az Emei-hegyi látogatás óta csak szaporodtak a vörös kiütések. Először azt gondoltuk, hogy összecsipkedtek a szúnyogok. De napról-napra egyre több pötty jelent meg a lábamon. Egyik nap bizony megszámoltam: a bal lábamon 44, a jobb lábamon 79 iszonyatosan viszkető, égető kis csúfság díszelgett. Szinte már elviselhetetlen volt az állandó vakaródzás, úgyhogy gondoltuk, teszünk egy próbát a "szomszédban": A kórházba menet a parkolóban leszólított egy fiatal srác. A mandarin szótárunkat szorongattam a kezemben, és mutogattam a példamondatot: "Egy angolul beszélő orvosra van szükségem!"  (Bizony, bizony, ilyen panel mondatok is vannak ebben a szuperszótárban!) A srác innentől kezdve magáénak érezte a projektet. Az első emeleten szerzett két ápolónőt, akik szereztek egy angolul és körülbelül öt angolul nem beszélő orvost. Ezután betessékeltek az orvosi irodába. Nem tudom hogyan, de vagy 9-10 ember is összegyűlt az újfent rendelőben. Más páciensek, egy-kettő hozzátartozó is besurrant és ekkor egy kisebb performance következett. Az orvos megvizsgált, majd mosolyogva zavarában bevallotta, hogy annyira nem beszél angolul. Kérdések következtek, újabb telefonok, és egy számítógép is előkerült.  Volt aki beszédfelismerős applikációval dolgozott, és voltak olyanok is, akik a szó elszáll alapon online fordítókkal bombáztak. A nagy őrület közepette az "angolos" orvos már írta is a receptet, és elmondta, hogy bőrallergiám van. Kaptunk receptet, és jókívánságokat. Mi pedig megköszöntük a soron kívüli vizsgálatot. A parkolós találkozás óta projekt-vezető srác lekísért a gyógyszertárba, ahol kiváltotta a gyógyszereimet, és nem hagyta kifizetni. Megköszöntük a zavarba ejtő segítőkészségét és nagyvonalúságát, ő mosolyogva elköszönt és ment a dolgára. Mi pedig visszavonultunk a kórház parkjába. Tettünk-vettünk, Balázs ukulele játéka pedig vonzotta az arrafelé sétálókat.

yunnanfiatalok

A pavilonban találkoztunk ezekkel a fiatalokkal, akikkel később a város főterére is elsétáltunk.
Fesztivál volt épp és koncertet adott egy kínai sztár.

Másnap reggel szépen összekészültünk, és visszatekertünk a buszállomásra. A buszunk pontban 8:30-kor indult Kunmingba. A közel 12 órás utat szinte teljesen végig aludtam, az allergia-elleni gyógyszer kicsit kiütött.

Jünnan fővárosába este fél 7 körül érkeztünk meg. Előzőleg lebeszéltünk a Warmshowers-en egy szállásadóval, hogy tud fogadni bennünket, majd az utolsó pillanatban vissza kellett mondania. (Sajnos, többször belefutottunk már ilyenbe....) Ilyenkor mit van mit tenni? A kezdeti bosszankodás után az ember lenyugszik, és megpróbálja felkutatni a város legeslegolcsóbb szállását. Hasonlóan Csengtuhoz itt is egy hosztelban aludtunk. Azok a kínai hosztelek, amikben jártunk viszonylag tiszták voltak. Ezek azok a szálláshelyek amelyek a legolcsóbb opciók közé tartoznak, lehet mosni és van wi-fi. Bár sok helyen külön kell fizetni a mosógép használatáért. (Mi a hostelworld.com és yhachina.cn oldalakon nézegettünk szállást. Utóbbi 5-10 yüan/fő kedvezményt kínál YHA kártya birtokosoknak, amit minden hosztelben ki lehet váltani.) Csupán pár napot terveztünk a Jünnani fővárosban. Ilyenkor a pihenés mellett jól megfér a szinte kikapcsoló "házimunka" (mosás, táska csutakolás és a többi) és a bringás városnézés.

Kunming egyik érdekessége az 1300 éves Keleti- és Nyugati-pagoda. Hatalmas, 13 emeletes tornyok ezek, valamikor a Tang-dinasztia idejéből , és érdekes látványt nyújtanak a modern betondzsungel közepén.

pagoda

  A Keleti-pagoda fehér színű téglái               


Megnéztük a város forgalmas útjaitól  távol eső, hátsó utcácskákat is. Így találtunk rá a mára azért jócskán felhígult portékákat kínáló madár- és virágpiacra. Itt az apró cserepes kövirózsától, a bambuszkölteményekig mindent meg lehet találni. Aztán, ha az ember kicsit elindul a  "sűrűjébe" még teknőssel,  kisnyúllal, skorpióval, kígyóval és amúgy mindenféle ruhaneművel, táskákkal, ékszerekkel is találkozhat. Ez az a hely, ahol jó szórakozás végigsétálni és nézelődni, de vásárolni nem szerencsés. Rogyadoznak a standok az ócska bóvliktól.

zoldpark

Délutáni pihenésképp a város Zöld Parkjában pihentünk egy kicsit.

