• Enigyerekekkel
  • JakokHazafele
  • ImaMalom
  • EniJunnan
  • Laoszikolykok
2016. június 09., csütörtök 20:34

Szingapúr, a legmesszebbi.

Szerző: Balázs

Így majd két és fél hónap távlatából már nagyon nem könnyű megírni egy blog bejegyzést, de azért igyekszem mindent felidézni magamban. Andreastól (a német származású pszichológia oktatótól) reggel elköszöntünk, ő a campus mi pedig a legközelebbi indiai étterem felé vettük az irányt. Roti canai volt aznap reggel is a menü. Megunhatatlan ez az egyszerű leveles tészta amit curry-be és lencsébe mártogat az ember lánya és fia. Szerintem én simán kihúznék egy-másfél hónapot Malajziában úgy, hogy csak roti canai-t viszek be a szervezetembe. Nem beszélve arról a nem elhanyagolható tényről, hogy a legolcsóbb étel, ami kapható. Hozzá persze megszokottan Eni copi ais-t (jeges tejeskávé) és pedig copi-t (azaz forró tejeskávét) kértem.

Miután jól bereggeliztünk egy unalmas, két órás tekerés várt ránk a szingapúri határig. A határ közelében egyre másra gyarapodtak az őrült kerülgetések, dudálások, türelmetlen sofőrök. A határátkelés egyszerű volt és a körülményekhez képest még talán gyorsnak is mondható. A körülmények alatt azt értem, hogy a határon el van választva az autós és a motoros forgalom egymástól. Mi persze az utóbbihoz voltunk csapva, ami érthető, de azért nem volt ez akkora móka az őrülten száguldozó motorosok között. Konkrétan a határon aztán már rend volt, motor leállít, sisak le, útlevél ellenőrzés. Amikor ott végeztünk a vízummentes belépéssel, újabb állomásra vezetett minket a tekergő motoros sáv, ahol a motorokat, bringákat nézték át, nincs-e valami csempészáru, Szingapúrba nem illő cikk. Ez lehetne akár egy elfelejtett csomag rágógumi is, amit tilos bevinni, illetve forgalmazni az országban. Egy mozgólépcsős baleset következménye, ne kérdezzétek. Külön tábla hívta fel a figyelmet, hogy a drogcsempészetért halálbüntetetés jár, semmi lacafaca. A határőr bácsi nagyon kedves volt, nekünk már csak a tűző napon maradt hely és mondta, hogy gyorsan jöjjünk be a napról és amúgy van-e valami elvámolnivalónk? Nincs? Akkor jó utat kíván!
Ezzel rákanyarodtunk a hídon átvezető motoros sávra, ahol mennek mint a barom (bocsánat a kifejezésért) és nem néznek se Istent se embert. Pedig eddig a pontig egész elviselhető volt Malajzia. De itt valahogy mindenkinél elszakadt az bizonyos cérna. Aztán átérve a szigetre, szétfröccsent a forgalom és mivel mi amúgy sem mehettünk a rövidebb autópályán, csak egy kerülő úton, ott szinte teljes magányunkban kerekeztünk a sziget gyomra felé.

Szingapr4

 Toronyiránt, Szingapúr.

Ekkor már 11 és fél hónapja voltunk úton, és félve bár, de talán mondhatom magunkra, hogy kezdtünk tapasztalt utazókká válni. De még egy tapasztalt utazó is képes bakikat elkövetni. Történt ugyanis, hogy előző este vacsorázás közben láttunk egy pénzváltót, de gondoltuk "Á, minek? majd másnap Szingapúrban, vagy a határon váltunk pénzt." Persze Szingapúr az egyik legmodernebb, de legalább is leggazdagabb ország, és nyilván egy gazdag országban vannak bankok, ahol lehet pénzt váltani. Lehet is, de nem a külvárosban, ahol lakótelepek vannak meg az éhségtől szédülő magyar biciklisek. Az egyetlen hely ahol tudtunk bankkártyával fizetni az egy Subway étterem volt, ami ha nem is volt olcsó, de legalább drága. Összenéztünk és egy "tojunk rá féle" vállrándítással léptünk be a légkondicionált helységbe, ami már magában megérte a 4000 Ft-ot, a szendvics már csak ajándék volt hozzá. Szépen, komótosan befalatoztuk az ebédünket, időnk volt bőven, a család akiknél laktunk csak délután négy felé várt minket. Épp végeztünk a szendvicsekkel, amikor leszakadt az ég és egy átláthatatlan trópusi esőfüggönnyel választotta el a teraszt a világtól. Nem akartunk elázni és vizes ruhákban, szúnyogoktól hemzsegve álldogálni a lépcsőházban, míg hazaér a család, ezért úgy döntöttünk, úgy gyávák módjára megvárjuk az eső végét. Így lehetőségünk nyílt még közel 2000 Ft-ot elkölteni két kávéra és sütire, de ha lúd, hát lúd.

Száraz gumikkal érkeztünk meg Ragnahoz és családjához. A német házaspár (Ragna és Amiram) két kislányával Amayaval (4) és Tayanikaval (2,5) él Szingapúrban már negyedik éve. Mindketten környezetmérnökök és megújuló energiákkal, zöld energiákkal foglalkoznak. Van egy házvezetőnőjük Mary, aki fülöp-szigeteki és már 10 éve él Szingapúrban. Rajta kívül több ezer másik fülöp-szigeteki házvezetőnő és baby sitter él a szigeten, de erről lesz még szó. Kedves lány, jó angollal, ő is a családdal lakott egy kis külön szobában. Nagyon jó volt a viszony a család és közte. A két kislány eleinte félősen szemlélték az ekkorra már terebélyesre nőt szakállamat, de egy kis játék hamar oldotta a kezdeti feszültséget. Aztán együtt vacsoráztunk és utána teljesen megtört a jég. Szakállam a Fifi keresztnevet kapta a lányoktól és előszeretettel babráltak vele. Az apukájuknak nulla arcszőrzete van. Gondolhatjátok mennyire extrém látvány voltam nekik egy olyan országban, ahol majdnem mindenki ázsiai, és átlagosan annyi arcszőrzete van a férfiaknak, mint egy 14 éves ipari tanulónak. Miután a lányok kijátszották magukat a szakállammal és nyugovóra tértek alkalmunk nyílt beszélgetni Ragnaval (Amiram csak másnap késő éjjel érkezett haza Thaiföldről). Ők is bringások a férjével, volt egy nagyobb afrikai túrájuk, több kisebb ázsiai és egy chilei, ami bringásnak indult, de lakóautós lett belőle, mert Amaya (aki akkor 8 hónapos volt) semmi szín alatt nem akart 20 percnél tovább ülni a kerékpáron.

Másnap együtt vittük a lányokat oviba, akik a szuper bringás utánfutójukban, anyukájuk mögött tették meg a pár kilométeres utat. Az óvodában a lányoktól kaptunk egy idegenvezetést, szigorúan kézen fogva jártunk szobáról szobára, majd búcsút intettünk egymásnak. Ragnanak is a belvárosban volt dolga, így el tudott minket egy darabon kalauzolni. Az indiai városrész felé igyekeztünk (Little India), ami egy ponttól már az orrunknál fogva vezetett minket. Olyan curry illat terjengett a levegőben, hogy majdnem könnybe lábadt szemmel értük el a templomot, amit találkahelyünknek választottunk. A templomban minden náció képviseltette magát. Voltak ott hindu kínaiak, malájok, indiaiak és turisták egyaránt. Érdekes volt megfigyelni, ahogy saját kezükkel készítették a hívek a mécseseket. A viaszt, vagy faggyút félbevágott, kikanalazott lime héjjakba kenték bele, amibe kanócot tettek. Ott, a templom padlóján ülve készültek a szent mécsesek. A templomban állandó körforgás volt, soha nem ürült ki, aki végzett az imával, evett egy kis főtt babot (amit hátul osztottak banánlevélen), az dolgozni vagy ki tudja hová ment, mindenesetre a helyére újak érkeztek. Nem volt tumultus, de a templom minden szegletében voltak emberek. Aki ráért, és épp nem mécsest készített, az beszélgetett, vagy csak csendben szemlélődött. Amíg én fényképeztem, Eni egy indiai lánnyal elegyedett szóba, aki imádkozni jött, amúgy henna festő. Sok mindent elmondott a templomról, a vallásról, a szertartásokról, hogy épp mi, miért történik.

Szingapr9

Mindenkié

Amikor kijöttünk a templomból megláttuk, hogy oda van lakatolva a bringáinkhoz egy harmadik kerékpár. Egy ismerős kerékpár, akinek rögtön keresni kezdtük a tulajdonosát. Aztán jött Zsófi és jól megölelgettük egymást. Utoljára Isztambulban találkoztunk vele, és Zsoltival, aki Iránból hazarepült és Zsófi egyedül folytatta bringás útját és írta a blogot.

Szingapr11

Magyar bringás találkozó.

Egy közeli kis indiai kávézó-étterembe ültünk be és csak úgy ömlött belőlünk a szó. Ő is és mi is sokat meséltünk az elmúlt, közel egy évről. Végre váltottunk pénzt, benéztünk egy bringaboltba és elmentünk ebédelni. Zsófinak nem ez volt az első látogatása Szingapúrban, így ő már jól ismerte a várost, tudta, hova érdemes menni. Szingapúr drága, sőt lehet nagyon drága is, de ha az ember szemfüles, megtalálja az olcsó helyeket. Kétségtelenül drágább itt enni, mint Malajziában, de még így is olcsóbb, mint Budapesten. Érdekes, nem? 600 Ft körül már tisztességes adag ételt kapunk, amivel jól lehet lakni, de 1000 Ft-ért már limonádét és kávét is ittunk hozzá. Szerencsére Zsófinak is volt szabadideje, így együtt vettük nyakunkba a várost, természetesen bringával. Szingapúr egy érdekes hely, van egy nem túl nagy belvárosa, ahol tetten érhető a múlt, és folyamatosan épül a jövő. Elmentünk a Marina Bay-be (ez egy sétányokkal és kulturális épületekkel, éttermekkel telerakott öböl), ami pár éve még a tenger része volt. Folyamatosan töltik fel a sekély, part menti tengert. Jelenleg 716 km2 a területe, míg 1960-ban még csak 581,5km2 volt. Olyan épületeket láttunk, amit addig elképzelni sem tudtunk.

A délután egy részét a Gardens by the bay nevű botanikus kertben töltöttük. Körbesétáltunk és megbámultuk a biomasszával működő, hatalmas, fa alakú tornyokat, amelyekben a kert működéséhez szükséges energiát állítják elő. A lányok leginkább beszélgettek én meg csendben fotóztam. Több magyarral is találkoztunk aznap a kertben, vicces, mert előtte Isztambultól csak négy emberrel. Robival még a múlt nyáron Kirgizisztánban, Antival Siem Riepben, Annával és Vikivel Bangkokban. 

Szingapr6

Gardens by the bay, a biomassza szolgáltatja az elektromos áramot az épületeknek.

Elköszöntünk Zsófitól és tettünk egy kísérletet, hogy megtaláljuk a kontinentális Ázsia legdélebbi pontját jelző táblát. A tábla meglett a Santosa-szigeten, amely a pihenést hivatott szolgálni hoteljeivel és gyerekbarát strandjaival. A jelzés közel sem volt olyan frappáns, mint ahogy azt mi elképzeltük, én eléggé csalódott is voltam, amit csak tetézett, hogy a bringákat nem is tudtuk bevinni a tábláig, hanem a függőhíd szingapúri oldalán hagytuk. Visszafelé a belvárosban ért minket az este. Alkalmunk nyílt megnézni, ahogy a város színpompás, pazarló fényekkel vakítja el a turistákat és helyi lakosokat.

Szingapr7

Igen, az ott tényleg egy hajó alakú épület a "tízemeletesek" tetején.
De lehetne a 0. típusú találkozások is, én elhinném.

Hazaérkezés után egész este Ragnával beszélgettünk. Sokat mesélt az afrikai útjukról, a hozzá kapcsolódó klímaváltozás projektjükről. Arról, hogy milyen az élet Szingapúrban és merre mennek onnan tovább. Reggel a botanikus kertben kezdtünk, annak is a gyerek részlegén, ahova alig akartak beengedni, mert nem volt nálunk elég gyerek. A lányok már előrementek korábban Maryvel, mi pedig ott álltunk a bejáratnál, ahol a biztonsági őr kérdésére, hogy "Gyerekkel vagyunk-e?" csak ráztuk a fejünket, majd gyorsan hozzátettük, hogy a barátaink bent vannak a lányokkal, hozzájuk csatlakozunk. Erre megenyhült a marcona őr és beengedett minket. Rend, fegyelem. A parkban sok gyerek volt, a legtöbb persze fehér, az elfoglalt szülők gyerkőcei akiket 80%-ban a fülöp-szigeteki dadusok kísértek el. Mielőtt még bementünk volna, ittunk egy kávét és megdöbbenve láttuk, ahogy egymás után érkeznek a taxik és családi autók, amikből a fehér gyerkőcökkel, kis kivétellel csak ázsiai dadusok szállnak ki. A lányokkal repült az idő a parkban, nem nekünk kellett őket szórakoztatni, hanem fordítva történt mindez. Még azt is engedték, hogy néhány képet készítsek róluk. Aztán átbringáztunk a "felnőtt szekcióba" megnézni miként is fest egy orchidea kert. Hát gyönyörű, mint az várható is volt. Itt kedves ismerősökbe botlottunk Paulék személyében, akikkel Pankor-szigetén voltunk bungallow szomszédok, és akinek az ukulele daloskönyvet köszönhetem. Egy picit beszélgettünk aztán a kijárat felé vettük az irányt, mert Zsófival egy újabb találka volt megbeszélve.

IMG 3628

 Összeöltöztek a lányok.

A Nemzeti Múzeum előtt találkoztunk, ahonnan ebédelni és kávézni mentünk. Ő ekkor már lázasan készült arra az első skype interjúra, amit (és még néhányat azután) sikeresen abszolvált és most Hongkongban van, egy éves munkaszerződéssel a zsebében. Őt magába szippantotta Ázsia egy időre. Enivel aztán várost néztünk és fotóztunk, még egy kis zenehallgatásra is jutott időnk. Egy aluljáróban zongorák álltak (amúgy több helyen is láttunk kihelyezett, szabadon használható zongorákat) ahova leült egy gimnazista korú srác és játszani kezdett. Nagyon szépen játszott, előbb lassú, majd egyre gyorsabb dallamokat.

IMG 3922

"Játszd tovább!"

A naplementével mi is búcsút mondtuk a belvárosnak és Ragnáék felé vettük az irányt. Este sikerült megismernünk az apukát és férjet, Amiramot is, akivel persze a kerékpárok, technika, felszerelés bringás szentháromságot is kitárgyaltuk, csak úgy férfiakhoz illőn. Nagyon örülünk, hogy megismertük őket, kedves kis család az övék. Nagyon tudatosan és okosan nevelik a lányokat, valahogy úgy, ahogy majd mi is szeretnénk, sok együtt töltött idő, nulla tv (csak, hogy egy példát említsek). Valamint követendő példával járnak előttünk, ami a gyerekkel való bringázást illeti. Ott jártunkkor már erősen csomagoltak, költöztek ki szépen lassan az albérletükből. Áprilisban indultak el a következő, egy éves bringatúrájukra, az utánfutóban a két szőke hajú, kíváncsi kis szempárral. Apuka vontatja a gyerkőcöket, elől-hátul a bringán könnyebb csomagok kapnak helyet. Ragna pedig az ő kerékpárján viszi a maradék cuccot, elől-hátul négy kerékpáros táskában. Sátraznak, kempingfőznek, hálózsákban alszanak, lavórban fürdenek a gyerekek csak úgy, mint a szüleik. Mitől is lenne nekik más? Mitől is kéne miattuk másként utazni? Nekik ez ugyan úgy megfelel, mint a szüleiknek. Nekik ez ugyan úgy érdekes, kalandos, izgalmakkal teli, mint a felnőtteknek. Csak több játszótér kell nekik, mint nekünk kellett Enivel. Japánba, Tajvanra, Ausztráliába és Új-Zélandra biztosan mennek az egy év alatt. Mi követjük őket, és ti is megtehetitek az angol nyelvű blogjukon keresztül.

Szingapr8

Játék közben

Másnap reggel elköszöntünk egymástól, és mindenki bringára pattant. Ők egy családi fotózásra hajtottak, mi pedig a szigetről kivezető híd felé vettük az irányt. Hétvége volt. A külvárosban szabadnapos munkások sétálgattak fel alá. A szabadnap tiszteletére tiszta inget és nadrágot húztak. Néhányan ekkor mentek borbélyhoz is, ami először mosolyt csalt az arcunkra, aztán pedig szomorúság költözött a helyére, hogy a világ egyik leggazdagabb országában micsoda szegényen élnek emberek. A hevenyészetten, egymás mellé felállított borbély standok egy műanyag székből és egy nyakba valóból álltak, meg persze hajnyíró gép, olló és fésű is volt a figaróknál. A kuncsaftok pedig ott, a park szélén, a székben kapták meg új frizurájukat, igazították meg szakállukat. Ez volt az a pont, ahol számunkra meglett a végső konklúzió. Nem sokkal később pedig, magunk mögött hagytuk a szigetországot, minden nyomorával és fényűzésével karöltve.

Szingapúrról szubjektíven
Eni fogalmazta meg, hogy számára Szingapúr olyan, mint egy csillogó akvárium. Szép, tiszta, gondozott, de mű az egész. Számomra is elég instant és túl rendezett, szabályozott, kocka. Azonban kétségtelenül érdekes hely. Ázsiát inkább csak az arcokban hordozza. Nyoma sincs a szétesett, szabálytalan és egyedileg értelmezett működésnek. De nem is nyugati, mert azért érződik valami ázsiai vibrálás, no meg persze a klíma, a kultúra, a vallás, az illatok, az ízek. Egy látogatást mindenképpen megér, ha arra járunk és majd ki-ki eldönti, hogy milyen ízt érez a szájában a látogatás következtében. Szingapúrban elég sok a szabály, lehet hűtő mágnest venni "Singapore, fine city." Felirattal, ami egy gúnyos szójáték, mert szókapcsolat jelenti azt is, hogy kellemes város és azt is, hogy a bírságok városa. Tény, hogy sok táblát látni kirakva, hogy ezt meg azt ne csináld, de azért mi nem láttunk bírságokat osztogató rendőröket, de lehet ez már a táblák következménye. Ha valaki hosszabb időt tölt el Ázsiában, azért láthat ebben jócskán rációt. Ha ezen a kontinensen egy nagyon precízen és szabályosan működő országot szeretnénk létrehozni, akkor fel kell kötni a gatyánkat, nem lesz könnyű dolgunk. de valamit jól csinálnak a szigetország vezetői annyi szent, mert itt tisztaság és rend van. Azért én láttam köpködő embereket, de hát lázadni mindenhol kell. Az ingatlanok és az albérletek is drágák, az élet alapvetően drága itt, de lehet olcsón enni, és bringával el lehet jutni mindenhova, egész évben. Alig van pár 10 kilométernyi út szigeten, de nem ritka látvány a Ferrari, Lamborghini, Maserati és a többi nagyon drága luxusautó. Erről is beszélgettünk Ragnaékkal, és mesélték, hogy itt aki gazdag lesz, az valószínű alulról jön, és mindenkinek meg akarja mutatni hogy gazdag. Kifelé, ez a lényeg. Hát így. Erről szól Szingapúr; siker, pénz, csillogás. Nagyon közel van az egyenlítőhöz és ezt érezni is a klímán. De van egy érzésem ezzel kapcsolatban, hogy rengeteg embernek fogalma sincs milyen a klíma, mert a légkondis házának légkondis garázsában beszáll a légkondis kocsijába, azzal behajt a légkondis irodájába, vagy a plázába. Többször volt, hogy tekertünk az utcán és magcsapott minket a hideg levegő. Ömlött ki a csillogó üzletek ajtaján keresztül. Néha olyan érzésünk volt, mintha egy légkondicionált utcában bringáznánk. Az épületek lenyűgözőek, olyan építészeti megoldásokkal, amiktől mi odahaza még fényévekre vagyunk. Hiába a dizájn fellegvára, elég csak a Red Dot formatervezői díjra gondolni.

Szingapúrban két féle ember él. Az egyiknek van pénze a másiknak nincs. Mindkét kategóriát lehet árnyalni, hogy akinek van, annak bőven van, vagy eszméletlenül sok van, akinek nincs az pedig éhezik vagy csak szegény és nem megy be a belvárosba. Mert higgyétek el, sajnos mindegyikre van példa. A gazdagokat pedig a szegények szolgálják ki, akik lepukkant lakótelepeken laknak, társbérletben. Rengeteg a bevándorló munkás, fülöp-szigetekiek, indiaiak, malájok, indonézek. Dadusok, építő munkások, asztalleszedők, minden egyéb "alja" munkát a bevándorlók végeznek el. Marytől el kellett búcsúznia a családnak. Hála a jó referenciának amit kapott és egy telefonhívásnak, rögtön kapott munkát egy másik fehér családnál, de velük nem tud lakni. Ezért albérletbe ment, ahol negyedmagával (szintén dadusok) fog lakni az egy szobás lakásban, egy nem túl csillogó lakótelepen. Mindez havonta 300 szingapúri dollárjába, azaz kb. 60 000 Ft-ba fog kerülni neki. Négy ágyas szobában! Mary 9 éve nem látta a lányait, a kisebbik 10, a nagyobbik 14 éves. Skype-olni szoktak, őket a nagymama neveli odahaza. Mary azért dolgozik Szingapúrban, hogy el tudja tartani a családot, a férje otthagyta őket. Szomorú sorsok és ki tudja még mennyi szomorúság lakozik a felszín alatt, ebben az országban, ahol minden élére állított, tökéletesre nyírt, rendezett, szabályozott és cukormázzal leöntött.

Megcsináltuk, eljutottunk Új-Zéland irányában a legtávolabbi pontig. Addig, amíg a tenger utunkat nem szelte. Fura volt innen visszafordulni. Soha nem fordultunk még vissza az út alatt. Ha jártunk is kétszer ugyan azon az úton, az azért volt, mert kitérőt tettünk (vagy eltévedtünk) és visszamentünk, hogy tovább haladjunk. De ez most más lesz. Még egy hét, eddig tart a nagy út, a kaland, az álom, aztán repülőre szállunk és hazamegyünk, Magyarországra. Kérünk kedves olvasó, kísérj el minket az utolsó utunkra, vissza, Kuala Lumpurig.

Kategória: Hírek
2016. április 05., kedd 15:54

Thaiföld szubjektív

Szerző: Balázs

Thaiföld sokak számára ismerősen cseng. Rengeteg nyugati (és ebben az esetben Magyarországot is ide sorolhatjuk, végre, jessz!) és keleti (kínai, dél-koreai) turista érkezik hosszabb-rövidebb nyaralásra (mi, nyugatiak esetében telelésre) ebbe a délkelet-ázsiai országba. A turisták száma évről évre nő, ez alól persze van néhány kivételes év, például amikor a hadsereg össze- összetűz a polgársággal és erőszakos végkimenetelű demonstrációkra kerül sor. Alapvetően azonban megfigyelhető a folyamatos növekedés. 2001-hez képest majdnem háromszorosára növekedett az éves turisták száma, 2015-ben 29,88 millió turista tette a lábát a hajdan volt Sziám földjére. Nem is csoda, hiszen még mindig olcsók az árak, kristálytiszta a tenger és kókusztól rogyadoznak a pálmák. Mintha csak egy slágert hallgatnánk. Bevalljuk minket is elbűvölt az ország gyönyörű tájaival, kedves lakóival és politika ide-vagy oda, a békességgel, ami végigkísérte a másfél hónapos thaiföldi szakaszunkat.

Első benyomások
Már a határátkelés is nagyon zökkenőmentesen ment és öröm volt megérkezni az országba, ahol rendezettség és régóta először, egy modern ország képe fogadott minket. Az utak kitűnő állapotban vannak, mindennel felszereltek a boltok, és változatosabb ételeket találni, majdhogynem minden sarkon. Kambodzsát is nagyon szerettük, előtte Laosz is izgalmas volt, de két hónap után nem bántuk, hogy kevésbé kell megküzdeni egy akárcsak elfogadható ebédért. Csak ekkor éreztük, hogy belefáradtunk. Ekkor álltunk először egy mérlegre és csodálkoztam rá, hogy 10 kilót fogytam. Hiába, nem gyakran laktunk jól ami Laoszt és Kambodzsát illeti, bár Kínában se ettük degeszre magunkat, ha őszinték akarunk lenni. Az első benyomás tehát ami kialakult bennünk, az volt, hogy egy nyugati mintájú, jóléti(bb) társadalomba kerültünk, ami ennél persze sokkal árnyaltabb lett, ahogy egyre több időt töltöttünk el az országban.

Emberek
A Laosz- Kambodzsa-Thaiföld háromszögben a következő dolgot figyeltük meg. Laoszban a gyerekek voltak lelkesek, ha megpillantottak minket, Kambodzsában a gyerekek és a felnőttek egyaránt, Thaiföldön pedig szinte csak a felnőttek mutattak érdeklődést felénk. A thai emberek nagyon udvarias, segítőkész, önzetlen és finom népek. Már kicsi koruktól kezdve tanítják nekik, hogy nyugodtan, finoman beszéljenek, miként legyenek udvariasak egy másik emberrel. A szokásos köszöntésük a wai, ami abból áll, hogy az egymás felé fordított összezárt tenyereket az arc felé emelik. A köszöntésnek több szabálya is van, ami nemtől, társadalmi rangtól függ, és a fő szabály az, hogy a magasabb rangú fél nem szokta viszonozni az alacsonyabb rangú félnek. Például egy felnőtt egy gyereknek, egy szerzetes egy felnőttnek, stb. Mi ebből nem csináltunk nagy ügyet és mindenkit a wai-jal köszöntöttünk, gyereket, felnőttet, szerzetest egyaránt. Miután rengeteg a turista nem kell várni, azt a fogadtatást, ami például Kambodzsában, vagy Kína, turisták által ritkán látogatott területein éri az utazót. A kerékpárok miatt azonban itt is sokan odajöttek hozzánk és érdeklődtek, honnan jövünk és milyennek találjuk Thaiföldet. Elég sokan beszélnek angolul, így a kommunikációval nem volt gondunk, de egy pár szót azért itt is megtanultunk a helyi nyelven (Jó napot, Mennyibe kerül? Köszönöm. Viszont látásra.), amit értékeltek az emberek. Az hamar feltűnt, hogy Laoszhoz, Kambodzsához képest jóval gazdagabb ország, majd mindenki autóval jár és elég sok az elhízott felnőtt és gyerek egyaránt.

Közlekedés
Kellemes csalódás volt a thaiföldi vezetési morál. Valahol azt hallottam, hogy Indiai mellett Thaiföld a másik fekete öves ország, ami a vezetési morált, jobban mondva annak hiányát illeti. És nem. Thaiföldön nem száguldoznak az emberek, nem próbálnak minél közelebb melletted elsuhanva, kiüvöltve előzni és betartják a KRESZ szabályait. Bangkok persze más tészta. De szerintem minden nagyváros rosszabb az adott országban átlagosan uralkodó állapotánál. Bár a mi szubjektív véleményünk Bangkokkal kapcsolatban az, hogy amilyen rossz a híre, annál vállalhatóbb, ha okosan bringázik az ember. Van forgalom, de még milyen, de nem kezelhetetlen. Kerékpárral nem az. Az autók általában jó állapotban vannak, 90 százalékuk pick-up kisteherautó, kisebb százalékban személyautó, és persze rengeteg motor. Imádnak tuningolni, rengeteg "leültetett" autót látni, kályhacső átmérőjű, hörgő kipufogóval, valószínűleg nincs decibel korlát a zajra. Előszeretettel viszik az embereket a platón ülve, ami úgy tűnik teljesen szabályos és a rendőröknek semmi kifogásuk ellene. Mi is utaztunk így egy-két stop alkalmával, igazán kellemes, szellős ott hátul.

Platonazigazi
Hát így.

A teherautók ugyan így, szétmatricázva, festett gumi sárvédőkkel, fél tonna krómmal és akkora kipufogóval, hogy befér rajta a fejem. A forgalom ebből kifolyólag nagyon hangos tud lenni.
Az utak nagyon jó állapotban vannak, kiterjedt fő-, és mellékút hálózattal rendelkezik Thaiföld. Szinte mindenhol elég széles az út melletti betonozott padka, hogy kerékpársávként használjuk. A thai mellett angolul illetve latin betűkkel is ki vannak írva a helységnevek, közlekedési szabályok (pl. jobbra tarts).

Tuningkamion

Egy hangyányit megnövelték a rakteret... és nekem sincs fogalmam, hogy lát ki a sofőr.

Vallás ás politika
Thailföld 94 százalékban buddhista, 4 százaléka muszlim, nem egészen 1 százalék keresztény. A szerzetesek és a kolostorok nagy tiszteletben állnak. Arról már korábban írtunk, hogy miként gondoskodnak a polgárok szerzetesek élelmezéséről és milyen vallási kötelezettség tartozik a fiatal férfiakhoz. A vallás átszövi az emberek hétköznapjait, nem csupán egy kis része az életüknek, hanem észrevétlenül körbe-, és átfonja, meghatározza azt. Mi ezt leginkább a segítőkészségükben vettük észre, mert segíteni erény és jobb emberré válnak tőle, hogy ők megfogalmazták egy beszélgetés alkalmával.
Az ország alkotmányos monarchia, a hatalmat jelenleg a hadsereg gyakorolja, melyet puccsal 2014-ben szerzett meg (Az 1932-es forradalom óta ez volt a 19. katonai puccs). A királyi család nagy tiszteletben áll, a jelenlegi uralkodó, Bhumibol Aduljadezst (IX. Ráma) 1946-ban lépett trónra, azóta megszakítás nélkül uralkodik. Hatalma nem közvetlen, a kormányzásba nem sok beleszólása van, sokkal inkább a nemzeti identitás egységét és a thai buddhizmus védelmét hivatott megtartani. Úgyis is mondhatnánk, hogy ő tartja egyensúlyban az erőszak mérlegét, amelynek egyik oldalán a katonai puccsok a másikon pedig a polgári megmozdulások állnak. Bhumibol mérnök ember és a királyi család vagyonából sokat fordított az ország fejlesztésére, modernizálására. Az uralkodó kritizálása vagy bármilyen formában való kigúnyolása bűncselekménynek számít és szigorúan járnak el a törvénysértővel.
Van egy nagyon érdekes cikk Thaiföldről, ajánlom elolvasni, ebből kiderül az is, amit mi nem láttunk, hogy a kormány nem a békés, demokratikus stratégia híve. Azt nem tudni mi lesz, ha az idős, betegeskedő uralkodó eltávozik, akiről néhány pletyka azt tartja, hogy már meg is történt, a király évek óta nem mutatkozott. A királyi pár, de legalább is a király kultusza óriási. Az utak mellett mindenfelé hatalmas képek, bekeretezett plakátok ábrázolják az uralkodó különböző témákban. Katona, gyerekekkel beszélget, fényképez, építkezést látogat, stb. Minden bankjegyen az ifjúkori képe van, és minden iskola előtt van legalább egy kivilágított kép róla.

kiralykultusz

Tényleg pár kilométerenként találni egy, a királyt ábrázoló valamit.

Ételek, italok, vásárlás
Thaiföldön az árak mérsékeltnek mondhatók, de erősen függnek a környék turisztikai vonzalmától. Egy adag leves (hússal, tésztával) átlagban 25-40 bahtba (egy baht kb. 8 Ft a cikk írásakor), egy adag rizses, tésztás étel 40-50 bahtba kerül. Valószínűleg egy átlag adag étellel nem fogunk jól lakni, egy kerékpáros biztosan nem, úgyhogy érdemes két adaggal számolni. A jeges vizet mindenhol grátiszban adják az étkezéshez, ez tiszta, bátran iható. A csapvizet ne fogyasszuk, ha nem akarunk ásványvízre költeni, vagy még több műanyag palackkal terhelni a környezetet, az utcán találunk víz automatákat, ahol 1 bahtért egy-másfél liter szűrt vizet kapunk, csak üveget, kulacsot vigyünk.

Kokuszospali

Snidlinges-kókuszos palacsintagolyó reggelire? Senki ne ítéljen elhamarkodottan. Isteni!

Mindenhol (sokszor elképesztő helyeken, a semmi közepén) találunk nyugati mintájú kávézókat. Ezeken a helyeken az árak a következőképpen alakulnak: forró 30 baht, jeges 35 baht, frappé, cappuccino 40 baht. A 7eleven (amerikai bolthálózat, ami mindenhol van Thaiföldön) boltokban a 1,5 literes ásványvízért 13-15 bahtot kérnek el, egy üveg sörért pedig 50 baht körüli összeget kell kifizessünk. Mi leginkább a kis, családi kifőzdéket és utcai árusokat látogattuk előszeretettel. Egyrészt az árak miatt, másodsorban pedig mert ezeket találtuk a legérdekesebbnek. A legtöbb thai étel csípős, ami egy kicsit eltér a mi csípős ételeinktől. Leginkább friss chilit használnak az ételeikhez és bizony könnyen lehet, hogy torokperzselő élményben lesz részünk az első falattal. Kérésre azonban szívesen elkészítik az ételeket csípős nélkül is. Vigyázat! A legveszélyesebb mondat, a "Egy kicsit lehet csípős, csak ne nagyon." ami elhagyhatja a szánkat. Mert hát egy thai embernek egész máshol van a kicsit csípős szintje, mint nekünk. Én párszor megjártam ezzel. Sokszor még a nem csípős és csípett valamelyest. Őrültek! A kínai konyhához hasonlóan  sokat használjék a wokot, amiben frissen készítik el az egytálételeket. Aki szereti a halat érdemes kipróbálni a tengeri herkentyűket, minden friss és nem kerül egy vagyonba. A trópusi gyümölcsökkel zsúfolt piacok is tartogatnak bőven felfedeznivalót, pláne, ha még újak vagyunk a területen. Mi úgy láttuk becsületesek az eladók, nem gondolnánk jellemzőnek a vevők bacsapását.

Táj és természet
A legtöbben a tengerpartjairól ismerik Thaiföldet, de ennél, ez a Magyarországnál 5x nagyobb területű ország, sokkal többet tartogat. Bangkok pezsgő éjszakai életével, csatornáival és azokon úszó piacaival, ragyogó templomaival várja a látogatókat. Az északnyugati körzet központja Chiang Mai, innen számtalan útvonalat választhatunk, hogy gyalogtúrázzunk a hegyi törzsek falvaiba, vagy a környék szakrális helyeit látogassuk meg. A Bangkokot és Phuketet összekötő részen számtalan nemzeti park található, melyekből több a tengerparton létesült. Lehetőségünk van állat lesre menni, és tigriseket, leopárdokat, elefántokat, valamint ezernyi színes madarat lencsevégre kapni. A Thai-öböl nyugati partját előszeretettel látogatják vándormadarak ezrei. Az Andamán-part nem csak Thaiföld, de Délkelet-Ázsia egyik, ha nem a legszebb tengeri fürdő-, sznorkelező és búvár helyeit rejti. Kedvünkre (és persze pénztárcánk vaskosságát figyelembe véve) választhatunk egy szigetet, ahol 1-2 hetet eltöltünk és minden este a naplementében gyönyörködünk.
Lélegzetelállító ország, ezernyi felfedezni valóval.

hajoksamroyyot

Halászhajók a Sam Roi Yot Nemzeti Parkban

Más
Amit mi erős negatívumként értékeltünk, az a mérhetetlen sok szemét és a folytonos, utak melletti bűz. Az emésztőket gyakran a házak előtt folyó kanálisokba engedik bele, amit gyengéden megcirógat a trópusi klíma...gondolhatjátok milyen szag terjeng. Korszerűtlen az ország villamos hálózata és valahogy nem tudtak túllépni ezen a meregetős wc öblítési módszeren. Nagyon meglepett minket, hogy általában a víz bár be volt vezetve a wc-be, de az nem közvetlen öblítette a toalettet, hanem egy dézsába engedsz magadnak vizet és onnan egy nyeles edénnyel öblíted le. Papír változatlanul itt sincs a mellékhelyiségekben, mindig legyen náluk a meglepetés elkerülése végett. Sok helyre csak úgy lehet belépni, ha levesszük a cipőnket. Így a templomokba, kisebb boltokba is. A szerzeteseknek tabu a nőket megérinteni, vagy bármit elfogadni tőlük. Ezt tartsuk szem előtt, amikor egy közös fotót szeretnénk például készíteni, vagy egy tömegközlekedési eszközre felszállunk. 

papucsle

Sokszor még a hivatalos helyeknél is.

Összességében
Thaiföld nagyon kellemes hely, aki egyszer meglátogatja, valószínűleg újra és újra visszavágyik. Gazdag kultúrája és izgalmas történelme miatt bőven tartogat látnivalót, amit tüzetesebben megismerni lehetetlen pár hét alatt. Talán a legjobb, régióról régióra haladni és mindig valami újat keresni. Ma már a repülőjegy sem kerül egy vagyonba, ha időben megvesszük és szállásból is találni olcsóbbat. Kerékpározni is remek helyszín, nincsenek nagy bajok a vezetési morállal, jók az utak és így alkalmunk van jobban megismerni a vidéki Thaiföld életét is. Olcsó (ingyenes) szállásnak pedig ott vannak a buddhista kolostorok, ahol sátrazhatunk és még a fürdési lehetőség is megoldott. Arra azonban számítsunk, hogy a felkapott túrista helyeken (Bangkok templomai, nemzeti parkok, James Bond sziget, stb.) igencsak vastag belépőkkel dolgoznak a helyiek. De ha már ott vagyunk...