Kunmingban szerettük volna elintézni a laoszi vízumunkat is. Nem voltunk biztosak abban, hogy a Mohan-Boten határátkelőhelyen magyarok kaphatnak-e érkezéskor belépési engedély vagy sem. Ezt szerettük volna hamar kinyomozni. Telefonon hívtuk a kunmingi Laoszi Konzulátust és tessék: "Hát, nem vagyunk biztosak benne. Be kellene fáradni a Konzulátusra!" . Kisebbfajta nyomozásba kezdtem, és írtam a laoszi magyar tiszteletbeli konzulátus vezetőjének. A korábbi tapasztalatokból okulva, nem reméltem gyors választ, a Konzul, azonban pár órán belül jelentkezett, és megnyugtatott, hogy a határon felvehető a vízum 30 USD-ért (+ 2 USD kiállítási díj).

Hát ez remek, gondoltuk, és még aznap elindultunk Dél-Jünnan felé.  

Kategória: Hírek

Utunk Csengtuba reptéri leszállópályák és hidak  alatt és többsávos utak  felett vezetett. Hogyan is lehetne legjobban leírni ezt a vibráló óriásvárost? Szecsuán tartomány fővárosa körül gombamód szaporodnak a lakótelepek, a bevezető utakon több sávban robognak az autók és buszok, a kismotorosok és biciklisek pedig egy elkülönített kerékpársávot használnak. Az útbaigazító táblákon a kínai jelek mellett minden Pinyinggel, vagyis latin betűkkel, és angolul is szerepel. Az utak mellett gyönyörűen vágott gyep, sövénysorok és rendezett virágágyások sorakoznak. Aztán egyszer csak, a város harmadik körgyűrűjétől befelé szinte már úgy érzi az ember, hogy a belvárosban van. A  több emeletes, modern házak mellett lakó- és irodaházak állnak. Üzletek, bankok,  éttermek neonfénye látszik, amerre a szem ellát, és sok helyen hangosbemondóval kiegészült lelkes személyzet invitálja az arra sétálókat. A kisebb utcácskákban kifőzdékké alakított kiskocsik sorakoznak,előttük gyerek-méretű székek, (inkább hokkedlik) és kisasztalok, sokan a platós motorról árulják a banánt, mandarint és más gyümölcsöket.

szecsuan2nenikifozde

Ez a néni mobil kifőzdét üzemeltet a komolyan felszerelt járgányával.

A járókelők nem lepődtek meg a két "nyugati" láttán, ha meg is bámultak minket, az inkább a felmálházott biciklik miatt lehetett.  Csengtuban megközelítőleg 10 000 külföldi él, vannak, akik kínai nyelvet tanulnak, és vannak, akik itt telepedtek le. Szóval errefelé nem nagy ügy "nyugati" arcot látni.                

Csengtuban úgy tűnt, minden gondunk megoldódik, és valóban: sikerült rendezni a sorainkat. A megint hosszúra nyúlt zuhanymentes időszakot rendszeres fürdés váltotta fel. De, ami ennél is fontosabb, hogy szereztünk alkatrészt a laptopunkhoz. Sajnos ezt a gépet nem ilyen igénybevételre tervezték, és kissé lestrapálódott a belső meghajtó. Ezentúl, postáztunk, rendeltünk javítókészletet a benzinfőzőhöz, - nagy igazság, hogy ami el tud romlani, az biztosan el fog romlani!- és megjavítattuk Balázs egyik hátsótáskáját. A táska hátsó merev műanyag fala eltört. Bevallom, én voltam. A belvárosa befelé vezető úton sikerült belerohannom hátulról. A sors iróniája, hogy pont  mi ketten csattanunk, amikor hemzseg körülöttünk a sok türelmetlen, feketeöves kismotoros, akik a tükrüket nem, viszont a telefonjukat annál sűrűbben nézegetik útközben.    

A neten akadtunk rá a Natooke-ra, egy amerikai srácok által üzemeltetett bringaboltra. Törökország óta nem jártunk még ilyen jól felszerelt üzletben. Itt hozták rendbe Balázs táskáját, a műanyag merevítő részt megtoldották egy fémpánttal és három csavarral rögzítették. Ebben az üzletben láttunk először bambuszból készült biciklivázakat. Rögtön ki is próbáltuk őket!

szecsuan2csengtunatooke

A vázakat kézzel készítik Csengtuban, és elég borsos áron, kb. 2000 USD-ért lehet hozzájutni. Egyedi, a fiúk szerint strapabíró, a fiatalok körében pedig nagyon trendi.

                 
Miután jöttünk-mentünk és minden bajunkra gyógyírt találtunk, nyakunkba vettük a várost. Megnéztük Kína egyik leghíresebb taoista szent helyét, egy Tang dinasztia (618-907) korabeli  templomot. A több kisebb, jellegzetes tetejű épületből álló Bronz Kecske templomot a XVIII-XIX. században hozták újra rendbe. A templom épületeiben emberalakot formáló szobrok álltak üvegszekrényekben. Mindenfelé- a már buddhista templomokból jól ismert,- áldozati asztal állt, amelyeken üdítőitalok, gyümölcsök és egyéb "áldozati tárgyak" sorakoztak.

szecsuan2bronzkecsketeahaz2

Az épületek között a hívek füstölőket  gyújtottak, az illatuk pedig minden zugot átjárt.

A templomban két bronz kecske szobor is áll, amelyeket a legenda szerint Pekingből hoztak még a Qing-dinasztia idején (1644-1911). Ezek közül az egyik nagyon különleges. Érdekessége, hogy a részei mind-mind más állat testrészeiből vannak megkomponálva. Az állatnak egér füle, bivaly orra, tigris karma, nyúl szája, sárkány szarva, kígyó farka, ló pofája, kecske szakálla, majom nyaka, csirke szeme, kutya hasa és malac csülke van. Az épületek között gyönyörűen rendben tartott virágoskertek és sövények  mellett sétáltunk.

szecsuan2bronzkecsketeahaz1

A templom leghátsó szegletében találtuk meg a templom teaházát, ahol helyiek és turisták vegyesek ücsörögtek. Egy-két asztalnál kártyáztak, sőt még mahjongot is játszottak.  

Csengtu másik nevezetessége a Óriás Panda Kutató és Tenyésztőközpont. A város szélén fekvő "panda állatkert" bámulatos.  A hatalmas parkban körös-körül bambusz erdő, és színes, óriási virágok  nőnek. Az útbaigazító táblák segítségével könnyen el lehetett találni a bébi- a "gyerek"- és a felnőtt óriás pandákhoz. Állítólag a reggeli órákban érdemes látogatni, ugyanis a pandákat ilyenkor etetik a gondozók, és az amúgy nem túl nagy mozgásigényű állatok ilyenkor aktívak. Nekünk kora délutáni programunk volt a pandázás, úgyhogy mi csak a lustálkodásra értünk oda.

szecsuan2panda1

Nem szívbajos állatok, a legtöbb panda aludt, a többi valami kényelmes pózban majszolta a reggelről maradt bambuszleveleket.

 
Az őszi időben születnek a  kispandák, akiket külön épületen és intenzív megfigyelés alatt tartanak.  Igazi kínai módra szabadott csak nézegetni őket: nem volt mindegy melyik oldalról közelítjük meg a sort, és milyen sebességgel lépkedünk a sorban. Ha sokáig bámultuk volna a csöppségeket, egy panda őr ( tényleg van ilyen!) odajött és kedvesen megsürgetett.

szecsuan2pandababa

Ez nem plüss! Ezek valódi panda babák.

A pandázás mellett kisebb szociológia tanulmány volt elvegyülni a többi kínai turista között. Kínában kínai "kövesd az esernyőt" turistacsoport látni, nem mindennapi élmény. Szelfi botra erősített mobilokkal, táblagépekkel, ágyú méretű objektívekkel felszerelt seregek vonultak egymás mögött. A pillanat megörökítésén túl mindenki nevetgél, ámuldozik, kicsit tulakszik, hogy jobban lásson, siet és folyamatosan magyaráz.  Néha az jutott az eszembe, hogy ha Európának az olaszok a "nagy hangúi", akkor Ázsiának biztosan a kínaiak.

szecsuan2pandafoto

Pandázás kínai módra.

Csengtuban végre eltettük a meleg ruháinkat. Élveztük, a jó időt, a napsütést. A komfortérzetünket csak tetézte, hogy találtunk egy boltot, ahol  jünnani kávét lehetett kapni. Hónapok óta a "három az egyben" instant port ittuk reggelire, nagyon hiányzott az igazi fekete. De ugyanilyen jól esett a zuhany után tele hassal a tiszta ágyba bújni. Jó volt egy pár napig élvezni a kényelmet. Mindenféle szempontból feltöltekeztünk,és majd' egy héttel érkezésünk után Dél felé kikerekeztünk a városból.  A következő állomásunk a Csengtutól körülbelül 160 km-re fekvő Emei Shan volt. 

Az Emei-hegy a legszentebb buddhista hegy Kínában. A hegy Bodhisattva Puxian és a hatagyarú elefántjának látogatása óta vált buddhista zarándokhellyé. A legenda szerint itt honosodott meg a buddhizmus először Kínában, majd innen terjedt el tovább Keletre.   Az Emei Shan tehát a VI. század óta vonzza a buddhista zarándokokat és a turistákat.              

A sűrű erdővel borított hegyen található számtalan kolostort és monostort meredek hegyi ösvények és lépcsők kötnek össze. Egy bizonyos magasság után meglehetősen drága, úgy nevezett "hegyi belépőt" kell fizetni, azonban akad egy pár kolostor és egy monostor, amelyeket csupán 8-10 RMB-ért meg lehet nézni. Az Emei-hegy lábánál teljes a turista invázió: mindenhol szállodák, elegáns hotelek,vendégházak és éttermek állnak. Jó pár  kolostor töredék árért kínál szállást, persze ezekben nincsen  semmiféle luxus, semmiféle fényűzés, csak wi-fi. Bizony ám, wi-fi egy buddhista kolostorban. Mi is meglepődtünk.

szecsuan2bagouejjel

A Baogou templomban szereztünk szállást. 

A következő nap bebarangoltuk a hegy lábát, és megnéztük a Shanjue és a Fuhu templomot. A bringázás után kimondottan jól esett egy kicsit túrázni.

szecsuan2emeiosveny2

Szűk kis ösvényeken barangoltunk a Luofeng monostor felé.