 

Kategória: Hírek
2016. január 28., csütörtök 12:44

Kambodzsa szubjektív

Szerző: Balázs

Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy minden ország ugyan olyan hatással van ránk és hasonló módon megkedveljük, mint az azelőttit. Nem minden ország jelentett ugyan akkora élményt számunkra, de hálásak vagyunk, hogy mindegyikbe eljuthattunk. Teljesen őszinték szeretnénk lenni a kedves olvasókkal. A Laoszról bennünk kialakult vélemény miatt, habár ez lazult, ahogy egyre délebbre jutottunk az országban, elment a kedvünk Kambodzsától. Ott is szegénység, és dübörgő turizmus várt minket, és ez, akkor úgy gondoltuk, nem túl jó kombináció. Ez a kedvetlenség Kambodzsával szemben aztán szépen eltűnt, de nem tudnám megmondani, hogy mikor. Annyi bizonyos, hogy még a szemét, korrupt határátlépés sem tudta elvenni a kedvünket az országtól.

Első benyomások
Na most hagyjuk a határátlépést, az annyira cikis az országra nézve, de nem a hétköznapi emberek, hanem a korrupt tisztviselők tehetnek róla. Épp ezért megbeszéltük, ahogy mögöttünk távolodni látszott a határállomás, hogy ok, akkor most tiszta lap. Így az első benyomást inkább az első estéhez kötjük, amikor beértünk egy kicsi faluba és beszédbe elegyedtünk a helyiekkel. Szívesen láttak minket, nem gyanakodtak, csak megmutatták, hova tehetjük le a matracainkat a kolostor étkezőjében. Ezen a helyen esett meg velünk, az út egyik legemlékezetesebb reggelije, négy 70 év körüli kambodzsai nénivel és bácsival. Megosztottuk amink volt, úgy az ételt, mint az egymás iránti érdeklődést, mely kevés információ átadására képes, de annál viccesebb beszélgetésben teljesedett ki. Kezdjük azzal a témával, ami nekünk a legerősebben kapcsolódik Kambodzsához. Nem, nem a történelme és építészete. Hanem az emberek.

Emberek
A kambodzsai emberek csodálatosak. Tényleg a szó szoros értelmében. A legszegényebb ország ahol az utunk alatt jártunk. (Világviszonylatban is sajnos eléggé elől van a listán.) Amikor szegénységről írok, akkor olyan dolgokra gondolok, mint alapvető, az élthez való szükséglet. Friss ivóvíz, normális ruha és hajlék, iskoláztatás, tápláló ételek. Tudom, hogy vannak Kambodzsánál sokkal szegényebb országok is, de mi ezzel találkoztunk, így hát csak erről tudok írni.
Ehhez járul hozzá az a történelmi trauma, aminek elkövetői és elszenvedői közül sokan, most a mi szüleink (50-60év) korában vannak. Kevés jut nekik és ott a nyomasztó múlt, mégis ezeknek az embereknek folyton mosolyog a szeme. Nyugalom árad belőlük és végtelen kedvesség. Laosszal ellentétben (persze ott is voltak kivételek) nem azért voltak kedvesek velünk, mert pénzt reméltek tőlünk. Akire mi rámosolyogtunk az A. már ő maga is mosolygott, B. rögtön elkezdett ő is mosolyogni. Éppen ezért azt vettük észre pár nap után, hogy folyton mosolygunk és ránk is mindenki mosolyog. És ez az érzés nagyon felszabadító tud lenni.
Nem tudjuk mennyien beszélnek jól angolul, de pár szót szinte mindenki. A gyerekeknél ez a "hello, good bye, I love you" kombinációra redukálódott leginkább, de nagyon édesek voltak. A Laosz- Kambodzsa-Thaiföld háromszögben a következő dolgot figyeltük meg. Laoszban a gyerekek voltak lelkesek, ha megpillantottak minket, Thaiföldön a felnőttek lesznek, de Kambodzsában mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek érdeklődéssel és figyelemmel fordultak felénk. Nem voltak tolakodóak, soha nem kerültünk kellemetlen szituációba. Ahogy bringáztunk át a falvakon, sokszor nem is láttuk, hogy ki kiabál "Hello-t!" nekünk, csak a hangot hallottuk, és mi rendre visszakiáltottuk ugyan ezt. A kis éttermekben mosolyogva tanulmányoztuk egymás arcát a helyiekkel.

ikrek

Ikrek az Angkaul-parton.

 

Apropó arcok. Nem akarom lelőni a poént, de mégis meg kell tegyem. Van egy nézet odaát (mondjtáok ha tévedek), mifelénk, hogy a thai emberek milyen szépek. Sajnos ki kell ábrándítsak mindenkit. Ez nagy általánosságban egyáltalán nem igaz. Mi is nagyon meglepődtünk ezen. Láttunk már szép thai embert, néhányat, de a kambodzsaiak között, sokkal gyakoribb szép embert látni. Gyerekek, nők, férfiak, mindenki. Barnábbak a thai-oknál, az orruk is szélesebb. A sok fizikai munka meglátszik a férfiakon. A konditermekben izzadó európaiak szerintem zavarba jönnének. Lehet a sok szériázás helyett rizst kéne nekik is palántázni, aratni, csépelni, kézzel. Egy elhízott emberre emlékszem, akit láttunk, látszott is rajta, hogy jobb módú. (Csak viszonyítás képen itt Thaiföldön elég sok a kövér ember, a gyerekek között is sok a túlsúlyos. A jóléti társadalom ugye.) Szóval lehet, hogy a thai nők szépek, de a kambodzsaiak sokkal de sokkal szebbek. Nagyon fontos a család, a gyerekekkel türelmesek és kedvesek. Az idős emberek nagy tisztességben állnak, nem kevésbé a szerzetesek. 
Becsületesek, ahogy a szilveszteri írásban is olvashattátok, nem egy duhaj népség. Visszafogottak, szelídek, kedvesek, becsületesek. Talán ezzel a négy jelzővel tudnám legjobban leírni őket.

Közlekedés
Laoszhoz hasonlóan Kambodzsában is kevés az autó. Aki csak teheti motorral jár, motorral szállít mindent. És ehhez talán egy átlag embernek nincs elég fantáziája, hogy maga előtt lássa az utánfutó méretét, amit egy 100 ccm-es motor mögé kötnek. Az utak rémes állapotban vannak, de néhány helyen próbálják újítani őket, több, de inkább kevesebb sikerrel. A buszközlekedés a legelterjedtebb az országban. A legdrágább társaságokat leszámítva a járművek lestrapáltak, kétes műszaki állapotban vannak. Azonban ezt nem feltétlen veszi észre a kedves utas, mert az út amúgy is úgy ráz, mondjuk Siem Reap és Phnom Penh között, hogy végigzsibbadja a 7 órás utat. Különösebb őrület nincs a forgalomban, átlagosnak mondható (mondjuk egy olyan listán, ahol Kína a szörnyű és kis hazánk a jó értékelést kapja). A Konzuli Szolgálat szépen összefoglalja: " A közúti közlekedés gátja a taposóakna-veszély, a területek gyakran jelöletlenek. A műszaki színvonal elégtelensége miatt és a személyes biztonság érdekében nem javasolt a vasúton utazás. Motorkerékpár használata nem javasolt. Az utak, járművek állapota és a vezetők hiányos műszaki ismeretei miatt szintén nem tanácsos motorkerékpár-taxit igénybe venni. ...mindig győződjünk meg a hajók állapotáról és a felszálló utasok nagyságrendjéről - kerülendő a túlterhelt szállítóeszközökön történő utazást."
Tudjuk, hogy a konzuli szolgálatnak a feladata a tájékoztatás, de mi azért nem találtuk ennyire katasztrofálisnak a helyzetet. Van az a bizonyos ázsiai mérce. Itt nem mindig lehet nyugati mértékkel mérni. Mert akkor tényleg semmire nem szabad felszállni és az utazás dugába dől.

mobilarus

Kambodzsában nagyon sok az utazó árus.

 

Ételek, vásárlás
Rizs és hozzá csirke, disznó, hal és tengeri. Ez az alap menü a legtöbb kifőzdében. Vagy a bizonyos "noodle soup" vagyis tészta leves, amit hasonlóan készítenek el, mint a laosziak, de itt már nem adnak mellé salátát. Itt is sok a grillezett hús, hal. A szendvicset szerintünk jobban csinálják, mint éjszaki szomszédjaik. Húst bele, mert azt szeretjük. Nagyon finom a préselt nádcukor lé, amit egy kis mandarinnal citrusizálnak (ez egy új szó, én találtam ki). Vagyis nádcukor, kicsit citrusos ízzel. Zúzott jéggel szervírozzák. Apropó jég. Kényes téma. Nagyon finoman kell bánni vele, mert ritkán higiénikus. A tömböket motorkerékpáron szállítják, koszos fóliákkal letakarva, majd a földön kissé rozsdás kézifűrésszel vágnak ketté. Mi próbáltuk kerülni, de előfordult, hogy akaratunkon kívül belefutottunk (pl. nem láttuk, hogy jeget tesznek a kávénkba, stb.). Épp ezért forró kávét kértünk (meg amúgy is azt jobban szeretjük). A higiénia nem ismert betegség errefelé. Nekünk már elég jól megedződött a gyomrunk, de nem tudom be mernék-e csak úgy repülni, és aztán imádkozni, hogy az 1 hónapos nyaralást ne csapja szét egy hetes ételmérgezés. Minden féle ételt árulnak motorról. Mindent árulnak motorról. Szendvicset, nádcukor lét, jégkrémet, kávét, tésztalevest, sült tésztát, nyers halat és zöldséget, édességet. Mi azt ajánljuk az országba utazóknak, és ez igaz majd minden helyre, hogy oda érdemes menni ahol a helyiek is esznek. Ott biztos autentikus helyi ételt kapunk, és ahol sokan esznek, az ha nem is garancia, de legalább megnyugtató, hogy együtt kapunk hasmarsot. Extrém ételek amiket megkóstoltunk: kacsaembrió, olajban sütött rovarok, béka raguban és töltve grillen.
Kevés helyen találni szupermarketet, de kisbolt akad minden faluban, nagy választékra ne számítsunk, de éhen nem halunk. A csapvíz sehol nem iható, ásványvizet mindenütt kapni. A kicsi, fél literes üveg olcsó, ha 12-es kartonban vesszük. Szégyelltük magunkat a sok szemét miatt, amit gyártottunk vele, de míg egy 1,5 literes palack víz fél dollárba kerül, addig 6 liter vizet kis palackokban 75 centért kaptunk. Banán, mangó, ananász, dragon fruit, jack fruit, durián mindenhol van, ez utóbbi penetráns büdös és jól érezhető, hogy hol termesztik. Olyan szaga van, mint mikor megposhad a hagyma és erre szórunk egy kis rohadt krumplit. Még nem kóstoltuk. Ennek különösebb oka nincs, csak valahogy így jött ki. A banánból itt egy kisebb fajta van. Érdekes, mert fekete kemény magok vannak benne és az íze sokkal inkább hasonlít a kiwire, mint a banánra. A kókuszdió nagyon finom, nagyon szeretem a tejet és a gyümölcs húsát is. Nyilván itt sem mindenki becsületes, de sokkal kevésbé fordult elő, hogy magasabb árat mondtak be nekünk. Ami még érdekesség, hogy az amerikai dollárt mindenhol egységes áron elfogadják. 4000 reált kapunk egy dollárért. Kvázi hivatalos fizetőeszköz. 

palisneni

Rántott banán. Tuti recept, otthon is megcsináljuk majd!

 

Természet, környezet
Kambodzsa nagyrészt egy füves szavanna. Ami azt illeti elég uncsi. Ezt délen a tengerpart, nyugaton pedig a dzsungel és a hegyek-dombok törik meg. Laosz ebből a szempontból sokkal szebb és változatosabb ország. De mi ezt nem tudjuk negatív kritikának felróni. Az építészete egyedi a környéken, illetve csak azért nem az, mert Laoszban (itt kevesebb) és Thaiföldön is sok a khmer építészeti emlék, templom. Tudjátok az ősi khmer birodalom. Ha ránézünk egy templomra, már a kaput látva tudjuk, hogy az khmer. Annyira tipikusak a jellemzői. Mi leginkább a vidéki építészetet láttuk, ami nem sokban különbözik a Laoszitól. Jobbára fa és bambusz kunyhók, pléh tetővel. A nagyvárosokban érezhető a hajdan volt francia jelenlét. Az Angkor ősi városa egy roppantul lenyűgöző hely. Itt elolvashatjátok, ha kimaradt volna.

szavannasuton

Kambodzsa meghatározó tájképe.

 

Összességében
Azt mondják az a legjobb buli, amire nem készülünk. Nekünk ez így volt Kambodzsával, amennyire nem vártuk, akkorát ütött. Nagyon megkedveltük, mind a történelme és kultúrája, mind pedig a lakosai miatt. Egészen a szívünkhöz nőtt ez a kis ország. Nem egy turistáktól hemzsegő hely, ha nem számoljuk Siem Reapet és Phnom Penht. Minden megvan benne, ami egy remek nyaraláshoz kell, érdekes, színes, egzotikus, olcsó. Van benne bőven felfedezni való. Azoknak is akiknek unalmas vagy nagyon komfort zóna már Thaiföld, bátran ajánljuk. Azonban ne számítsunk olyan szintű szolgáltatásokra és infrastruktúrára mint Thaiföldön. De pont ez benne az izgalmas!

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, vagy inkább utcai kulináris élvezetekbe, a megfelelő oltásokról érdeklődjünk a Nemzetközi Oltóközpontban. 

 

Kategória: Hírek
2016. január 11., hétfő 12:42

Laosz szubjektív

Szerző: Balázs


Laosz az egyetlen, tengerrel nem rendelkező délkelet-ázsiai ország. Valószínűleg a legtöbb olvasónak az ország neve hallatán nem jut eszébe semmi. Thaiföldről a turizmus, és a thai boksz juthat eszébe, Vietnamról ha más nem is, a Vietnámi-háború bizonyosan beugrik, Kambodzsánál talán dereng valami a vörös khmerekről, esetleg a templomairól híres Angkor ősi városa. De Laoszról igazából semmi. Ne érezze rosszul magát a kedves olvasó, ezzel mi is pont így voltunk. Nekem talán annyi volt meg Laoszból, hogy láttam az Air America című filmet Mel Gibsonnal, és abból emlékeztem, hogy sok a dzsungel, és volt valami közünk nekik is a Vietnami-háborúhoz. Mielőtt az országba értünk beszereztünk egy útikönyvet, abból okosodtunk. Lássuk hát, mit tartogat ez a titokzatos és számunkra jobbára ismeretlen ország az odalátogatóknak.

Első benyomás
Kínát nagyon megszerettük, és bár Jünnan tartományban, és annak is a déli részén már nagyon jó áron találtunk kész ételt, vártunk már, hogy Laoszba és egyúttal Délkelet-Ázsiába érjünk, mert mindenki szerint szuper olcsó ez a "blokk". A határátlépés gond nélkül zajlott, egyszerű volt 32 dollár/fő fejében ott helyben intézni a "Visa on arrival"-t vagyis az "érkezéskor felvehető vízumot". Dübörög az országban a turizmus, nem gördítenek hát sok akadályt a turisták elé, "Csak hadd jöjjön, aki jönni akar, nyissátok ki a kapukat!" lehetne az ország jelmondata. Mi Észak-Laoszban léptünk az országba és ez eléggé szegény és nagyon elmaradott régió (az egész ország szegény amúgy, de az északi rész különösen). Hatalmas kulturális sokk éri az országba belépőt, pláne ha szárazföldön lép be. A vékony, láthatóan alultáplált emberek, ahogy a bambuszkunyhójuk előtt szomorúan a porban ücsörögtek, szívszorító látványt nyújtottak. Aztán étel után néztünk, és nagyon úgy tűnt, hogy bizony nem lesz olcsó ez az ország. Vagy csak nem volt szerencsénk az első alkalommal és amúgy is közel a kínai határ?

Ételek, vásárlás
Sajnos az első néhány nap után rájöttünk, hogy nem a határ a ludas. Laosz nem olcsó. Talán nem drága annak, aki csupán pár hétre érkezik nyaralni, és dőzsölhet, de a kerékpáros utazónak igencsak össze kell szedni minden kreativitását, hogy normális ételt, megfizethető áron szerezzen. A boltokban sajnos itt sem találunk semmi olyat, amiből mondjuk egy szendvicset tudunk készíteni a köztes étkezésekre. Marad a keksz, banán és egyéb gyümölcs, ez jó, de egy idő után unalmassá válik. Ami megoldás, az a "kao", a ragacsos rizs vásárlása, amit szinte mindenhol megtalálunk és kb. 5000 kip-be (átszámítva 180Ft-ba) kerül egy adag, általában egy kilót kapunk 10000-12000 kip-ért. Ezt kérhetjük "elvitelre" és akkor a néni egy zacskóba rakja nekünk (köszönjük a tippet Zitának és Árpinak). Amíg friss egész jó, de mondjuk másnap reggel már tényleg nem egy kulináris élmény. Mi ezt ettük, majd minden nap (a végére már kicsit untuk, de nem volt más), néha grillezett hússal, néha balzsamecettel (még Kirgizisztánban vettük, hogy feldobjuk a nyers zöldséget, de még kitart), kókuszkrémmel, cukorral és fahéjjal megszórva, mézzel leöntve, banánt harapva mellé. Laosz egy időben francia gyarmat volt, amiből legalább is annyi haszna lett az utókornak, hogy árulnak baguettet. Ez néha friss, és van, hogy a szöget be lehet vele verni a kőrisfába, de kapható. Nagyvárosokban olcsóbb, vidéken drágább, evidens. Csak hát mit rakjunk bele? Mert ugye hiába a hosszú kenyér nélküli időszak, önmagában azért annyira nem jó. Ők pl. sűrített tejet csorgatnak a kettévágott kiflibe, ezt kihagytuk, vagy valami érdekes barna, vattára emlékeztető, amúgy édes dolgot tesznek bele néhány szelet zöldséggel, de az bizonyos, hogy egy (pedig nem vagyunk egy nagy gyorsétterembe járó fajták) Subway továbbképzés jót tenne az ország gasztronómiájának. A banán olcsó és mindenhol kapni, változó áron. És ezzel el is értünk egy érdekes, fontos és idegőrlő fejezethez, ez pedig az alkudozás. Nem tartom magam nagy alkudozónak, de még otthon is bepróbálkozom a kínai piacon, hogy ha kettőt viszek az alsógatyából, akkor mennyiért adja.