Az Emei-hegyi nyugalom után kissé strapás napok jöttek: kétszer is jártunk Leshanban és Emei városban. Oda-vissza cikáztunk a vonatállomásért, majd egy teljesen bagatell dolog  miatt nem szállhattunk fel a kunmingi vonatra. (Volt nálunk egy bicska és két, a személyzet által túl nagynak titulált kés. Feladni sem engedték poggyászként, azt a tanácsot kaptuk, hogy postáztassuk magunk után....) A jegyeken több, mint egy teljes napi büdzsénk árát buktuk. Mivel ezen kívül is sok-sok más, nem várt költségünk volt a hónapban, hogy valamelyest spóroljunk, új taktikára váltottunk és bizony nem válogattunk a szálláshelyek között.

szecsuan2szallashely

Nehezen indul a reggel a pavilon alatt töltött éjszaka után. 

Hol parkban, hol egy útszéli kisbolt rakodópultján, máskor egy parkoló esőbeállójában aludtunk. De éjszakáztunk játszótéren is, ahol még wifizni is tudtunk.

Ismét zuhanymentes napok következtek. Kárpótlásként dimbes-dombos, zöld vidékre értünk.

szecsuan2utolsokep

Dél-Szecsuánban már egyre melegebb és egyre párásabb idő lett.

Egy alagútból gurultunk ki a G213-as úton. Egy kis kifőzde előtt megálltunk,és  gyorsan megnéztük a telefonunkon, hogy merre járunk. Ekkor lépett oda hozzánk Joe, a fiatal kínai tanár, aki hevesen bólogatott: "Igen-igen, ez már Jünnan!"


Kategória: Hírek

Szerző: Balázs

Már megírtuk korábban, hogy sajnos Tibet meglátogatásáról le kell mondanunk. Jelenleg csak utazási irodán keresztül megváltott engedéllyel lehet belépni Tibetbe, aminek borsos ára van és elér erősen szűrik, hogy mit lehet megtekinteni és mit nem. Annyi bizonyos, hogy nem lenne lehetőségünk egy tibeti nomád család sátrában szürcsölni a jakvajas teát köben egymás szemébe mosolyogva. Ajánlottak nekünk egy oldalt (thelandofsnowes.com), ahol rengeteg információt találtunk , hol lelhető még fel a tibeti kultúra, más kínai tartományokban. 

Ami azt illeti ennek a cikknek azt a címet szerettem volna adni, hogy Két hét Tibetben (ami igazából 3 hét, de a kettő jobban hajaz a hétre, remélem értitek). Bár hivatalsoan nem léptünk be Tibetbe, de minden pont olyan volt, ha nem még olyanabb. Hogy értem ezt? Kifejtem. A Tibeti-plató nem ér véget Tibet közigazgatási határával, hanem átlóg Csinghaj és Szecsuán tartományokba is. A domborzat, növényzet, állatvilág megeggyező. Az állattartó nomád családok itt még nagyobb számban fellelhetők, mint Tibetben, a lakosság túlnyomó része a tibeti etnikumhoz tartozik. Tibeti nyelvet beszélnek, tibeti viseletben járnak, tibeti nyelven is ki van írva minden. 

De kezdjük csak az elejéről. Csinghaj tartomány egy elég zord, sivatagos résszel fogadott minket. Nagyon ritkán lakott volt a terület amit átszeltünk, és nehéz volt ivóvízzel kellően ellátni magunkat. Éppen ezért stoppos részeket is beiktattunk. Megismerkedtünk egy fiatal tibeti-mongol házaspárral, és egy estét töltöttünk az otthonukban. A férj, Cenga Peren tibeti folklór énekes, felesége Mazsena pedig első gyermeküket hordozza a pocakjában. Rég várt arcokat (szó szoros értelemben) láthattunk, mongolt és tibetit.

pengaceren

Mazsenával és Penga Cerennel nappalijukban, a mongol zászló alatt

Leértünk Golmud-ba, ahol 3 éjszakát töltöttünk el, egy kicsit újra kiélveztük a civilizáció vívmányait, úgy, mint meleg víz egy zuhanyrózsából és internet, valamint (keverőtárcsás)mosógép. A gázfőzőnknek is elszált két tömítése, amire nem voltunk felkészülve, ezért megoldást kellett taláni erre a problémára is. Egy, azaz 1 db benzinfőzőt találtunk az egész városban (az összes túraboltot végigjárva) és az sem működödtt megfelelően így nem vettük meg. Helyette vettünk egy gázfőző fejet és 4 palackot, remélve, hogy ez majd kitart, amíg egy nagyvárosba érünk és pótoljuk a a hiányzó alkatrészeket. Étellel is fel kellett tankolnunk, mert a kis településeken leginkább instant ételeket árulnak, attól meg már herótunk van. Vettünk hát rizst, zabpelyhet, mazsolát, aszalt banánszirmot, mézet, tejport, instant kávét (igazi kávét Kirgizisztán óta nem találunk sehol, majd Csengduban reméljük kapunk). Mindig van a táskánk alján vészhelyzetre pár vifon tészta, és vákumozott csirkecomb. Aki nem járt még Kínában, annak talán érdekes lehet, hogy itt az állatok majd minden porcikáját megfőzve levákumozzák, így egyesével kapható csirkecomb és láb, kacsanyak, disznóköröm és nyelv, halak és mindenféle tengeri herkentyűk. Amúgy is szeretik egyesével csomagolni a termékeket. Virslit, a már említett állati részeket, főtt tojást, kekszet, stb.

olaj

Csinghaj észak-nyugati részén erőteljes az olajkitermelés

Golmud-ból a Lhasa Highway-en indultunk el, szeptember 15.-én. A neve ellenére nem kell sokat várni az úttol, sima kétsávos út, ami amúgy tényleg Lhászába vezet, csak előtte még átmegy néhány jelentéktelen településsen. Elkezdtünk felfelé emelkedni, az úttal együtt. Egy rendőrségi checkpoint-nál kicsit hosszasabban kellett időznünk, de sikerült meggyőzni őket, hogy a látszat csal, nem Tibetbe tartunk és nem, nem akarunk belógni az engedélyköteles tartományba (hallottunk olyan bringásról akit visszafordítottak ezen a ponton, Lhászától 1000km-re!).

csinghajkanyareni

Ameddig a szem ellát, csak homok és kő, víz meg sehol. Észak-nyugat Csinghaj

Tudtuk, hogy az utunk több négyezer méter fölötti hágón is átvisz majd Yushu városáig, ami 730km-re volt még előttünk. Utunk hosszasan haladt a Mount Kunlun Geopark területén. Megnéztünk egy Taoista templomot, egy szent forrást, egy hármas gleccsert, egy 8.1-es földrengés emlékművét. Sikerült úgy belőnünk a napokat, hogy minden éjszaka 600m-rel aludtunk magasabban az előző napinál, mielőtt elértük a hágót. 3100m, 3700 m, 4300 m, majd a 4763 m-es Kunlun-hágót megmászva 4600 m-en.

taotemplom

Taoista templom, Mount Kunlun Geopark

Az idő egész szép volt, bár minden nap kaptunk vagy egy kis esőt, vagy havat. Ami viszont eléggé meglepett minket, a nagy számú és erőteljes katonai jelenelét végig a főút mellett. Harckocsik, radar állomások, teherautók és katonai dzsippek minden mennyiségben. Katonáknak felhúzott sátortáborok, melyek több száz, de lehet több ezer fő befogadására alkalmasak. A Lhászába tartó vasútvonal végig az úttal párhuzamosan fut. Naponta többször láttunk szerelvényt menni mindkét irányba, azonban személyvagonok helyett, katonai járműveket szállított legtöbbször a vonat. Az őrségben álló katonák amúgy vidáman cigarettáztak és mosolyogva integettek nekünk. Úgy tűnik ez a Tibet téma, még mindig nagyon aktív. 

hegyteherautokkal

A Mount Kunlun Geopark gleccserei, alattuk katonai konvoj halad állomáshelye felé

Ahogy egyre magasabbra értünk a légszomj egyre inkább előjött. Néha ránktört és zihálva kapkodtunk levegő után, meg-megállva tekerés közben. Minta a kerékpárok egyre súlyosabbá váltak volna. Az is előfordult mindkettőnkkel, hogy éjszaka zihálva ébredtünk fel, majd miután a tüdőnk megelégedett a hirtelen bevitt levegővel, lecsillapodott a légzésünk. A hágóra felérni élmény volt, egyrészt mert már eléggé ki voltunk fáradva, hideg is lett és eleredt a hó, és persze büszkeség és öröm is volt bennünk, mert előtte még sosem jártunk ilyen magasan, nemhogy kerékpárral. 4763 m az új kerékpáros rekordunk. Egyre erősödött a fejfájásunk és közeledett a sötét is, így hát néháy fotó elkészítése után újra nyeregbe pattantunk. 

4768m

4768 m

A kiszemelt végállomás aznapra Bodunquan városka volt, reméltük egy meleg szobával és egy jó zuhannyal koronázhatjuk meg a néhány napos kemény menetet. Bodunquan előtt elkapott minket egy hóvihar, de olyan erős oldalszéllel, hogy alig láttunk valamit magunk előtt. Amilyen hirtelen jött, úgy el is múlt és egy utolsó kanyar után elő is tűnt Bodunquan a maga valóságában. A látvány leírhatatlan, de azért csak megpróbálom. Ha láttatok már western filmet, amikor egy poros, koszos kisvárosba (3 ház) ér a főhős, kihalt minden és a szél átgörget egy ördögszekeret a kamera előtt. Na, majdnem minden stimmelt, ördögszekér nem volt. Az út bal oldalán egy gumiszerviz és arrébb egy benzinkút. A jobb oldalon "étterem", vegyesbolt féleség, még egy "étterem", és egy amolyan motelvegyesboltkamionstopp, egyben. Kamionstoppnak hívjuk az olyan helyet ahol, a kamionok víztartályait feltölthetik a sofőrök. A vizet a féktárcsákra engedik egy csőből, hogy ne hevüljenek túl a meredek lejtőkön, ezért úgy néz ki némely kamion, mintha füstölgő, égő gumikkal jönne lefelé. Az igazat megvallva nem erre számítottunk, hogy is mondjam, egy kicsit nagyobb életre, de legfőképp egy normális szállásra. De aznap estére csak ez jutott. A tibeti házinéni megmutatta a lehetőségeket, végül egy 6 ágyas szoba mellett döntöttünk, amiben hála Isten csak minket szállásolt el. A szobában vaságyak, marha kemény deszkával, amin egy palacsinta vastagságú szivacs volt. Vaskályha (amibe befűtöttek nekünk), és ezzel be is fejezem a felsorolást. Azért eléggé megedződtünk már az út alatt, bár előtte se voltunk azok a kényes fajták, de akkor, abban a lelki és fizikai állapotban picit áldoztunk volna a kényelem oltárán. Nem volt konnektor sehol és a meg kellett kérni a hölgyet, hogy kapcsolja fel a villanyt a szobában, mert ez sem önműködő volt. A wc-t a kényes gyomrú olvasókra való tekintettel nem részletezem, legyen elég annyi, hogy másnap reggel inkább kigyalogoltam a házak mögötti mezőre. Víz a nagy hordóban volt a járda mellett, ivásra nem javasolták. Az udvaron mindenhol szemét és rendetlenség. Itt kezdődött az, amit úgy hívunk Enivel, az alámerülésünk. 