Az ázsiai országokban, kezdve Törökországgal, viszont mondhatni halálra van ítélve aki nem tud egy kicsit alkudni. De legalább is sok pénzébe fog kerülni a nyaralás. Olyan ez, mint a biciklizés, csak el kell kezdeni és megjön az egyensúly. Az árak sehol nincsenek kiírva, kivéve a városi boltokat, jobban mondva a nyugati mintájú boltokat. Ez amúgy ázsiai "betegség", nem laoszi specialitás. Ebből következően, mivel tartani kell magunkat a napi büdzsénkhez, és nem mindegy mi mennyibe kerül, mindent meg kell kérdezni. Ez még rendjén is van, de az, hogy milyen árat mondanak nekünk, csak egy emberen múlik, az eladón. És általában (Kína kivételével, mert ott szinte mindig a normál árat mondták, nem akartak becsapni minket) ez mindig magasabb, mint amit a helyiek fizetnek valamiért. Ezen lehet vitatkozni, hogy fair-e, én magam sem tudtam még eldönteni. A fehér, nyugati turistában a helyiek sokszor csak egy nagy tömött buksza sziluettjét látják. Te külföldi vagy, ergo gazdag, többet fizess! Ezt lehet szépen, úgyis mondhatnám diszkréten és elegánsan csinálni, és lehet pofátlanul is, hogy az embernek a bicska kinyílik a zsebében. Laoszban nekünk folyton kinyílt a bicska. Két dolgot lehet csinálni. Jó, igazából ezermillió dolgot, de ebből kettő az esélyes. A verzió; otthagyjuk az eladót és közben magyarként, szerencsésnek érezve magunkat, hogy senki nem ért meg minket, mindenféle szitokszóval illetjük a helyzetet. B verzió; és mi ezzel éltünk leginkább, felvesszük a kesztyűt és nekiállunk alkudni. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy én nem tisztelem az adott áru értékét, árát, hanem arról, hogy nincsenek árak kiírva, így az eladó bármit mondhat, és én jogosan hihetem azt, hogy hasra ütésszerűen mond be egy árat. Mert lássuk be, ez történik. Laoszban folyton át akartak verni minket. Egy alkalommal megkérdeztük egy, az étteremben evő helyi lánytól, hogy mennyibe kerül a tésztaleves, amit eszik. - Tizenháromezer, volt a válasz. Ugyan azt rendeltük, és mikor fizetésre került a sor, tőlünk tizenötezret akartak kérni. Vagy amikor a piacon Luang Prabangban az előttünk álló nyugati srác megkérdezte mennyi az ananász? Hétezer volt, a nő szatyorba rakta és átnyújtotta a gyümölcsöt, a srác a tízezrest. Én közben szintén levettem egy ananászt, hogy akkor hétezer? - Nem, tízezer. - jött a válasz az eladótól. - De most mondta a srácnak, hogy hétezer. - Erre a nő elkezdte játszani, hogy nem ért angolul, holott egy perce még nagyon is ügyesen beszélt. A srác nem kapta vissza a pénzt, mi pedig odébbálltunk és osztoztunk a srác felháborodásában. Én biztos nem vittem volna el az ananászt, hanem visszakérem a pénzt, és ha nem adja, ráborítom a pultot. Nem a háromezer miatt, hanem mert becsaptak. És még jó néhány hasonló alkalommal próbáltak becsapni minket. Laoszban így megy, ezt másoktól is hallottuk. Na de vissza az ételekhez.

Laoszigrill

Grillezett húsok a buszpályaudvaron. Nagyon éhesek voltunk, bevállaltuk. Fürjet ettünk (alsó sor bal széle, igazán finom volt és semmi mellékhatás.

Sok a grillezett hal, hús, mindenféle állatból, érdemes olyan helyen venni, ahol frissen sütött, bár ez nem mindig kivitelezhető. Jókora szerencse is kell, hogy az ember ételmérgezés nélkül tudja le az ázsiai nyaralást. Ha egy propeller forog a húsok fölött, az legalább elűzi a legyek nagy részét. Itt is megy a kínai tésztaleves (nem összekeverendő a Vifon gyorstésztával), kicsit másként, kicsit más fűszerekkel készítik. Mindig kapunk hozzá nyers zöldségeket egy tálon, zöldbabot, salátát, mentát, ánizst, lime-ot. Sok helyen kapni még banánlevélbe csomagolt sült tésztát, ami finom, csak legtöbbször elég kis adag. Nem lakik jól vele egy átlag turista sem, nem hogy egy evőgép kerékpáros! A kávé finom, jéggel vagy forrón, sűrített tejjel készítik. Mi ezt az utóbbit szerettük meg, kellemes csokoládés utóíze van. A Beer Lao márkájú sör finom, a legjobb a környékbeli országok közül, bár a thai Chang azt hiszem jobban ízlik. Dél-Laoszban ittunk jeges-sűrített tejes-citrom szirupos üdítőt. Friss kókusztejet is sok helyen kapni, ezt általában stílusosan, magából a kókuszból lehet szívószállal kiinni. Leginkább a fővárosban és a nagyon turistás helyeken találni francia és egyéb külföldi termékeket árusító boltokat. Itt méregdrágán vehetünk sajtot, majonézt, lekvárt, stb. A csapvíz fogyasztásra sehol nem alkalmas. Ami viszont érdekes volt és mindenhol megtalálható jelenség, az a mozgó kisbolt. Ezt Laoszban (és Kambodzsában) nem autóból művelik, hanem kismotorról. Félelmetes, hogy mi motyót fel bírnak pakolni, hogy néha a sofőr alig látszik a rengeteg cucc alatt/között.

motorosbolt

Kezdő vasáru-kereskedő, már ami a cuccok mennyiségét illeti.

Emberek
Lehet, hogy a sok vásárlás okozta csalódás miatt, de nekünk nem sikerült túl jó véleményt kialakítani a laosziakról. Volt néhány kellemes találkozásunk, de összességében nem különösebben barátságos nép. Minden külföldiben a turistát látják, és úgy is közelednek hozzá. Nem tudnak vele mit kezdeni. Ez alól a szerzetesek és a gyerekek voltak a kivételek. Ők őszintén, érdeklődéssel integettek és beszélgettek velünk. A gyerekek nagyon édesek, szaladnak ki az útra és már messziről kiabálnak. Az észak-laosziak, akikkel mi találkoztunk, nagyon szegények, sokszor találkoztunk kiábrándult, reménytelen pillantásokkal, ahogy kísértek minket. Ezt a buszon ülő turista nem látja, nem érzi, ez leginkább a kerékpáros utazót érinti mélyen, amivel mi nem tudtunk mit kezdeni. Nem tudtunk szemet hunyni felette, hogy "Bár sok a szegény ember, de nem baj, a táj gyönyörű, inkább nézzük azt!" Nehéz volt. Lelkileg volt az. Dél-Laoszban jobb a helyzet, ott többet mosolyogtak az emberek, kedvesebbek voltak. Ne értsétek félre, nem arról van szó, hogy velünk mindenkinek kedvesnek kell lennie, mert lám itt jön a két magyar biciklista! De senki nem szeret ott lenni, ahol nem látják szívesen, és mi Észak-Laoszban ilyesmi érzésekkel küzdöttünk. Nem ítélkezem, meg tudom érteni őket. Nem lehet felemelő látni a sok gazdag, kényelmes(ebb) életet élő külföldit, ahogy gondoktól mentesen költi a pénzét. A másik ami szemet szúrt nekünk, hogy nem tűntek túl szorgalmas népnek. Tisztelet a kivételnek persze, de a legtöbb ember akivel találkoztunk nem csattant ki a munkakedvtől. Lehet ezt az időjárás számlájára írni, vagy bárhova máshova, de tény, hogy a legtöbb bolt vagy büfé tulajdonos fekszik a függőágyban a bolt előtt, vagy odabent, pedig épp rendet is rakhatna a polcokon, vagy felsöpörhetne. Nem kell minket körbeugrálni, de azért a függőágyból igazán kimászhatna, hogy úgy beszéljük meg mit is ehetnénk nála, ha lenne kedve kiszolgálni. A vendégház tulaja simán üvöltözik reggel 6-kor az ablakunk alatt, nem törődve vele, hogy mi még aludnánk picit, vagy a nagyi nekiáll mozsárban vasércet (bizonyára étel volt, de a hanghatás alapján épp az is lehetett volna) törni. Van még mit tanulniuk. Egy vendégház üzemeltetése nem csak annyiból áll, hogy van szoba és ott lehet aludni. Nem nyitok be kopogás nélkül, nem hangoskodom az ablak alatt, megszerelem a zuhanyt ha már megígértem, ilyenek. 

laoszcsatorna

A nagyobb folyókból ilyen kisebb csatornák vezetnek fel a távolabb fekvő falvakhoz.

Táj, természet, építkezés
Laosz gyönyörű ország! Vietnamban nem jártunk, Thaiföldön ez a második napunk csupán, de meg merem kockáztatni, hogy az egyik legszebb ország a régióban, ami a természetet illeti. Kambodzsánál sokkal szebb, sokkal változatosabb. Északon sűrű dzsungelek, nagy hegyek (a legmagasabbak kétezer méter fölöttiek,) és ezernyi völgy teszi színessé a tájat. Rengeteg a folyó, vízesés, nagyon gazdag az élővilág. Eni azt mondogatta, olyan, mintha a King Kong című filmben lennénk. Ahogy haladunk dél felé egyre laposabb lesz a domborzat, néhol mészkőhegyekkel tarkítva (Thakek környéke). A Bolaven-fennsík a vízeséseiről híres. A Mekong keresztülfolyik az ország majd teljes hosszán. Délen alföldek, füves szavanna szerű síkságok vannak. Éghajlata a környék országaihoz hasonlóan két részre osztható. Októbertől-februárig a meleg, száraz évszak, ezt követően pedig a forró, esős évszak köszönt be. Örülünk neki, hogy mi a száraz évszakban járjuk a régiót, így is épp elég párás és meleg, el nem tudom képzelni milyen lehet az esős évszakban, de a Rejtő könyvek adnak némi fogódzót. Az állatvilág is nagyon gazdag, mi jó néhány érdekes rovarral és bogárral, skorpióval találkoztunk. Az egyik észak-laoszi piacon számunkra ismeretlen, hosszú farkú állatot is láttunk, már kimúlva. Északon még sok vadászó közösség lakja a dzsungeleket, akikkel mi nem találkoztunk, de számos gyalogtúra viszi a bennszülöttek faluiba a kíváncsi turistákat. Északon jobbára bambusz kunyhókban laknak az emberek, aminek falát játszi ügyességgel fonják a felnőttek, a tehetősebbek fa vagy kőházakban laknak, ez utóbbiak minden elképzelhető csiricsáré színben pompáznak. Áram a legtöbb helyen van, vezetékes víz már kevésbé. A falvakban közkutak vannak, ivásra azonban valószínűleg nem alkalmasak, ivóvizes palackokat, viszont sehol nem láttunk. Délen szintén bambusz vagy pléh házakban laknak a szegényebbek, a módosabbak fa vagy kőházban, de láthatóan gazdagabba a déli régió. Itt viszont mindenhol látni, hogy palackozott ivóvizet isznak a helyiek, amit kocsiról árulnak. Luang Prabang egész pofás kisváros, ami a belvárosát illeti. Francia koloniális építészettel. Máshol is jellemző, hogy ezt a stílust átviszik a ma épült épületekre is (leginkább lakóházakra). Vientián nekünk különösebben nem tetszett, bár az is igaz, hogy nem láttunk túl sokat belőle. Nem volt főváros érzése a helynek, inkább olyan nagy falu. Délen ugyancsak francia hagyatékokat lehet fellelni a kisvárosokban.

pozoljvizesessel

Pózolj vízeséssel!

Közlekedés
Az utak a közepestől a rossz minőségűig terjednek. Az északi területeken sok helyen újra építik az utat, ezért gyakoriak a dugók, sokszor kilométereken át nagyon rossz minőségű kavicsos dózer úton tudunk csak közlekedni. A vezetési morál meglepően jó, a kínainál sokkal jobb. Mérsékelt az autós forgalom, kevés az autó tulajdonos az országban. Kamionból minden fajtájút (de leginkább nagyon lestrapáltat) látni, Hyundai, Isuzu, Daewoo, Mitsubitshi, stb. A kamionokon, teherautókon a pakoló fiúk a tetőn ülve utaznak és szemmel láthatóan élvezik a dolgot. Szabály itt sincs arra vonatkozóan, hogy hány ember ülhet egy motoron, autóban. Aki fölfér, az utazhat. Sokan, főleg a gyerekek kerékpároznak. Úgy tűnt kismotorja majd minden családnak van. A távolsági buszok tetemes része katasztrofális állapotban van.

Összességében
Laosz igazán egzotikus úti célja lehet az Ázsiába vágyó utazóknak. Sok érdekességet tartogat az ország, érdemes rá időt szánni, hogy körülnézzünk ha már ott vagyunk. Egyedinek nem mondanám, de a maga nemében mégis valamiképp egyedülálló. Aki el tudja képzelni a délkelet-ázsiai nyaralást tengerpart nélkül is, az nem fog csalódni. Ugyanakkor érdemes felkészülni, az említett kulturális sokkra, és ahhoz képest, hogy milyen szegények az emberek, igencsak fel vannak verve az árak. Kicsit ez a nyolcvanas évek Balaton érzés, hogy mindenki egy nyár alatt akar meggazdagodni, bármi áron. Talán kezdésnek ajánlanánk inkább, így az esetleges rossz szájízt (ami egyáltalán nem biztos, hogy lesz) még van lehetőség helyrehozni, például Kambodzsában.

Kategória: Hírek

Szerző: Balázs

Az előző részben olvashattatok az első benyomásokról, az emberekről, furcsa és kedves szokásairól, a közlekedés rendezettségéről illetve arról, hogy milyen gördülékeny volt a kommunikáció a helyiekkel. A második részben újabb területeket veszünk górcső alá, melyek a három hónapos érintkezés alatt hatottak ránk. Ez most tényleg hosszú lesz, ezért előre is elnézést kérek, közben tarthattok szünetet, és egy teával vagy kávéval, netalántán forralt borral folytathatjátok az olvasást.

Aki Kínában jár kell, vagy netán hosszabb ideig az országban él, valószínűleg nem igen unatkozik. A meglepetés mindennapos, aminek szerintem azaz oka, hogy nagyon más kultúrkör a kínai és nekik teljesen más a normális, mint nekünk. Ezen jókat lehet nevetni, akár bosszankodni, de komolyan venni semmi értelme, hiszen, és erre már utaltunk, mi vagyunk a vendégek. Hogy is kérhetnénk számon valakin, hogy köpköd, dohányzik előttünk a sorban a gyógyszertárban, vagy a földre dobja az étteremben a lerágott csontot és a koszos szalvétát. Mert ez például mindennapos. Legyen akkor ez az első téma, amit kivesézünk, vagy inkább írom úgy, elmeséljünk a tapasztalatainkat. Nem győzzük hangoztatni, hogy tartsátok szem előtt, ez nem feltétlen általánosság, amit leírunk, ott, akkor, így történt, máshol lehet teljesen mások az emberek, de biztosan vannak hasonlóságok.

800px Kna adminisztratv trkpe a vitatott terletekkel.svg

Forrás: Wikipédia

 

Mindennapok...
Városban

A kínai egy elég szorgalmas népnek tűnt számunkra. Dolgoznak, pénzt keresnek, próbálnak túlélni, költekeznek, ki-ki saját takaró mérete alapján. Nagyon sokan élnek kisbolt vagy étterem működtetéséből. Sokan ott laknak, ahol dolgoznak, és ezt úgy kell elképzelni, hogy az utolsó polc mögött vannak az ágy és a nagyon szerény, szegényes körülmények "eldugva". A porták változóan igényesek és tiszták. Nincs mit szépíteni, sok a koszos háztáj, talán vidéken erre nagyobb gondot fordítanak, mint a városokban, azonban ez sem evidencia. Az átlag kínai korán felkel, a gyereket elindítja iskolába, aki sokszor az utcán kis sütödékben, grill kocsiknál veszi meg a tízórait. A gyerekeknek általában egyenruhájuk van, ami legtöbbször valamilyen kék-fehér melegítő alsó-felsőből és piros (úttörő) nyakba kötött kendőből áll. A suli korán kezdődik és későn ér véget. Nagyon sokat tanulnak, elég kemény az oktatás, főleg a nagyobb városok jobb iskoláiban. Sokszor láttunk este hét körül nagy diákcsoportokat hazafelé vonulni.

A felnőttek dogoznak estig, és aztán az utcára vonulnak. Na nem felvonulást, vagy tüntetést tartanak. Kínában a városokban este megtelnek az utcák, parkok emberekkel. A gyerekek játszanak egymással, a felnőttek ülnek és beszélgetnek, vagy, és ez volt a mi kedvencünk, táncolnak. Igen, táncolnak. Egyedül vagy párban az teljesen mindegy, csak tánc legyen. Több, kisebb-nagyobb csoport gyűl össze a város különböző pontjain és előre betanult koreográfiákat táncolnak végig. Van egy "tanár" aki hozza a kis gurulós kocsit, rajta a hangfallal és lejátszóval és indulhat a tánc. Haláli nézni őket, ahogy nagy átéléssel együtt ropják. Nagyon aranyosak! Az életkor nem számít. 20-99-ig minden korosztály képviselteti magát. A fiatalok inkább külön vonulnak, ahogy mi láttuk, de diákcsoportokat is láttunk táncolni párszor. Azzal talán nem árulunk el nagy titkot, hogy a nemek aránya erősen hajlik a női fölény felé, de azért mindig látni férfiakat is a csoportban. Többször napközben is belebotlottunk táncolókba. Leálltunk nézni őket, amiből beszélgetés, majd közösen tánc lett.  (Itt találtok róla egy kis videót.)

Az összes stílus képviselteti magát, a kínai népzenétől a szinti poppig mindenki megtalálja a talpa alá valót. Az emberek szeretnek együtt lenni, időt tölteni a barátokkal, csevegni, táncolni. Lehet, hogy ez a múlt maradványa (amikor együtt kellett boldognak lenni, vagy legalább is ezt mutatni) de ma már szabadon döntenek róla és szerintünk teljesen rendben vannak.

Nagyon régi és ami napig aktív szokás (bár lehet más szót kellene használni), a szerencsejáték. Nem szégyellik, nem rejtik véka alá, sokan, napközben, nyilvánosan játsszák a kockát, mahjongot, kártyát, és még tucatnyi ismeretlen játékot. Sokaknak elég erős függősége és tetemes adóssága van e szenvedély hatására.

kockazobacsik

Kockajátékot játszó tibeti férfiak Csumálé városában.

A sport inkább a városokban jellemző. Sokan kerékpároznak, úsznak, futnak, tai chiznak és az esti táncot is ideszámítom. Ennek ellenére nem feltétlenül egészséges nemzet. Azt nem mondanánk, hogy el vannak hízva, de rengeteg műanyag vackot esznek és ahogy mi láttuk a férfiak 98%-a dohányzik. Egy átlag boltban legalább 20 fajta (valószínűleg sokkal több, mint nikotin tapaszból) kínai gyártmányú cigaretta kapható, a legolcsóbb doboz 200 a legdrágább pedig 5000 Ft átszámolva. Rengeteget dohányoznak, minden elképzelhető helyen. A nagy szupermarketekben mondjuk tilos, de az éttermekben, kisboltokban, sőt még a gyógyszertárban is kedélyesen pöfékelt a gyógyszerész bácsi. Azonban náluk ez nem csak egy káros szenvedély, de státusz szimbólum is, és az üzleti találkozások elengedhetetlen kelléke. Aki tárgyalni megy, jó minőségű cigarettát vásárol és azzal kínálja a másik felet. Érdekes. A dobozok az egyszerű fapadostól az igényesen megtervezettig terjednek, próbálva ezzel is megnyerni a célközönséget. Minden nap hatalmas összeg vándorol a cigaretta gyárak zsebébe, melyek közül a leghangzatosabb talán a Mennyei Hang Cigarettagyár, ami akár prevenciós célzattal is értelmezhető, akár.

cigi

Választék van bőven. A dobozok alján az ára van jüanban. Negyvenöttel szorozzátok.