Másnap nem ejtettünk könnyeket Bodunquanért, inkább ráfordultunk az S308-as útra, amiről semmi információk nem volt és nem tudtuk mit várjunk tőle. Csak annyit tudtunk, hogy a Tibeti-platón megy keresztül, ritkán lakott és vadállatok bőven lakják. Ez utóbbiról hamarosan meg is győződhettünk, mert láttunk szarvast, vadszamarat, darvakat, pockokat. Ezen felűl szabadon kószáló, legelésző jakok mindenfelé. Ez volt a harmadik napunk, amit folyamatosan 4000 m fölött töltöttünk és kijött rajtunk egy erősebb fejfájás, amit fájdalomcsillapítóval orvosoltunk. Váltakozva éreztük rosszul magunkat, nekem a bodunquani éjszaka telt nagyon rosszul, de jobban lettem másnapra, Enin másnap jött ki a magashegyi betegség. A Tibeti-platót talán sokan úgy képzelik, és bevaljuk mi is így voltunk vele, hogy egy nagy egyenes tepsi. Az igazság ehhez képest az, hogy egy dimbes-dombos táj 4000 m-en. Fa egy darab se, helyette nagyon gyér fű és sárgás-barna moha borítja a talajt, ezt legeleik az állatok. Kis tavak és patakok viszont gyakran színesítették a tájat. A dimbes-dombosságból következően az út is, mint a hullámvasút, futott fel-alá. Nagyon fárasztó volt 4500 m-en, szembeszélben feltekerni ezeken a dombokon. Rendszeresen légszomj roham tört ránk, és csak nagyon lassan, sokszor megállva tudtunk feltekerni az emelkedőkön. Mintha valaki kiszívta volna az erőt belőlünk és a levegőt a tüdőnkből. Napközben álltalában szép idő volt, de délután mindig jöttek a fekete felhők, amik sokkal gyorsabbak voltak nálunk és olyan jégesőt és hóvihart produkáltak, hogy meg kellett állnunk, mert nem bírtuk a bringákat az úton tartani, egyszerűen lesodort minket. Ilyenkor, csak kuporogtunk az út szélén a poncsókba rejtőzve és fogvacogva vártuk, hogy vége legyen a viharnak. Nem ez volt életünk élménye, na. Minden este sátroban aludtunk, és egyre hidegebbé váltak az éjszakák, rendszeresen nulla fok alá ereszkedett a levegő, a víz megfagyott a kint hagyott lavórban. 

tibetisracok

Álmaimban Amerika...

Az első tibeti faluba is ezen a szakaszon értünk el. Ha megengeditek írnék egy kicsit a tibetiekről.
Arcra a tibetiek számunkra leginkább az észak-amerikai indiánokra hasonlítanak, legalább is ami a férfiakat illeti. Vöröses-barna a bőrük és fekete a hajuk, szemük. A férfiak átlagban 170cm körül vannak a nők még kisebbek. Nagyon sokan hordanak tibeti viseletet, mely a következő képpen néz ki. A férfiak térdig érő kabátban járnak, melynek földig érő ujja van (nem értjük miért). A kabát egyik ujjából sokszor kibújnak és azt a derekukra kötik egy széles, veretes vagy sima övvel. Kalapot hordanak, vagy a hagyományos tibeti fejfedőt (ez a darab unisex és úgy néz ki, mint amit Tom (Tom & Jerry) köt a fejére, mikor a babakocsiba rejtőzik, csak sokkal színesebb) viselik. A nők hosszú, földig érő ruhát viselnek, általában az egyik ujjból ők is kibújnak, melyet vagy a derekukra kötnek, vagy hagyják lógni. A hajukat befonva hordják (az időssek is) melybe sokan szalagos díszt kötnek, ez taréjként végigfut a fejük tetején és különböző nagy méretű gyönygyökből, ékszerekből áll. Nagyon szeretik a gyűrűt, nyakláncot, fülbevalót, melyek köve általában narancssárga. A pici gyerekeken olyan nadrág van, aminek fel van hasítva az ülepe, így ha dolog van, egyszerűen csak le kell gugolniuk. Úgy tűnik szeretik a színes, lógós, csicsás díszes dolgokat. A motorjukat és az autót/kamiont is úgy feldíszítik, mint a karácsonyfát.

tibetiviselet

Tibeti népviselet

Hogy fogadtak minket? Milyennek láttuk ezt a kissé misztikus, kissé otthon talán ismeretlen, túlidealizált népcsoportot?
Továbbá arról, hogy mi is az a campa és mi milyennek találtuk, és milyen volt a nomádokkal való találkozásunk, nemsokára, a következő részben olvashattok. 