Vidéken
Sokszor okozott gondot, hogy a vidéki területeken megfelelő sátorhelyet találjunk. Minden talpalatnyi földet megművelnek. Hiába, ennyi embert etetni kell! Vidéken mindenkinek van földje ahol valamit termeszt: kukoricát, zöldségeket saját fogyasztásra és piacra, gyümölcsöt, stb. A kertek nagyon szépek és rendezettek, látszik, hogy értenek hozzá, apáról fiúra száll a tudomány, a tradíció. Még az idősek is dolgoznak a földeken. Akit a föld tart el, és nincsenek otthon a gyerekei, vagy azok már nem a földből élnek, nincs aki megcsinálja rajtuk kívül. A falvakban lakó emberek közvetlenek és kedvesek egymással, szabadon bejárnak a másikhoz. Egy 80 éves bácsi, Dzsin Biz Tian, hívott be minket magához aludni, aki egy kis eldugott faluban lakik. Az ő falujában láttuk ezt; szorgalmat a munkában, a törődést, a figyelmet a másikra, az esti kártyacsatát a szomszéd "lányokkal". (Itt találtok egy kis videót róla.)

Úgy tűnt a család nagyon fontos a kínaiak életében, minden régióban és etnikumnál ezt láttuk. Az eddigi 1 gyerek/per család limitet (amit eddig is sokan túlléptek és inkább büntetést fizettek) most 2 gyerek/családra módosították. A gyerekek ott nőnek, cseperednek az otthon lévő szülő(k) mellett, míg el nem érik az óvodás kort. Amennyiben van óvoda. A nomádoknál például nincs.

Nomádéknál (Ég a világ, sütik már a rántott békát? Nem egészen...)
A nomádok élete, ahogy azt az előző bejegyzésben is írtuk, nem sokat változott az elmúlt néhány emberöltő alatt. Talán csak picivel kényelmesebb lett. Ők is használnak áramot (általában napelemről), motorizált járművet (jobbára motort) és mobiltelefont. A kormány próbálja becsábítani őket falvakba a könnyebb élet reményében (a további indokokat nem ismerjük), ahol vezetékes áramot, tucatházat és éves egyszeri juttatást kapnak. Nem tudjuk mennyire sikeres ez a "program", láttunk néhány ilyen falut, de még mindig nagyon sokan választják a zord, de szabadabb életet.
Korán kelnek a jakok, és velük a gazdáik is. 6 óra körül már terelik ki az állatokat, akik egész nap, szabadon bóklászva (néha kerítés által körbezárt területen) legelésznek. A ház körül nem túl sok a kerti munka, a fűnyírást az állatok megoldják, növényt nem termesztenek (Nem is tudom mi teremne meg 4000 m fölött?). Az összegyűjtött jaktrágyát kiszárítják és azzal fűtenek, a fölösleget pedig eladják, mert bizony a városi kályhákat is az állati matéria fűti fel. Ezt kell tehát gereblyézni, kiszáradás után halomba rakni. Főznek ételt, vagy az egyszerű campát eszik, a házban tesznek-vesznek, a lefejt tejjel foglalkoznak, a gyerekekkel játszanak. Sötétedésre behajtják az állatokat, lefejik őket. Este beszélgetnek, teáznak.

Láttunk félnomád családot is, ahol a két férfi tanárként dolgozott a városban, az állatokkal és a ház körüli tevékenységgel jobbára a nők foglalkoztak. Az életszínvonal a mi mércénkkel nem túl magas, de a körülményekhez képest egész jól élnek. Nem éheznek (nyilván biztos van aki szegényebb), és nem halmozzák el magukat olyan tárgyakkal, amire nincs szükségünk. Kevés helyen van tv vagy rádió, az inkább a városok jellemzője, ahol viszont még a legrozzantabb házakon is van parabola antenna. Van egy rend szép ruhájuk, amit a városba, meg biztos ünnepi alkalmakra vesznek fel, és van dolgozós ruhájuk. A gyerekeknek néhány játék, eszközök amire szükség van az állatok ellátásához és a ház körüli munkához, és egy-egy hangszer is előkerül olykor a sátrak mélyéről. A nomádok nem mennek be a városokba amikor jön a -30 fok, a sátraiban élik át a telet, ami pont úgy telik, mint a nyár, csak több a hó. Kedves, csendesebb embereknek tűntek nekünk, akiket megedzett a természetes életforma. Örülnek a semmiből jött idegennek, nem kérnek útlevelet, helyette meleg jakvajas teával és hellyel kínálnak. És el is értünk a következő témához, amit talán már annyira vártatok, mint amennyire hiányzik nekünk, mióta elhagytuk Kínát, ez a gasztronómia.

Étkek, italok, szemnek és szájnak ingerlői
Fantasztikus a gasztronómiájuk. Nagyon finomak a kínai ételek, habár egy adott területen nem túl változatosak a fogások (az alól talán csak a szecsuani konyha a kivétel). Nekünk azonban azzal, hogy bejártunk egy nagy (de mégis kicsi) terültet az országban, alkalmunk nyílt látni a különbségeket. Jöjjenek előbb az általános dolgok, aztán területről területe haladunk.

Kínában nem dívik a félhomályos, meghitt sarkokat kínáló étterem, ahol párocskák szürcsölik a vörösbort, piszlicsáré kis adag ételekhez. Sokan vannak az asztalnál, zajosak, tele szájjal beszélnek és röhögnek, közös tálakról eszik az ételt (ezért érdemes kínai látogatásunk előtt Hepa A-t, B-t kérni, nem viccelek, erre a Lonely Planet mandarin szótára is felhívja a figyelmet), szürcsölnek, csámcsognak, az asztal alá dobják a használt szalvétát és marhaszaftos szájjal veszekedve, néha már-már barátságos dulakodás közben döntik el, ki fizesse a számlát. Böfögni, szürcsölni nem illetlenség, ha megpróbáltok pálcikával leves enni, megértitek az utóbbi "elkerülhetetlenségét". Az étkezés náluk tényleg nem csak egy szükség kielégítéséről szól, fontos társadalmi érintkezés. Nem mutatja ezt jobban az a beszélgetést kezdeményező formula sem, hogy "Ettél már ma?". Minden étel frissen kerül elénk, ami minimális várakozást, de elég nagy biztonságot jelent. Ők úgy tartják, a frissen készült ételt könnyebb megemészteni, jobb a gyomornak. (Gasztroenterológusok véleményét várjuk ezzel kapcsolatban.) Étteremből minden színvonalút találni, de a legjellemzőbbek a kis kifőzdék, és az utcai kocsikról való árusítás. Mi, anyagi okokból szintén ezeket látogattuk leginkább.

emeiebed2

Kifőzde a kismotor platóján, Emei városában, Szecsuánban. Finom és kiadós volt, az egyik legemlékezetesebb ebédünk.

A tea. Kína minden részén fogyasztják, feketét, zöldet, tejjel vagy simán, de isszák reggel, délben, este. Útközben és otthon, a kocsiban, a motoron, egyszóval olyan nekik a tea, mint nekünk magyaroknak a víz. Rengeteg féle teát lehet kapni, mert az, hogy zöld, az nekik kb. olyan, mint nekünk az, hogy vörösbor. Minden területnek megvan a maga szokása, milyen teát, mivel isznak. Leginkább magában, cukor és minden egyéb nélkül. Nagyon sok a teaház, ahova kocsmázás helyett járnak az emberek, régóta része a kultúrájuknak a tea, így a teázás kínai tradíció. (Kocsma kultúrájuk nincs, a nagyobb városokban vannak bárok, de kocsmát nem látni vidéken sehol.)

Kávé. Röviden: nincs. Csak a háromazegybent isszák, ha isszák. Mi még hatalmas csitti-fitti szupermarketekben sem találtunk, és nem bennünk volt a hiba. Illetve találtunk, de egy 250gr-os Lavazza átszámítva 5000 Ft lett volna, ami azért nagyon erős. Az első adag kávét Csengtuban egy külföldi termékeket és kulináris különlegességeket kínáló boltban tudtuk megvenni, másfél hónap után. A kávé Jünnanból jött, mert azért van az országban kávétermesztés bőven, de fogalmunk sincs hova kerül. A nagyvárosokban vannak kávézók, elég drágák, és ahol mi megreszkíroztunk magunknak 1-1 adag latte-t, 10 percet vártunk (rajtunk kívül senki más nem volt a kávézóban) mire a srác össze bírta rakni, látszott, hogy nem nagyon volt még ideje begyakorolni a műveletet.

Miantiaó. A miantiaó egy levesféleség, amibe tésztát, pár pillanatra forró vízbe mártott zöldséget, főtt húst és fűszereket raknak. Kicsit olyan mint egy hazai leves, jó sok tésztával. Egész laktató és olcsó. Mindenhol megtalálható az országban, picit változó, mit raknak bele, de az alapja ugyan az. Ezt az ételt ettük a legtöbbet a három hónap alatt. Ha Kínában jártok próbáljátok ki bátran. Nem kell félni nem feltétlen csípős, ha kérjük azt kihagyják belőle (mondjátok: Bu lá, vagy Méjo lá és tudni fogják ) és egy városnézés közben könnyű, laktató ebéd.

Kínai tészta, vagy Vifon tészta. Kínában mindenhol kapni és van vagy 30 féle belőle, más-más gyártóktól. Az ára 50 és 150 Ft között mozog. A drágábbak elég jók, majdnem felérnek egy miantiaóhoz (de azért nem). Nehéz kifogni belőle a nem csípőset, meg kell kérdezni az eladótól (a csomagot lóbálva az arca előtt a fent említtet két frázist ismételgetve) és kis szerencsével vettünk egy közepesen csípőset. Ami csípős, az viszont lekapja a szőrt a talpatokról, készüljetek fel.

Pálcika. Mindenhol azt használják. Ha nem tudsz vele enni, nem kell kétségbe esni, nem fogsz éhen halni, a legtöbb helyen akad, legalább egy kanál. Ezt külön kérni is lehet. A jobb helyeken minőségi pálcikát használnak és sterilizáló géppel fertőtlenítik. Ha ilyet látunk, az már jó jel. Az egyszerűbb helyeken előrecsomagolt étkészletet kapunk, vagy forró vízben fertőtlenítik és egy, az asztalon álló dobozból vehetjük ki. Hencegés nélkül mondom, hogy mi azért már megedződtünk az út alatt, mire odaértünk, de aki repülővel érkezik 2-3 hetet eltölteni Kínában, az inkább maradjon az előrecsomagolt pálcikáknál a biztonság kedvéért.

Az ujgur területen a muszlim hagyományok dominálnak, kenyér (innen keletre nagon nehéz kenyérhez jutni), fekete tea, szamsza, húsos kraftosabb egytálételek. Egyfajta mixe a kínainak és a közép-ázsiai konyhának. A muszlimságuk miatt disznóhúst nem igen találunk az étlapokon, még a kínai fogásokat is felvonultató elegánsabb éttermekben sem (egyszer egy család elvitt minket, egy híres, nívós ujgur étterembe, innen a tapasztalat).

A Tibeti-fennsíkon érthető módon dominálnak a hely adottságaiból következő étkek. Zöldséget kevesebbet esznek, legalább is a hagyományos tibeti ételekben nem nagyon találjuk őket. Ha hús, akkor birka, de még inkább jak. Ami olyan mint a marha, egy kis vad és rágósabb, keményebb érzéssel. Nem bonyolítják és fűszerezik túl az ételeket. A négy tartomány közül itt találkoztunk a legszegényesebb konyhával.
A sütőben való sütést nem ismerik. Amerre jártunk szinte ismeretlen fogalom. A húst főzik, vagy grillezik. Ebből kiindulva süteményt sem sütnek. Boltban lehet kapni édességet, meg muszlim "pékárukat" de egyik sem nagy szám. Szinte minden háztartásban van egy vaskályha a szoba (és konyha is néha egyben) közepén. Ezen egész nap víz forr, és egy másik ibrikben jaktejes tea van. Durva szálú fekete teát isznak, ezt öntik fel jaktejjel. Jakvajat nem mindenki rak bele, párszor megkóstoltuk, isteni! Krémes, picit zsíros, fincsi! A rizst itt is eszik és mindennapos az "asztalon" a campa. A városokban sok a muszlim és kínai étterem, ahol zöldséges-húsos, leveses-tésztás egytálételeket szolgálnak fel. Ettünk egy tibeti étteremben is, nagyon hasonló volt a kínaihoz. Szerintünk a régió hagyományos ételei a nomádok sátraiból kerülnek elő, hisz évszázadok óta azaz életforma volt jellemző a vidéken, ami csak az elmúlt 50-60 évben kezdett el drasztikusan megváltozni.

Az igazi rock n' roll Szecsuanban indult be. Magyarországon azért kevés a rendes kínai étterem, de ha nem is ettetek még jó kínai ételt, biztos hallottatok már a szecsuani konyháról. Ez nem véletlen. A három hónap alatt itt értek bennünket a legnagyobb és egyben a legcsípősebb kulináris élmények. Azt olvastuk, hogy Kína négy nagy gasztronómiai területre tagolódik. Kelet a savanyú, nyugat a csípős, észak a sós, dél az édes. Valószínűleg a Magyarországra érkező éttermet nyitó kínaiak mind délről jönnek, mert az édes-savanyú valamint a mézes csirkén túl mást nem igen találunk. (Írjátok meg ha van ilyen hely, mert akkor hazaérve biztosan felkeressük majd.)
Nyugat, azaz Szecsuan is a csípős. De még milyen csípős. Én indulás előtt nem voltam az a nagyon sok csípőset evő ember, de azért nem ijedtem meg egy savanyú cseresznyepaprikától. Egyszerűen csak nem szeretem, amikor egy étel már olyan mértékben égeti szét a számat, hogy semmit más ízt nem érzek, és nem is látok az ebédből semmit, mert ömlik a könnyem. Eni meg végképp nem szerette a csípőset. Igen ez már részben a múlt, mert még most sem szereti, de megeszi. Sokszor elkerülhetetlen volt, hogy csípős legyen az étel (pl. vifon tészták, amire sajna sokszor rá kellett fanyalodni), pláne, hogy nekik más a belépő szint a csípősre. Sok a zöldség, tofu (sima és füstölt egyaránt), hús, tojás. Úgy történt egy közös vacsi a helyiekkel étterembe, hogy rendeltek egy nagy adag rizst, és több féle fogást. Mindenki kapott egy kis tálat a rizsnek és a tálakból közösen csemegéztünk pálcikáink segítségével. A rizst, mikor elfogyott, újra töltötték. Nagyon finom olajakat és szószokat (leginkább szója), eceteket használnak az ételek elkészítéséhez.
Fűszerből fehérborsot, gyömbért, fokhagymát, és számunkra ismeretlen keverékeket adtak az ételekhez. A másik sajátosság a pálcára szúrt ételek grillen, illetve "hotpot"-ban való elkészítése. Az utóbbit úgy kell elképzelni, hogy asztal közepén vagy egy nagy edény tele forró vízzel, alatta ég a láng, és a kedélyes csevegés közben mindenki mártogatja bele a pálcikáját, míg az azon lévő étel kellően át nem fő. Mi ezeket nem próbáltuk ki, mert bár igaz, hogy egy pálca étel 50-150 Ft-ba került, de a méretéből arra következtettünk, hogy úgy 50 darabbal jól is tudnánk lakni. A pálcákra egyébként hús, hal, tofu, rák (és tengeri kollégái), zöldségek, gomba kerül. 
A nagyvárosokban sok a cukrászda, de közelébe sem ér a magyar cukiknak. Ha valaki nagyot akar robbantani, Kínában nyisson magyar stílusú cukrászdát. Csak győzze munkával!

csaladivacsiszecsuan

A legnagyobb szerencse ami érhet minket Kínában, ha meghívnak egy családi vacsorára. Garantált a fesztelen jókedv és biztosan fenséges fogások kerülnek az asztalra. Ezzel a kedves családdal Szecsuanban vacsoráztunk együtt.

Jünnanban hasonlóak az ételek, ahhoz amit Szecsuanban is készítenek. Ahogy megyünk délre egyre inkább trópusiasodik a menü. Olyan zöldségek, gyümölcsök kerülnek elő, amik északabbra nem jellemzőek, citrusosabbak az ételek (citromfű). Meg-megjelenik a bagett (Laosz miatt), a kávé több helyen kapható (de jó drága), és úgy vettük észre itt a legolcsóbb az étel. Egy adag miantiaó itt már csak 200 Ft/adag körül volt. Sok szignifikáns különbséget mit nem vettünk észre a szecsuanihoz képest. 

Természet
Hatalmas ország, ahol minden van. Talán a tundrán kívül majd minden éghajlat képviselteti magát. Van sivatag, hegyvidék, alföld, lombhullató erdő, trópusi erdő, tengerpart, stb. Gyönyörű helyeken járhatunk. Eninek Jünnan tetszett a legjobban, nekem Szecsuan. Atán mindkettőnknél a másik elsője jön, majd Csingháj végül az Ujgur Autonóm Terület. A természet már nem sok helyütt érintetlen. A betonozott utak a szélrózsa minden irányában pókháló szerűen behálózzák az országot. Hegyeket mozgatnak el, ha ott értékes terület van bányának, útnak. Nagyon szemetes ország, egyáltalán nem figyelnek rá, hogy a szemét a megfelelő helyre kerüljön, csak kidobják az autóból az árokba. Az is igaz, hogy nincs megoldva a szemétszállítás vidéken. Az emberek elégetik a szemetet, erről Eni cikkében is olvashattatok. A nagyvárosokban viszont patika tisztaság van.
De mindettől függetlenül nagyon szép tájai vannak az országnak. A hegyek, a Tibeti-fennsík, a sivatag, a nagy trópusi dzsungelek mind-mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Nekem ezért is lett Szecsuan a nagy kedvencem. Vannak nagyvárosok, Csengtuban megnézhetjük a városi életformát (meg persze a pandákat), aztán irány nyugat, fel a hegyek közé, a Tibeti-fennsíkra. Ha elég volt a hidegből, irány vissza a Csengtu alatti kellemes klímájú területekre. Az állatvilág gazdag. Aki természetfotózni szeretne, annak irány Csingháj! Farkasok, medvék, vadszamarak, jakok, darvak, hó leopárd, és még sok más érdekes állat él a magas területeken.