Kategória: Hírek
2015. szeptember 14., hétfő 06:09

Nihao, Hszincsiang!

Szerző: Eni

Amikor Kazahsztánból átkeltünk a határon, szabályszerűen arcon ütött Kína. Visszanézve semmi mást, csak a rozoga állapotban lévő hepehupás utat és a kazah pusztát láttuk. Messze nyoma sem volt sem városnak, sem falunak. Kikerekedett szemmel és tátott szájjal bámultunk előre. A határátkelő után ugyanis ott várt bennünket Kína, ahol tíz-húszemeletes házak épülnek, tükörsima, több sávos a főút, és mindenhol kifőzdék, éttermek, boltok vannak, és emberek zsizsegnek amerre a szem ellát. Sokan észrevettek, és óriási érintőképernyős telefonjukkal fotóztak bennünket. A közel három hónapnyi „Isztán”-látogatás után hatalmas váltás volt ez.

Az első néhány nap nagyon izgatottak voltunk, hihetetlennek tűnt, hogy idáig eljutottunk. Úton-útfélen segítőkész és kíváncsi helyiekkel találkoztunk, akiknek nagy része kedvesen, mosolyogva közeledett felénk. Csendben méregettek minket, kémlelték az arcunkat, nézegették a bicikliket, sokan kuncorásztak rajtunk. Többször egy-egy ártatlan útszéli zöldségvásárlásból is óriási ribillió kerekedett. Ha útbaigazítást kértünk, azonnal 10-15 ember gyűlt körénk. Mikor a térképünk is előkerült, újabb szakértők érkeztek, akik még harsányabban és még precízebben próbáltak magyarázni. Persze, egy szót sem értettünk… Ilyen esetekben került elő a mandarin zsebszótárunk. Igaz, ami igaz, az ujgur területen ennek még nem vettük akkora hasznát. Nagy meglepetésünkre kiderült, hogy az ujgur nyelv hasonlít a törökhöz, sok szó ismerősen csengett Üzbegisztánból és Kirgizisztánból is. ( Persze amikor felmerült a gyanú, rögtön utánanéztünk: és tényleg! Az ujgur nyelv az altaji nyelcsalád török ágába tartozik.) Megörültünk, mert a „Salem, aleykom!” és a „Rahmet!”-en túl tudunk számolni, és néhány további hasznos szóra is emlékeztünk. Úgy látszott, hogy ennyi nyelvtudással egész jól ellavírozunk majd.

Az ujgur kisebbség mellett sok kazah, üzbég és persze kínai ember is él itt. A helyi ételek ennek megfelelően meglehetősen változatosak. Sokan naant (lepényszerű kenyeret) reggeliznek sós, tejes teával, mások nyers tojásos forró vizes italt isznak. (Bevallom, utóbbival nem tudtam megküzdeni.) Volt szerencsénk egyik nap egy ujgur kifőzdében reggelizni, ahol marhahúslevest, zöldfűszeres palacsintát, hússal töltött főtt gombócot ettünk a teánk mellé. Ez azért a fura ízű teába tunkolt naan-darabkáknál valamivel vastagabb volt. Ebédre és vacsorára általában birkából készült ételeket fogyasztanak zöldséggel, vagy tésztával. Sok helyen láttunk utcai szamsza és saslik árusokat is, ( főleg az üzbégek által lakott területeken), ezek mellett több kifőzdében árulnak kínai tésztát is.

A khorgasi határátkelőtől egészen Yili városáig mintha egy hatalmas gazdaságon tekertünk volna át. Az út mindkét oldalán kukoricát és gabonaféléket termesztenek. Ezeket a területeket gondosan körbe kerítették, ami meglehetősen megnehezítette az esti szálláshely-keresést. Olvastuk más blogokon, és hallottuk bringásokól is, hogy Hszincsiang tartományban meglehetősen intenzív a rendőri jelenlét, ezért semmiképp sem szerettünk volna szem előtt sátrazni. Persze, a városok közelében inkább választottuk (volna) a fizetett szálláshelyeket, de ilyenkor rendre galibába keveredtünk. Kínában ugyanis a szállodákat és vendégházakat két kategóriába sorolják. Vannak olyan helyek, ahol csak és kizárólag kínai állampolgárok szállhatnak meg, és vannak a „külföldiek fogadására alkalmas” licensszel rendelkező helyek. Ezek a csilli-villi hotelek persze nem a mi pénztárcánkhoz mért árakkal operálnak. Alkudozni próbáltunk, nem túl sok sikerrel. Ekkor valahogy mindig érkezett valaki, aki segített megoldani a gondunkat. Így aludtunk egy gazdaság teraszán a szúnyogháló alatt egy kereveten, egy étterem nem használt szobácskájában, egy ujgur-üzbég család lakásában is.
Minden vendéglátónk etetett-itatott bennünket, néha zavarba ejtően nagylelkűen. Sokszor elgondolkodunk azon, hogy vajon otthon hány étterem tulajdonos etetne meg két fáradt, piszkos külföldi bringást ma Magyarországon?