Politika
Nem akarunk nagyon belemenni, mert nem is értünk hozzá, meg ez amúgy is kényes téma mindig, de talán kíváncsiak vagytok mit láttunk. Kína népköztársaság, amit a kommunista párt irányít. A gazdaság dübörög, nagyon gazdag ország, a GDP-je folyamatosan növekedésben van. A 2014-es adatok alapján a világ első és legnagyobb gazdasága, ennek ellenére az országos szintű, egy főre jutó átlagjövedelem nem éri el a világátlagot. Mao Ce Tung elég "alapos" munkát végzett a kulturális forradalomban és ma már finoman bár, de kezdik belátni Kínában is, hogy nem minden intézkedése volt hibátlan. A képe kint lóg rengeteg közintézményben és magánházak falán is. Az összes pénzről az ő arca köszön vissza. Szellemként kísért még a mai napig is, lénye jelen van a mindennapokban. Az emberekkel mi nem politizáltunk, ez egy nagyon kényes téma ebben az országban, és szerettük volna kitölteni a vízum adta időt. Ami látszik a mindennapokban, hogy ez az ország valami furcsa keveréke a kommunista eszméknek és piacgazdaságnak. Jön be a külföldi kultura, áru, tőke az országba, ami egyre inkább próbál hasonlítani a nyugathoz, miközben blokkolva van a Facebook, Youtube, Google, és még rengeteg más oldal. Ez igazán arra jó, hogy cégek ebből is pénzt tudnak csinálni és havi fix összegért blokkolás mentes virtuális barangolást kínálnak. Ott jártunkkor hallottuk, hogy a kínai vezetés talán tavasszal leül beszélni a Facebook üzemeltetőivel. Most saját közösségi oldaluk van. Az általunk megkérdezettek minimális része használt csupán Facebookot, de ők is jobbára a külföldi ismerősök miatt. Rend van az országban. Soha nem éreztünk olyan biztonságban magunkat, mint Kínában. Nyilván ott is vannak tolvajok, de egyáltalán nem féltünk kint hagyni a kerékpárokat, míg beugrottunk a boltba, soha senki nem nyúlt hozzájuk. Soha nem próbált meg senki átverni minket, azt az árat mondták, amit a helyieknek. Nem tudjuk milyen út vezetett ide, de az átlag kínai nagyon becsületesnek tűnt nekünk. Az a fiatal aki elvégzi a középiskolát, esetleg utána az egyetemet, nem kell, hogy aggódjon a jövője miatt, lesz munkája. Hagyják érvényesülni az embereket, nyissanak boltot, vagy étteremet, vállalkozzanak, így mindenki jól jár.
Szabad a vallásgyakorlás, nem tilos többé. Bár nem tudom a párttagokkal mi a helyzet. Sok a buddhista, taoista, vannak keresztények, a konfucianizmussal mi nem találkoztunk, de nyilván vannak neki is hívei, mint az egyik ősi kínai vallásnak.

Összességében
Nem titkoljuk, nekünk az utunk alatt egyelőre ez a kedvenc országunk. Nagyon szeretnénk újra meglátogatni Kínát. Az emberek nyitottsága és kedvessége, az ország sokszínűsége, szép tájai, és ételei újabb barangolást kívánnak meg tőlünk. Remek hely kulturális kalandoroknak, akik nem a megszokott Horvát-Ibiza kombóra vágynak. A vízum olcsó és egyszerű megszerezni. A repülőjegy annyi amennyi, azonban az ország nem drága, olcsók a hotelek és az éttermek, és akad program bőven. Hogy ajánljuk-e? Naná! Azt is mondhatnánk, kötelező az életben egyszer legalább!
Vigyázat, függőséget okoz!

Jó tanácsok Kínába készülőknek: mindenképpen vigyetek magatokkal magyar-kínai, vagy angol-kínai szótárat. Ez utóbbiból a Lonely Planet mandarin zseb szótára szuper választás lehet, mi nagyon szerettük használni. A lényeg, hogy legyen benne miden kínai írással és pinjinnel egyaránt. Okos telefonra is vannak letölthető alkalmazások, írásfelismerő programmal akár.

Ha tetszett a cikk, itt találod az előző részt,  itt pedig a Kínáról szóló írásainkat.

Kategória: Hírek
2015. december 12., szombat 15:06

Kína szubjektív I. rész

Szerző: Balázs


Szubjektívet írni nagyon szubjektív dolog. Ez lesz a 8. bejegyzés a sorozatban. Kazahsztán kimaradt (talán egyszer visszamegyünk majd és akkor pótoljuk), mert annyira kis részét láttuk az országnak és olyan rövid ideig voltunk, hogy nem láttuk értelmét szubjektívet írni. Nagyon egyéni élmények befolyásolják azt, hogy milyen egy ország, hiszen nekem olyan azaz ország, másnak lehet teljesen ellentétesek az érzései. Kínáról is volt aki közepes, volt aki nem túl jó véleménnyel volt. Igazából ezért nincs túl sok létjogosultsága annak a kérdésnek: "Na és milyen hely Burkina Faso?" Aki a kérdést kapja, lehet nagyon jó fej emberekkel találkozott, nem lopták el semmijét a buszpályaudvaron, alapból sok pénzzel utazott (és lássuk be úgy sokkal kényelmesebb és sok minden sokkal egyszerűbb) és a vámnál sem tartották fel sokáig. De ez a dolog pikantériája, és ezért kezdtük el írni ezt a sorozatot, hogy megmutassuk a képet, amit mi láttunk. Ez nem jó, nem rossz, nem etalon, csak egy nagyon szubjektív, saját bőrünkön megtapasztalt élmény és vélemény. Három hónapot töltöttünk Kínában. Ez már elegendő idő arra, hogy megfigyeljünk ezt-azt.
A szubjektívet két részre szedtük, Kína nagy falat, nem akarjuk, hogy bárkinek a torkán akadjon. Vágjunk is bele!

Első benyomások
A kontraszt azért is volt óriási mert a kazah oldalon egy Kusturica filmbe illő poros kis falu jelentette a határt, és miközben Kína felé kanyarogtunk, az amúgy érthetetlenül kanyargós és hosszúra nyújtott semleges úton, mögöttünk kotkodácsolást hallottunk, előttünk pedig toronydaruk és légkalapácsok zaja szűrődött felénk. Kínába belépve (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület) rögtön szájon vágott minket egy újonnan felhúzott, modern város, Khorgas. Olyan érzése van az embernek, mintha egy videojátékban lenne, mert körülötte minden vadonatúj, tán még be sincs fejezve. Tökéletes, sima utak, amiken a festés jószerivel még meg sem száradt. Toronyházak irodának és lakásnak, csillogó-villogó bevásárlóközpontok, mértani precizitással megtervezett parkok. És persze emberek mindenfelé, akik vigyorogva fényképezik a külföldit. Eni elsírta magát az örömtől, én pedig átkarolva csak néztem körbe. Kína! Na ez izgi lesz!

Emberek
Kína hatalmas ország, 56 etnikum lakja. Olyan volt az egyik tartományból a másiba menni, mintha másik országba kerültünk volna. Ebből következően az emberek is nagyon sokszínűek (minden értelemben) tudtak lenni. A három hónap alatt rengeteg emberrel találkoztunk. Voltak köztük ujgurok, tibetiek, dai-ok, huék és még kínaiak is szép szerivel (ezen felül nyilván sok más olyan etnikum is, akit nem ismertünk fel, és hagyományos kínainak véltük). Természetesen nem mindenki kedves és jó fej az országban, hisz ilyen ország nem létezik, vagy ha mégis, hát szeretnénk tudni, hogy melyik az. Találkoztunk bosszantó, sőt alkalmanként bunkó, vagy bennünket ignoráló emberekkel is. Igyekeztünk nem a szívünkre venni. Azonban az előforduló negatív találkozásoknál sokkal, de sokkal több pozitív hatás ért minket. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy Kínában nagyon jó fej, segítőkész, érdeklődő emberek élnek (arra amerre mi jártunk). Lehet azért, mert amerre mi jártunk nem volt túl sok nyugati turista, de soha nem volt azaz érzésünk, hogy mi csak egy "pénzes nyugati turista" vagyunk a szemükben. Ennek több oka is lehet persze, köztük a tény, hogy Kína nem egy szegény ország, sőt, de erről majd később. A legtöbb ember nagyon tisztelettudó volt velünk, nem azaz "ajtóstól rontok a házba" típus. Odajön, mosolyog, aztán lehet majd kérdez is valamit, de nem tapogatja végig a személyes dolgainkat vagy karol át, hogy "Ecsém, nyomjunk egy szelfit!" Kérdezés után viszont annál szívesebben. A gesztikulálás és kézfogás nem jellemző (de fura, most jövök rá, hogy hónapok óta alig fogtam kezet valakivel, és az is általában külföldi volt), inkább kicsit meghajolnak vagy biccentenek. Van néhány elsőre fura, sőt gusztustalan szokásuk. Ha mosolyog valaki ránk, az lehet nem azt jelenti, hogy vicceset mondtunk, hanem, hogy az illető zavarban van. Nyilvánosan köpködnek, fújják az orrukat (zsepi nélkül), és szellentenek, miközben épp velünk beszélgetnek. Bizony a nők is! Elég kontrasztos és meglepő, mikor az utcán sétálva egy öblös köpésre készülődésnek lettünk fültanúi, hátrafordulva pedig meglepetten láttuk, hogy az akció elkövetője egy csinos, magas sarkúban tipegő nő.Kína nekünk úgy tűnt, hogy az ellentétek országa. Valaki egy percen belül lehet udvarias és udvariatlan egyaránt. Alapvetően Ázsiában modortalanabbak az emberek (tisztelet a kivételnek), mint Európában.

Nyelv és kommunikáció
Azt mondják a kínai megtanulása nem tartozik épp a könnyen tanulható nyelvek csoportjába. Nem a nyelvtan teszi bonyolulttá, mert az egész egyszerűen épül fel, annál inkább a hangok és szavak hangsúlya. Négy hangsúly van a kínaiban: ereszkedő, emelkedő, magas, és ereszkedő-emelkedő tónusú. Így könnyen előfordulhat, hogy egy szó legalább 5 jelentéssel bír, tónustól függően. A kedvenc példamondatunk erre a szótárunkból (amin sok kínai kacagott nagyokat, elolvasás után, mert kimondani nem bírtuk) a következő: "Māmā qí mǎ. Mǎ màn, māmā mà mǎ." A jelentése pedig a következő: Anya lovagol, ló lassú, anya szidja ló. Direkt így írtam, hogy érzékeltessem nem bonyolítják túl a nyelvtan. Épp ezért óva intjük kezdő kínaiul beszélőket, hogy nagyon szóba hozzák valakinek az anyukáját, mert ronda sértődés lehet a vége. Ha egy kicsit is másként mondjuk az adott szót, nem a kellő tónussal, könnyen lehet, hogy néznek, mint a vett malac, hogy mit is szeretnék tulajdonképpen. Hallottunk történeteket még Kirgizisztánban, de aztán magunk is átestünk jó pár ilyen szituáción . Az egyik ilyen nagyon megmaradt bennünk, hadd meséljem el. Szükségünk volt stoppoláshoz egy karton táblára, rajta a Csinghaj felirattal. Egy öt-hat fős társaságból szerettünk volna valakit megkérni, hogy írja fel ezt nekünk a lapra. Mondtuk Csingháj, nem értették, Shingháj, ezt se, Csöngháj ezt meg pláne. Jó pár perce próbálkoztunk már totál hülyét csinálni magunkból, amikor az egyik srác megszólalt: "Á, Csingháj?" Képzelhetitek a fejünket! Nekünk nem tűnt különbözőnek, ahogy ő mondta, de valószínű ő sem értené meg, hogy miért írjuk a folyót ly-vel, és a tejet j-vel, mikor ugyan úgy hangzik. Tényleg miért is? Tudja ezt valaki? Na de térjünk vissza Kínába. Aztán egy idő után feladtuk a törekvésünket, hogy megpróbáljuk kiejteni az adott szót, a szótárból való megkeresés után. Csak rámutattunk (az adott angol szó ott van kínai írásmóddal, illetve pinjinnel is ) a szóra és miután kimondta az illető, utána próbálkoztunk mi is a nyelvtörő mutatvánnyal. Ennek ellenére azért megtanultunk néhány szükséges szót és kifejezést, amit 99%-os eredménnyel tudtunk használni. Kicsit bonyesz volt a helyzet az ujgurokkal és tibetiekkel, mert sokan vagy egyáltalán nem tudtak olvasni, vagy csak a kínai írásra néztek pont olyan értetlenül, mint mi magunk. Szerintünk a kínai nyelv nagyon szép és dallamos, finoman gördülő. (Egy videó a kedvenc kínai dalunkról. ) Eni kimondottan kedvet kapott hozzá, hogy megtanuljon kínaiul.

Írásmód
Na, ne szépítsük, sok mindent nem tudtunk elolvasni, leírni pedig végképp nem. A férfi wc-t megjegyeztük, egy tv fejű emberke. Elég volt ezt az egyet megjegyezni és mindketten tudtuk merre sétáljunk, ha szorított a szükség. Két másik jel, ami jól jött, a kicsi és nagy adag jele. Ez ugye a másik fontos szükségletünknél volt nagyon hasznos. Akkor hogyan tájékozódtunk azokon a területeken, ahol nem voltak kiírva latin betűkkel a települések? Ezt is megoldottuk. A térképünket útközben meg-megmutattuk helyieknek, akik felolvasták nekünk a település neveket, amiket mi szépen odaírtunk a térképre (magyar kiejtés szerint pl. "Boduncsuán"). Így tudtuk melyik város micsoda és, hogy kell kimondani a nevét. Aztán menet közben a térképünk segítségével beazonosítottuk, hogy melyik város van kiírva a táblára. Megjegyeztünk néhány jellegzetes karaktert (amúgy sem hosszúak, általában 2-3 karakterből állnak a település nevek) és azt figyeltük ezek után a táblákon.

tablafejtoro

Néhány kedvenc karakterem: farkán csomagot cipelő dinoszaurusz, kung fu-zó ember, R2-D2 és Scipio. Megtaláljátok őket?

Közlekedés
Tudni kell Kínáról, hogy a tömeges jogosítvány szerzés és autóvásárlás, csak a kilencvenes évek második felében indult el. Tehát nem beszélhetünk nagy hagyományokkal rendelkező vezetési morálról. Sőt, semmilyenről. Kis túlzással, mindenki úgy vezet, ahogy akar. A mi mércénk szerint rettenetesen szabálytalanul és rosszul vezetnek a kínaiak. Azért írom, hogy a mi mércénk szerint, mert: 1. valószínűleg nem érdekli őket a véleményünk, 2. ott mindenki így vezet, tehát szabályosan, európai stílusban vezetni kész öngyilkosság. Így aki a Kínai Népköztársaság területén tervez autót vezetni, jobb ha tréningezi magát fejben a szokatlan körülményekre és a gyors szemléletváltásra. Nincsenek evidenciák. A stoptábla, kötelező haladási irány, helyes irányba való indexelés, jobb kéz szabály, balra nagy ívben kanyarodás csak amolyan nyugati huncutság. Javaslat, amit ők, köszönik szépen tisztelettel figyelmen kívül hagynak. Leginkább mindenki, így mi nem nagyon láttunk baleseteket. Szerintünk egy magyar oktató, vagy vizsgabiztos 20mp alatt agyérgörcsöt kapna. És ugyan így azt gondoljuk, hogy egy kínai oktató nem menne át egy magyarországi forgalmi vizsgán. Hetedszerre sem. Láttuk amint tanulóvezetők hajtottak át egy egyenrangú útkereszteződésen, mereven előre nézve, lassítás és körülnézés nélkül. A dudát használták helyette. Tanuló vezető előzött beláthatatlan kanyarban, és az oktató kapta el a kormányt (aki engedte a srácnak, hogy előzést kezdjen), mikor kiderült, hogy minden feltételezésüket megcáfolva mégiscsak jönnek szemből. Mert a duda mindenki szeme és füle. Mindenki dudál, ahelyett, hogy indexelne vagy belenézne a visszapillantó tükörbe. A fent leírtak vonatkoznak a közlekedés miden résztvevőjére. A motorosok épp olyan veszélyesek, mint az autósok. Egy szabály van, bár hívhatnám akár fizikai törvénynek is: a nagyobbnak van elsőbbsége. Mindenki tudja, hogy hol van a rangsorban, mi is hamar bekategorizáltuk magunkat. Nem mondom, hogy nem anyáztam több alkalommal, emberből vagyok én is. Aztán eljött a pillanat, mikor rájöttem, el kell engedni. Kár idegeskedni. Ráadásul ők nem is értik, hogy miért vagyunk felháborodva.
Az utak minőségi példán felüli. Még a legelmaradottabb területeken, fent a Tibeti-fensíkon is tükörsima utakon tekertünk. Néhány helyen volt csupán rosszabb minőségű az út (pl. Junnanban a G123-as), de ott is elkezdődött már az útfelújítás. A városokban mindenhol kijelölt kerékpáros-kismotoros sávok vannak, ez alól az igazán kicsi, elmaradottabb városkák a kivételek.
Míg pár évvel ezelőtt még Kínában gyártott autók töréstesztjén szörnyülködött mindenki, mára egészen összeszedték magukat a kínai autógyárak is. Rengeteg hazai márka van, némelyik egész szép és ahogy utána olvastam jó minőségű autókkal bombázza a piacot, némelyek pedig nyugati márkák csúf, silány minőségű koppintásaival próbálkoznak. Szó mi szó, mindkettőnek van piaca Kínában. Gondoljatok bele, többen laknak ebben az országban, mint Európában és az USA-ban együttvéve! Az mekkora piac?! Tudni kell azt is, hogy Kínában megközelítőleg még csak a népesség egy hatodának van jogosítványa. Persze sokkal több sofőr van az utakon, akik egy tetemes része szerintem jogsi nélkül hajt mindenféle járművet.

madmaxjargany

Köztük ezt a gépszörnyet.

A biztonsággal vajmi keveset törődnek. Biztonsági öv, motoron bukósisak, és a forgalmiban meghatározott szállítható személyek száma nincs szem előtt tartva, de ez nem csak Kínára vonatkozik, hanem ázsiai sajátosság. 

tibeticsaladmotoron

Tibeti család motoron.

Szállítmányozásból viszont verhetetlenek. Nem tudtuk még eldönteni, hogy ki viszi a prímet az ázsiai országok közül ebben a kategóriában, de teherfuvarozásban Kína tuti első. Olyan nincs, hogy "az már nem fér fel". Felfér. Kell egy kis kötél, meg spanifer, és hopp, már fent is van. Természetesen a szabályokat itt is finoman, elegánsan figyelmen kívül hagyják. A kamionok úgy meg vannak pakolva, a rakomány annyira lelóg a platóról, hogy a visszapillantóban semmit nem lehet látni. Személyautóból 21-et visz el egy autószállító kamion. Fent két sor autó van.

 

kamion

Az egyik kedvenc megoldásunk. "Karcsikám, lenne 3 Suzuki el tudjátok vinni?"