Yili városából Nalatin keresztül Korlába vezetett az utunk. Útközben kétszer is „sátorfogságba” kerültünk a nagy esők miatt, és kényszerpihenőt tartottunk. Átkeltünk egy 3270 méteres hágón, volt, hogy jakok morgására ébredtünk, többször pásztorkutya-falka mellett toltuk a bicikliket, takarófólia alatt ebédeltünk, esténként pedig dideregve bújtunk a hálózsákjainkba. 

hszincsiangfenyos

Gyönyörű fenyőerdők, hegyi patakok és havas csúcsok kísértek. 

Eredetileg a G218-as útról Északra fordulunk volna, hogy eltekerjünk Ürümcsibe, de az élet és néhány baráti figyelmeztetés felülírta a terveinket. A G216-os út, ami az ujgur fővárosba vezet a helyi rendőrök szerint állítólag több szakon nehezen járható, azon a területen nagyon kevés ember él, és sok farkas kószál a hegyek között. Megvitattuk a dolgot, és úgy döntöttünk, hogy Délnek indulunk tovább.
Egy ici-pici hegyi városkában sikerült két esőponcsót szereznünk, és megpihentünk egy kis vendégházban, majd picit feltöltekezve gurultunk Korla irányába.

hszincsiangrozsikaneni

 

Nagyon finom a kínai konyha. Ebben a kis családi kifőzdében két alkalommal is ebédeltünk.

Ahogyan a hátunk mögött hagytuk a Tien San ezen vonulatát, éreztük, hogy melegszik az idő. A táskákba kerületek a vastag kesztyűk, a térdmelegítőm és az aláöltözetek. A napsütéstől megbódulva kerekeztünk, amikor egy hatalmas, fekete, lesötétített ablakos terepjáró lassított le mellettünk. Oda se mertem nézni az elején. Négy fickó nézegetett bennünket, mosolyogtak, majd kiadtak egy szatyor naan-t, és lehúzódtak előttünk. A férfiak sorra szálltak ki az autóból, végignéztek minket, mosolyogtak, és valamiféle nemzetközi activity kezdődött. Kiderült, a sofőr Korlában lakik, és szívesen vendégül lát minket. Nekünk sem kellett több, örömmel elfogadtuk a meghívást, és megbeszéltük, hogy mihelyt a városba érünk, bejelentkezünk. 

hszincsiangarkenA képen balról a második férfi Arken


Sosem gondoltuk volna, hogy ezután mi is fog történni… 50 km tekerés és azt követően szűk fél óra várakozás után megérkezett értünk Arken, (ő volt a menő terepjáró sofőrje) Korla belvárosába. Hihetetlen 2 nap következett, ugyanis Arkennek nemcsak, hogy menő terepjárója, de valószínű igen jól menő üzlete is lehet. Az elkövetkező napokat egy belvárosi hotelban törlöttük, nagylelkű vendéglátónk reggelizni, vacsorázni vitt bennünket, napközben pedig gondoskodott szórakoztatásunkról. Megmutatta a várost, fel-alá furikázott bennünket, még egy bicikli boltba is elvitt, ahol természetesen nem hagyta kifizetni a pótbelsőket.
Valószínű, hogy igen szoros az időbeosztása, mégis beleszuszakolt bennünket a táncrendjébe. Egy alkalommal csöppentünk csak bele egy, amolyan fura üzleti tárgyalásba. A sosem tapasztalt nagylelkűségéért nem győztünk köszönetet mondani Arkennek és a családjának.

Korlát magunk mögött hagyva elindultunk, fejben készültünk már Csingháj tartományra, ami tudtuk, hogy merőben más lesz, mint Hszincsiang. A három hónapos vízum miatt -bár kimondva elegendő időnek tűnhet,- úgy döntöttünk, hogy egy-két szakaszt átstoppolunk, ezzel is időt nyerve. Szeretnénk minél többet látni Kínából és hatalmas ez az ország! Ezek a szakaszok pedig sivatagos, nagyon barátságtalan és iszonyú szeles területek, meglehetősen nagy napi hőingással. A Takla Makán sivatagra tényleg nagyon fel kell készülni. Vizet alig lehet találni, emberek 100-130 km-enként laknak, sehol egy fa, egy zöld rét, csak homok és szikla és homok és szikla… Új rekordot állítottunk fel, nem dicsekvésként, de itt bizony hét napig csak cicamosdás volt.

hszincsiangnyunyistop

Nincs más hátra: stoppolunk!

Egyszer egy menetrendszerinti buszjárat sofőrjével sikerült vállalható viteldíjban megállapodni egy buszpihenőben, másodszor pedig egy daruszállító kamiont csíptünk el.
Lassan-lassan közeledtünk a tartományi határhoz, de messze volt még a sivatagos szakasz vége.

hszincsiangsator

Nagyon nem volt egyszerű az erős szélben megfelelő sátorhelyet találni a sivatagban. 

Kategória: Hírek