Települések
Kínában járva könnyen előfordulhat velünk, hogy olyan városba botlunk, ami tegnap még nem volt ott. Jó, jó ennyire nem gyorsak még ők sem, de tényleg gomba módra szaporodnak a városok, falvak, ahova áttelepítenek (mondjuk egy falu lakóit akinek házait elviszi majd a folyó duzzasztása) vagy betelepítenek (nomádokat próbálnak falvakba csalni Csingaj és Szecsuan tartományokban is) új lakosokat. Látni olyan kísértet településeket is, ahova valamilyen oknál fogva mégsem történt meg a betelepülés. A gaz közepén, csendben az enyészeté lesznek az épületek. A Tibeti-fensíkon nem jártunk igazán nagy városban, Yushu volt a legnagyobb a maga százhúszezres lakosságával. Sokkal jellemzőbbek a pici, pár ezres városok, amik környékén elszórtan nomádok élnek sátraikban.

jakutcan

Szabadon kószáló jak a városban? Ezen csak mi lepődtünk meg.

Kína nagyon változatos képet mutat, nincs ez másként a városokban uralkodó állapotokkal sem. Az elmaradott részeken nincs csatornázás, folyóvíz, járda, sok a kóbor állat, szemét és kosz mindenütt, az emberek az utcán ürítenek. Ezzel ellentétben a nagyvárosokban az utcaseprők folyton dolgoznak, és sokkal több időnk van felvenni a földre esett kiflivéget, mint 10 mp. A tisztaság, rend, szépen megtervezett parkok, napelemről működő közvilágítás minden város sajátja. Kulturális sokk a javából. Egy nyilvános wc valamelyik tibeti kisvárosban ? Aki járt már benne tudja milyen, aki nem, az meg most elolvashatja. Belépve csodálkozva látjuk, hogy fülkék helyett boxok vannak, amiket derékig érő betonfalak választanak el egymástól, alul, középen egy hosszanti nyílás tátong. Ne legyen illúziótok, nincs ajtó. Se víz, se papír, csak a szagok és a lehetőség, hogy dolgunk végzése közben összecimbizzünk a szomszédban guggolóval. A fejlettebb nagyvárosokban sok helyen, tiszta, ingyenes, nyilvános wc várja az érdeklődőket. Nagy piros pont! Budapesten és a vidéki városokban is bizony nagy figyelmet és energiát kellene fordítani nyilvános wc-k építésére, felújítására.
A házak udvarai sokzor rendetlenek, sok a szemét mindenütt, úgy tűnik nem zavarja őket, hogy a szemétkupac tetején élnek. Pedig rendet tartani a ház körül, az nem pénz kérdése.

junnanihaz

Hála Isten rendezett portákat is láttunk azért. Lakóház Jünnanban. 

A nomádok életvitele sok szempontból még mindig olyan, mint pár száz évvel ezelőtt. Jakot tartanak, sátorban laknak és tűrik a zord körülményeket. A patakokból, folyókból nyernek vizet és napelemmel állítanak elő elektromos áramot. A legtöbb családnak van egy motorja, ritkábban autója, így mennek be a városokba megvenni és vagy eladni a szükséges dolgokat.

A második részben olvashattok a hétköznapokról, gasztronómiáról, természetről és egy kicsit politizálunk is (de csak egy kicsit).

Kategória: Hírek
2015. július 11., szombat 08:50

Üzbegisztán szubjektív

Szerző: Eni

Üzbegisztán volt az első „Isztán”, amiben egy kicsit el tudtunk mélyedni. Alkalmunk nyílt belepillantani, hogy milyen az élet a turisták által kedvelt helyeken, a falvakban és a „senki földjén”.

Első benyomás

Türkmenisztán után lelki felüdülés volt belépni az országba. Szinte szárnyaltunk a boldogságtól, hogy túl vagyunk az utunk eddigi legnehezebb szakaszán, ugyanakkor más jellegű nehézséget kaptunk a határátlépéssel: a szállás-regisztráció körüli bizonytalanság folyamatosan ott lebegett a szemünk előtt. Nem szerettünk volna semmilyen problémát a határon, sem büntetést fizetni. Minden este szálláson aludni óriási luxus, és sok esetben kivitelezhetetlen. Tudtuk, hogy lesznek olyan szakaszok, ahol bizony majd vadkempingeznünk kell.

Időjárás

Június és július hónapok turizmus szempontjából pangó időszakok Üzbegisztánban. A nyári időszak hosszú és száraz, sokszor 45 C° körüli a hőmérséklet. Ilyenkor a városok utcái üresek, a külföldi turisták inkább tavasszal, vagy ősszel látogatják az országot. Nekünk különösen szerencsénk volt, ugyanis rendhagyó módon lehűlt a levegő az első néhány napban. Mindössze 30-32 C°-t mutatott a hőmérő, aminek mi nagyon-nagyon örültünk! 

Közlekedés

Az utak egész jó állapotban vannak, az autósok általában nagy ívben kerültek bennünket, egyszer-egyszer ránk dudáltak és kedvesen, mosolyogva integettek. Szépen, kényelmesen vezetnek itt a népek. Voltak olyanok, akik leállítottak egy „Otkuda?”-val és érdeklődtek, hogy honnan-merre megyünk, hogy tetszik nekünk Üzbegisztán? Voltak, akiktől dinnyét vagy épp kefirt kaptunk frissítőként. 
A klasszikus, a szovjet érából itt ragadt Ladán és Volgán túl csak, és kizárólag Chevrolet és Daewoo márkájú autót lehetett látni.

uzbegisztaszubjektvsztereoFull sztereo

Táj és környezet

A Fergána-völgyhöz vezető Kamchik-hágót és környékét leszámítva a táj nem túl izgalmas. Az ország nagy részén gazdálkodnak, ezt viszont nagyon jó volt látni! Búzát, paradicsomot, krumplit, tököt és gyapotot, mindenféle egyéb zöldséget és gyümölcsöt termesztenek. Ezzel párhuzamosan sok helyen tartanak állatokat, leginkább szarvasmarhát és pulykát. A falvakban a legtöbben „csacsi-fogattal” közlekednek.
A vidéki emberek tiszták, a házak előtt rend és tisztaság van. Az egyetlen dolog, amire felkaptuk a fejünket, és nem igazán értettük: az emberek a belső udvaron „gyűjtik” a szemetet. Aztán mikor összegyűlik egy adag, fogják és elégetik a kupacot. A városokon kívül nem megoldott a szemétszállítás. 
Bukhara, Szamarkand, Kokand és Andijon nagyon szépek, rendezettek, a parkjaik gyönyörűek. Ezekben a városokban egyáltalán nem nyüzsgő a forgalom, élmény volt itt bicajjal közlekedni!

Étel

Itt is készítenek szamszát (hússal töltött, kemencében sütött „batyut”), de itt a plov a nagy favorit. Volt szerencsénk többször is megkóstolni, azt mondják, hogy mindegyik régiónak megvan a maga „stílusa”. Nekünk nagyon nehéz volt ez a rizses étel, amit különböző zöldségekkel és húsdarabokkal kevernek össze, majd nyakon öntik zsírral. 

Emberek

Az emberek kedvesek és segítőkészek, bár nem olyan közvetlenek, mint eddig megszoktuk. Itt is nagy keletje van az aranyfogaknak. Azt vettük észre, hogy itt az emberek „hamarabb” öregszenek. Sok 20-25 körüli fiatal néz ki 30-35-nek, vagy még többnek is. Mindenkit minimum 10 évvel idősebbnek néztünk, mint amennyi valójában volt. A férfiak európai ruhában járnak, a nők hosszú tunikát és nadrágot hordanak. A népesség nagy része muszlim vallású, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint Iránban. Ha lehet ilyet mondani, itt inkább „light” muszlimokkal találkoztunk. A városban a férfiak is, nők is európai ruhákat viselnek. 
Nagyon sok olyan férfival találkoztunk, aki Magyarországon volt katona, valamikor a 70-es, 80-as években. Volt, aki meglátta a zászlónkat és „Szevasz, komám”-mal köszöntött bennünket.

uzbegszubjektivvege 

Összességében

Üzbegisztán gazdag történelmi múlttal rendelkezik, és erre az örökségükre nagyon büszkék a helyiek. Bár, már nagyon sok minden változott, mióta Vámbéry Ármin a XIX. század közepén meglátogatta az igazi „vad Keletet”, azonban még így is erőteljes a hely szelleme.

Képek

Kategória: Hírek
2015. július 10., péntek 05:51

Türkmenisztán szubjektív

Szerző: Balázs

Milyen szubjektívet lehet írni egy országról, ahol mindössze 81 órát tölt el az ember gyermeke? Hát… nagyon szubjektívet. Keveset tartózkodtunk az országban, keveset láttunk, de ennek ellenére, vagy épp ezért, elég intenzív és sűrített volt. Hezitáltuk, hogy megírjuk-e, de nem lenne teljes a sorozat nélküle.

Első benyomás
Meleg, száraz levegő fogadott minket a határ túloldalán. Égette a bőrünket a forró szél. Az első város, Sarakhs, ahova betértünk, sokban nem különbözött a túloldali kis városoktól, ami viszont feltűnt, hogy minden sarkon csapolt sört árulnak és a nőkön nincs kendő. Aztán jöttek az ismerős orosz autómárkák; Lada, Volga, stb.

Időjárás
Június elején Türkmenisztánban nagyon meleg van. Június második felében még melegebb, így mi még „jól” jártunk. Nemrég találkoztuk Frankkal, aki 59 fokban tekerte át Karakom-sivatagot. Elképzelhetetlen! A hőmérséklet éjszaka sem esik sokat, saját levében forgolódik az ember.

turkmensivatagban

Itt bizony nincs hova elbújni a nap elől. 

Közlekedés
A főutak rázósak, egyenetlenek, néhány helyen meg tükör simák, váltakozva. Mintha harcban állna a két tábor egymással. Egyelőre a rossz szakaszok állnak nyerésre. A régi karavánút, réginek tényleg régi, és majdnem olyan lassan tudtunk haladni rajta, mint egy tevekaraván. Közlekedési táblákat ritkán, útbaigazító jelzéseket szinte egyáltalán nem láttunk. Az autósok normálisan vezetnek, figyelnek a kerékpárosokra. Egy-két Lada és Volga kivételével csak Toyota márkájú autókat láttunk. A benzin literje 70 Ft körül van.

Táj és környezet
Nagyon „üres” az ország. Nekem néha az volt az érzésem, hogy a nagy semmiben tekerünk éppen. Mary volt talán az egyetlen kivétel. Nem szép, de egész kellemes város, sok kedves emberrel.
Az ország nagyon gyéren lakott, az utak kopárak, sok épület elhagyatott, üres. Olyan érzése van az emberek, mintha valami tragédia történt volna ezen a helyen és az emberek eltűntek, vagy elmentek volna. A határ után egy vizes, nádas területen tekertünk, az nagyon szép volt. Jártunk még alföldön és a sivatagban. Mindegyikek megvolt a maga varázsa. Kevésbé tudtuk csodálattal szemlélni az aranyozott szobrokat, amikkel több helyen találkoztunk. 

hajnaliturkmenhazak

Termőföld a földművesek házával.

Étel, ital
Szamszát (hússal töltött, kemencében sütött „batyu”) sok helyen sütnek, az út mellett árulnak. Sokszor azonban nehéz bármiféle helyet találni, ahol ételhez, italhoz juthatnánk, mert semmi jelzést, de tényleg semmi jelet nem tesznek ki, hogy ott egy étterem féle lenne. Sokszor még azt sem írják ki, hogy „Cafe” vagy étterem, így a helyieknél tudtunk érdeklődni csupán. Türkmenisztánban találkoztunk először a négyzet alakú, lábakon álló „kerevettel”, amire takarókat terítenek és arra körben ülve étkeznek. Az étel, ital általában véve olcsónak mondható.

Emberek
Az emberek kedvesek és segítőkészek. Az arcok már erősen látszik az ázsiai jelleg (érdekes módon jobban, mint az üzbégeken, habár ők már közelebb vannak Közép-Ázsiához). Az emberek és leginkább a nők többsége tradicionális ruhákban jár, mi szépnek találtuk őket. Nem tudjuk mi az oka, de minden 30 évnél idősebb emberek van legalább egy aranyfoga. Oké, szerintem nem igazi arany fog, csak aranyszínű korona (majd a fogorvos ismerőseim megmondják). Nagyon élik a csillogó, villogó fogakat. Oroszul mindenhol boldogulunk, a nagyvárosokban találni angolul értő fiatalokat. Nem tudjuk milyen a foglalkoztatási ráta az országban, de mikor megláttuk az útkorlátot mosó hölgyeket, kicsit a szocialista „munkát mindenkinek” programra emlékeztettek minket. Amikor az egyik brigád megásta a gödröt, a másik meg betemette. Nem tudjuk valóban volt-e ilyen vagy nem, azonban az biztos, hogy nem érezzük szükségét egy az utat elválasztó korlát kézzel való lemosását.

turkmennok

A nők többsége ilyen földig érő, díszes ruhákban jár.

Állatvilág
A vizes területeknek nagyon gazdag a madárvilága. Ezen felűl láthattunk még vadon élő tevéket, fél méteres gyíkot, tenyérnyi méretű pókot, egy eltévedt teknőst és sok más egyéb bogarat.

Összességében
Nem hiszem, hogy sok turista választja célországnak Türkmenisztánt, inkább csak átutaznak rajta. Köszönhető mindez, szerintünk a következőknek:
- Úgy tűnik, az ország vezetősége nem kimondottan vágyja a turistákat az országba.
- Turista vízumot csak szervezett utak keretében adnak ki. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mit tudnak mutatni egy ilyen út során és mennyit gombolnak le az emberektől mindezért?
- Nincs infrastruktúra.
- Van viszont elnöki köztársaság, ami bár lazult egy hangyányit Nyyazow óta, azonban még van hova fejlődni.
- Természeti látnivalókban nem igazán gazdag, nincsenek történelmi városai, nevezetességei. (Ez alól Merv kivételt képez.)

Ha Türkmenisztánban járunk, ne hagyjuk ki:
Stoppoljunk le egy teherautót és kéredzkedjük fel a platóra úgy 100-150 km erejéig. Miért? Mert illegális és kb. ez a legizgalmasabb, amit 5 nap alatt tehetünk, és ott elviselhetőbb a klíma. Második variációként keressünnk egy homokvihart, és nézzük meg milyen "belűlről". 

Képek

Kategória: Hírek
2015. június 23., kedd 07:31

Irán szubjektív

Szerző: Balázs

Már nagyon vártam, hogy nekifoghassak ennek a bejegyzésnek. Irán az olyan, hogy ha nem lenne, ki kéne találni. De ilyet nem lehet kitalálni, úgyhogy jó, hogy mégis van. Ilyen sokszínű és ellentétektől feszülő országot még sosem láttam.

Ahogy beléptünk Iránba, mintha visszarepültünk volna az időben. Kockás inges, pantallós, hátrafésült hajú férfiak, motorral, vagy ősrégi kocsikkal. Kicsit mintha a 60-as évek Amerikájában járnánk, de mégsem, mert a díszlet tagadhatatlanul keleti. És az arcok is eltérnek a megszokottól, sötétebb bőr, fekete haj, és persze minden nő kendőt (hidjab) visel. Mint ahogy minden férfin hosszúnadrág van, kánikula ide vagy oda. Irán a kultúrák olvasztótégelye. Perzsa örökség arabbal vastagon behintve, csipetnyi törökkel, és bármily meglepő az amerikai kultúrából is igyekszik nyúlni elemeket.
Iránban nincsen szabadság. Sokan el sem tudjuk képzelni, milyen lehet az? Amikor mindent a vallás és vele a politika irányít. Vallásgyakorlást, szokást és erkölcsöt, karriert, gyereknevelést (az iskolában például), hogy miben mész és mehetsz ki az utcára, a szexualitást (egy romantikus esti séta a parkban könnyen végződhet a rendőrőrsön). Hogy mit ihatsz, és mit ehetsz (mert nem mindenki vallásos, még ha hivatalosan az is), és annál az egyszerű ténynél fogva, hogy iráni vagy nem könnyű utazni sem, vízumot intézni sem. A legszomorúbb az egészben pedig az, hogy nincs választásod, nincs szabad akarat. Megkérdeztük a barátainkat, hogy mennyire hatja át ez a rendszer az életüket? Mennyire tudják kizárni a mindennapokban? A válasz az volt, hogy teljesen része az életüknek. Mintha víz alá nyomnák a fejüket. Nekik valószínűleg azért is nehezebb, mert nem vallásosak, nem veszik be a sok maszlagot (ahogy nagyon sokan mások sem), sok helyen jártak már és látták milyen az, amikor hagyják élni az embereket. Nekik ez a túlélés kulcsa. Hogy külföldre utaznak pár hónapra (naná, hogy bringával), teleszívják a tüdejüket levegővel, majd újra alámerülnek. Egyszer, amikor már nagyon fulladoznak, lehet, többé nem mennek haza, elúsznak a delfinekkel. Nekik ajánljuk ezt az írást. Mina-nak és Habib-nak szeretettel.

habibmina

Habib, a hátán Mina-val. Csodálatos és lenyűgöző a vidámság és pozitív energia, ami belőlük árad!

 

Közlekedés
Iránban gyerekként kezelik a felnőtteket is. Megmondják, mit csináljanak, mit csinálhatnak. Ez még minket is bosszantott, gondolhatjátok akkor bennük micsoda feszültség lehet. Ez legjobban a közlekedésben mutatkozik meg. Mintha abban élhetnék ki magukat, mindenki azt csinál, amit akar. A közlekedési szabályokat senki sem tartja és senki sem tartatja be. A rendőr szeme láttára követnek el olyan szabálytalanságokat, amiért máshol tuti elvennék az illető jogosítványát. Írok példákat is, mert úgy könnyebb elképzelni. Hárman, négyen, sőt van, hogy öten ülnek egy motoron. Apa vezet, előtte a tankon ül a négyéves kisfiú, anya leghátul, kezében egy karon ülő csecsemővel. Anya és apa között pedig a 7 éves nagylány, ő ügyes, őt már nem kell fogni. Vagy teli pirosban elindulnak, mert hát épp nem jön senki. Forgalommal szemben mennek, mert úgy rövidebb. Egyáltalán nem indexelnek. Egy sávban legalább két autó fér el, rutinosabb sofőrök megoldják hárommal is. Számunkra olyan káosz volt a közlekedésben, hogy az valami elképzelhetetlen. De nekik ez valahogy működik, mert nagyon kevés koccanást láttunk.

Annak ellenére, hogy első ránézésre felér egy öngyilkossággal bemerészkedni egy körforgalomba, meg kell, hogy mondjam kellemesen pozitívan csalódtunk. Sokkal előzékenyebbek, mint az oszmán kollégáik.  Lassítanak, beengednek, és nem dudálják ki az emberből a lelket is.

Emelett baromira gyorsan vezetnek, a féktávolságot nem ismerik, némelyik autó csoda, hogy szét nem esik. Iránban minden autó tulajnak van benzin kártyája. Az első 50 liter 700 toman-ba, azaz 70Ft-ba (nem írtam el) kerül, az 50 liter túllépése után pedig 100Ft literje. Képzelhetitek, mindenkinek van legalább egy autója. Az utak tele vannak 30-40 éves teherautókkal (Kobra Zoli lelkesen fotózta őket), amik okádják a füstöt. Olyan durva a légszennyezés a városok határában (Teheránban bent a városban is), hogy meg lehet fulladni. Sehol máshol nem tapasztaltunk még ilyet, még Isztambulba befelé sem, pedig aztán ott is volt forgalom. Teheránban ezt még tetézi az is, hogy egy hegy lábánál fekszik és megreked a szmog. A temérdek autó mellett legalább ugyanannyi motor is száguld az utakon. Leginkább a 125-150ccm-es Honda-k és egyéb helyi, valamint távol-keleti gyártmányok részesülnek előnyben. Sisakot, ha a motorosok felén láttunk, szerintem sokat mondok. Bocsánat, sok motorosnál volt sisak, a karján, de még inkább a motorra akasztva valahova, ha kérdik, van. Azt hallottuk évente 10.000-en hallnak meg motorbalesetben, Iránban. Hát, ezt sajnos könnyen el tudjuk képzelni.Sok motor állapota szintén életveszélyes, kitörött első/hátsó lámpák, kábelen fityegő indexek, kotyogó kerekek, sorolhatnám még.

simaut

 

Tükörsima út, messze-messze vidéken

Autótípusok.
Peugeot 405, 406, 206. Renault 5 koppintás, iráni autógyártás. Kia Pride, illetve ennek iráni koppintása a Saba Seipa. Van egy saját márkájuk, az Imco. Peykan, hazai, koppintás egy angol márkáról. Minden mennyiségben, színben, állapotban. Zamyad, egy platós, csak kék színben gyártott, amolyan amerikai Dodge Ram életérzés. Aki megteheti, Európából hozat be autót, de erre nagyon vastag adót kell fizetni. Aki lázadni akar, az meg amerikai autóval jár.

Kerékpárost keveset láttunk.
Az utak állapota jónak mondható, a jelzések, útbaigazító táblák latin betűkkel, illetve angolul (Reduce speed pl.) is ki vannak írva.
A benzinkutakon csak benzint lehet kapni, csoki, kávé, plüss malac csak elvétve akad.

zamyad

Fullos Zamyad, tetején látható a légkondi

Táj és környezet
A természeti adottságai kiválóak. Hegyvidék, tenger, sivatag, füves dombság, lombhullató erdők, mind-mind megtalálható ebben a Magyarországnál majdnem 18x nagyobb országban. Az épületeik közül a mecsetek szépek igazán, bár nekünk a törökországiak jobban tetszettek. Valamint a szerájok is említésre méltóak. Régi épületeket nem nagyon látni, azt hallottuk, hogy itt lerombolják a régit és újat húznak fel helyette. Semmi extra, kocka házak némi dekorral. Talán csak Mashhad-ban láttunk egy szebb lakóházat, a képek között megtaláljátok. A városok (ahol mi jártunk) nem igazán szépek, a kisvárosok nem különben. Olyanok a házak mintha nem lennének befejezve. Kilógó vascsövek, be nem fejezett tetőszerkezetek, elkezdett plusz emeletek. A szemét mennyisége az utcákon nem vészes. A parkjaik kimondottan szépek és nagyon gondozottak, ivó kutakkal, wc-vel, padokkal.

rizs

Rizsföld a Kaszpi-tengertől délre

Teherán
Eszméletlenül zsúfolt, zajos, szmogtól telített város. Lakosainak száma, mint Isztambulé, csak épp negyed akkora helyre zsúfolva. A közlekedés egyszerre káosz és működő gépezet. A metrók zsúfolásig tömve, alig bírtunk ügyes bajunk dolgaink intézése alkalmával betolakodni a kocsikba. Külön metró kocsi csak nőknek, és vegyes felhasználásra (erre érdemes figyelni felszálláskor, sárga felirat jelzi a szerelvényen: Women only). És akkor jönnek az árusok. Nagy szatyrokkal járnak, a karjukról lóg le a temérdek árucikk. Árulnak minden elképzelhetőt. A teljesség igénye nélkül néhány árucikk: rágógumi, talpbetét, öngyújtó, pillanatragasztó, borotva, fogkefe, fogkrém, zseblámpa, zokni, lufi fújó szett, pörgős- világítós-idegesítő labda, orrszőr nyíró, mp3 lejátszó, gumikesztyű, power bank, tűkészlet, parfüm. Kiabálva járnak fel-alá a kocsikban, mintegy termékbemutatót tartva, kiemelve és prezentálva az adott termék kiváló minőségét (az amerikai rendőrség által is használt zsemlámpát (ez a duma) például, hogy szemléltessék törhetetlenségét, néhányszor a kapaszkodó csövekhez verik). Van aki vásárol, és van akit marhára zavarnak. Én speciel vigyorogva néztem, hogy megy az üzletelés, miért mennyit fizetnek az emberek és miként tesztelgetik az árukat. A metrójegy ára átszámítva 60ft a retúrjegy 100ft.

Az egyik legszórakoztatóbb és leggyorsabb módja a közlekedésnek (ha nem szeretjük a tömeget és az ezen átfurakodó árusokat) az „iránytaxi”. Ezek magán autósok, akik vagy ebből élnek, vagy épp tartanak valahová és szívesen elvisznek utasokat magukkal, hogy mindenkinek jobb legyen. Az út szélén ha megállunk, kisvártatva biztos, hogy ránk dudál egy lassan közelítő autó, ami kérdést jelent: Akarsz-e utazni? Ilyenkor megkérdezzük, merre megy, és ha passzol az irány, akkor már pattanhatunk is be a kocsiba. A fuvardíj nem kőbe vésett, mi sose kérdeztük meg előre mennyi lesz, figyeltük mások mennyit adnak és egy idő után már tudtuk melyik távolság kb. mennyibe kerül. 5-6 km-es út 150-200Ft-ba kerül átszámítva. Egyszer volt, hogy egy csávó le akart húzni minket és többet kért, de mondtuk neki, hogy sorry, tudjuk, mennyi az annyi és nem fizetünk többet. Elfogadta és mosolyogva köszöntünk el. Többször visszaadtak, ha sokallták a kapott összeget, és egyszer egy srác ingyen akart elvinni minket, de a felét végül elfogadta a fuvardíjnak. A bátrabbak ugyan ezt motoron is kipróbálhatják, az ár kb. a duplája, cserébe az adrenalin löket is biztos jóval több, ahogy az autósok között cikázik velünk, a kaszkadőr vénával jócskán megáldott sofőr.
Sok látnivaló nem akad a városban. Van pár piac, emlékmű, egy tv torony és egy 4000 méteres hegy, amire felvonókkal is fel lehet menni. Teherán nem szép, de mégis van benne valami elragadó. Talán a fülledt nyüzsgés teszi?

Internet, média
Le van korlátozva a sebesség és persze az elérhető tartalom is. Amit persze külföldi szerverekre való csatlakozással és egyéb programokkal kerülnek meg az állampolgárok. Nem értjük igazán a kormány vergődését.
A média is állami, és erőst filterezett. Megoldás: parabola antenna, amin jön a külföldről sugárzott iráni adás. Kendőzetlenül, politika, videó klippek, beszélgetések Iránról, irániaknak. Ha jön a rendőr és le akarja venni az antennát..., mindent meg lehet oldani (ahogy Dadan bolgár haverja mondja, "Amit nem lehet megoldani pénzzel, oldd meg sok pénzzel!"). Hát így megy ez is.


Propaganda
Az utcán még kint vannak  az iraki háborúban hősi halált halt, iráni katonák napszítta portréi. Khomeni Ajatollah les minden sarkon, árgus szemekkel figyeli, hogy minden a megszokott kerékvágásban halad-e? Van miért aggódni, mert propaganda, tiltás, ellenőrzés ide, vagy oda, bizony lassan változnak a dolgok. Földalatti klubok és éttermek fogadják a megfáradt lakosokat, szájról szájra jár a hírük, és a rendőröket pont úgy oldják meg, mintha csak a parabolaantennáról lenne szó. Ha egy marcona vallási vezető nem lenne elég, gyakran megfejelik még a jelenlegi apókával is, Khamenivel. Szeretik a falfestményeket, ezek közül a legdurvább, amit látunk: az egyenruhás katona sétál ki a tengerből (Perzsa-öböl bizonyára) és mögötte égnek az amerikai hadihajók és zuhan le egy helikopter. Én tudom, hogy az USA-nak is van vaj a füle mögött, de azért ilyen jellegű agresszív és uszító propagandát és nem láttam sehol, bár igaz, ami igaz, csak kevés helyen fordultam meg.

katonak

A hősi halott katonák portréi a város határában

Szórakozás
Disco-k, klubok nincsenek (hivatalosan), a koncerteken szolidan lehet tapsolni, a nyilvános tánc kerülendő. Kivéve az esküvőket, de ott is csak egy darabig lehet nyilvánosan mulatni, utána a szűk család hazamegy a házhoz és ott visszafogottan szórakozik. Kocsmák nyilván nincsenek, helyette házibulikat rendeznek, ott veszik magukhoz a szükséges bódító szereket. Állítólag elég tetemes droghasználóval rendelkezik az ország. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy Afganisztánnal közös határa van Iránnak.

Ízek, ételek
Iránban tudatosan esznek az emberek. Vannak úgymond hideg és meleg ételeik és ők itt nem a hőmérsékletre gondolnak, hanem arra, hogy vérnyomást serkentő, vagy nyugtató ételeket esznek-e. 

Reggelire vérnyomást serkentő, cukorban gazdag ételek kerülnek az asztalra. Kenyér, lekvár, magvak, méz, joghurt, sajt. Húst egyáltalán nem esznek reggelire. A főétkezésekhez, általában rizs a köret, ez teszi ki az étkezések legnagyobb százalékát. Rizs valami hússal, pörkölt féleséggel (khorest), zöldséggel. A rizzsel laknak jól, a hús, csak hozzá van, náluk az a köret. Mások az arányok. Krumplit, tésztát, sokkal kevesebbet esznek. Mutatja a rizs központi szerepét az is, hogy egész másként készítik el, mint odahaza szokás (külön rizsfőző készülékkel találkozhatunk a legtöbb iráni konyhában), tovább megyek, van ünnepi módon és egyszerűbb módon elkészített rizs is. Díszítik, ízesítik mindenféle fűszerrel (sáfrány pl.) és aszalt gyümölccsel is. Levest is kevesebbet esznek, mint mi magyarok, de azért megtalálható a konyhájukban. A fogásokat egyszerre tálalják fel és mindenki abból és olyan sorrendben szed, amiből akar. Nagyon sok és sokféle hüvelyesből készült ételt esznek. Az étkezés után itt is tea következik (a kávé ritka), amihez pörkölt magvakat szolgálnak fel, cukorkát, csokoládét. Természetesen az irániak is isznak alkoholt, csak kicsit bonyolultabb és drágább beszerezni, mint máshol. A dough nevű joghurt italt (nagyon hasonlít a török ayran-hoz) is este isszák, szerintük nyugtató hatása van.

Emberek
Az emberek csodálatosak Iránban! Vendégszeretőek, barátságosak, érdeklődőek, nyitottak az új dolgokra, az ismeretlenre. A harminc nap alatt, amit az országban töltöttünk egyszer kellett sátrat állítanunk. És ez nem egyedi eset, ugyan ezt olvastuk Zitánál és Árpinál is, a 360 fok bringa nászutazó párosánál. Nem kellett keresni a szállást, az emberek maguktól odajöttek és megkértek tartsunk velük az otthonukba, legyünk a vendégeik. Mert nekik ez jó, örülnek, ha vendég van a háznál, ha hívatlan, annál jobb. Hogy ez miből jön? A kultúrából-e vagy az iszlám vallásból és Mohamed prófétától-e, nem tudjuk. Az biztos, hogy ilyen gondoskodásban nem volt még részünk az utunk alatt és szerintünk már nem is lesz. Előítélet és mindenféle egyéb információ és kérdések nélkül szeretettel láttak minket. Nem kérdezték, milyen nemzetiségűek vagyunk, melyik felekezethez tartozunk, van-e munkánk, becsületesek vagyunk-e? Csak jöttek és adtak (persze aztán a beszélgetések folyamám mindenről szó esett). Nem azért volt jó, mert ingyen ehettünk és alhattunk, hanem azért, mert észreveszik az embert és zsigerből jön a gondoskodás és a figyelmesség. Legyen az két sáfrányos jégkrém, egy üveg hideg víz, egy tea, egy árnyékos placc, egy szatyor uborka, pár hideg energiaital vagy egy frissen sült kenyér. Szívesen beszélgetnek bármiről, kíváncsiak a világra, de büszkék a saját kultúrájukra is. Szerintünk nagyszerű kombináció.

enikisfiuvalCsak úgy mint ők, mi is megosztjuk, amink van (Nem, nem adtuk oda a kisfiúnak a pótguminkat, az üdítőből kínáltuk meg).

Összességében
Irán csodás ország, aki csak teheti, menjen és nézze meg. Nem drága, nem tolakodó, nem hivalkodik, és rengeteg élményben lesz része mindenkinek. Nagyon megszerettük ezt a csodaszép országot és benne a lakóit. Az, hogy kendőt meg hosszúnadrágot kell húzni, csak egy szükséges rossz. Kobra Zoli nagyon szépen megfogalmazta, hogy miként kell hozzáállni, viszonyulni ehhez. Azt mondta, ezt el kell fogadni és úgy kell tenni, ahogy a helyiek, még ha megteheti is egy külföldi, hogy rövidnadrágban grasszál. A mi szabadságunk a tükre az ő kötöttségeiknek. Ne dörgöljük ezt az orruk alá, inkább vállaljunk szolidaritást velük.

Ha tehetjük, ne hagyjuk ki:
Iránt


Képek

És plusz egy ráadás kép: 

 

habibsivatagMegőrülünk Iránért! Habibbal a Maranjab-sivatagban.

Kategória: Hírek
2015. június 11., csütörtök 07:47

Törökország szubjektív

Szerző: Balázs

Törökország nem egyenlő az olcsó farmerokkal, arany ékszerekkel és a Nagy Bazárral. Ez a kicsit európai, nagyobbrészt ázsiai ország sokkal többet tartogat ennél. Bővelkedik látnivalókban, kulturális örökségekben és mind emellé olyan kulturális sokkot kínál, amit Európa nem tud nyújtani. Ez nem jelent feltétlen rossz szájízzel való távozást az országból, minden csak felfogás és hozzáállás kérdése. Sok mindent kell megszokni, sok minden nagyon eltér az otthonitól, de hát nem ezért megyünk más országba? Hogy olyat lássunk, tapasztaljunk, ami otthon nincs? Lássuk hát, mi hogy láttuk a félhold országát és Isztambult.

Első benyomás
Törökországban az első lakott település, ahova beértünk, Edirne városa volt. Azonnal „szájon vágott” minket a zaj, a nyüzsgés és a töménytelen embertömeg az utcán. Úgy tűnt nekünk, hogy a törökök több időt töltenek az utcán teázással, beszélgetéssel, sétálással, mint otthon a négy fal között. Rögtön egy piros pont. Odahaza az emberek ahelyett, hogy lemennének egy parkba és beszélgetnének a szomszéddal, barátokkal, inkább a tévét bámulják. Törökország sokkal szociálisabb ország, mint mi vagyunk, és ha valami, hát ez biztosan nem pénz kérdése. Természetesen feltűntek a csadort, vagy kendőt hordó muszlim nők is. Viszont más muszlim országokkal ellentétben (pl. Irán) itt eldönthetik a nők, hogy szeretnének-e kendőt hordani. Kivéve, ha nagyon vallásos családba születnek és az apukájuk rájuk kényszeríti. Ámbár ha nagyon bátrak ők még mindig dacolhatnak és mehetnek kendő nélkül az utcára. Legfeljebb az apjuk ad nekik fejmosást és nem az erkölcsrendészet utasítja rendre őket. Nem tudjuk más, hogy volt vele, de nekünk minden mecset az újdonság erejével hatott. Talán egy muszlim ember ugyan ezt érezheti kis hazánkban, a templomokat látva? A müezzinek (Müezzinnek hívják azt a férfit, aki énekkel imára hívja a híveket. Ma már nem mennek fel a minaretekbe énekelni, hanem mikrofont használnak.) énekét is újra meg újra érdeklődéssel hallgattuk.

Természet, építkezés
Törökország rengeteg lehetőséget tartogat, teljesen mindegy, hogy melyik évszakban látogatjuk meg. Van három tengere, több négyezer körüli, egy ötezer méter feletti csúcsa, a Van-tó akkora, mint Somogy megye kétszer. Zöld hegyek, kopár sziklák, havas csúcsok, azúrkék tenger pálmafákkal. Tisztaságát tekintve Szerbia és Bulgária előtt jár, nem sokkal ugyan, de tisztább. A főutak mellett viszont bárhol járunk, rengeteg a szemét és ebben valószínű a kamionos kollégáknak is benne van a keze. Rengeteg pet palackot láttunk, sárga színű tartalommal. Borzasztó!
Vidéken jellemző, hogy több generáció lakik együtt, sokszor 10-nél is többen egy fedél alatt. Falun téglából és vályogból építik a jellemzően lapos tetős házakat. Nagyon sok helyen látni tetőre szerelt tartályokat, abban melegszik a víz. Az infrastruktúra sok helyen nem teljes még, de villany mindenhol volt, ahol jártunk. Nem pletyka, angol wc tényleg nagyon kevés helyen van. Aki nem tudná, miként képzelje el, annak leírjuk. Egy téglalap alakú porcelán csésze van a földbe süllyesztve, efölé kell guggolni. Jó, ha van nálunk wc papír, vagy zsebkendő, mert az sok helyen hiányzik a nyilvános illemhelyeken. Viszont a bidé mindenhol be van szerelve, esetleg egy kancsó van odakészítve és külön csapról vizet tudunk engedni. Vidéken a szegényebb családoknál nincsen asztal, szék, ágy. A földön alszanak vastag, takarószerű derékaljakon. Negyven napja hagytuk el Isztambult, amikor ezt a cikket írom. Ez idő alatt én háromszor, Eni ötször aludt ágyon. Eddig a pillanatig nem is nagyon gondolkodtam a dolgon. Őszinte leszek, még nem hiányzik, és a derekam is jól van. Az étkezést is a földön bonyolítják. Bárkinél jártunk Isztambultól keletre, vagyoni helyzettől függetlenül a földön evett a család. Kiterítenek egy terítőt, vagy viaszkos vásznat a szőnyegre, és azt üli körbe a család, illetve a vendégek. A tehetősebbeknél kanapét is láttunk, de az ülőpárna még itt is nélkülözhetetlen kelléke a szobának. Mi úgy láttuk, nem tartanak olyan bútort a szobában, aminek nincs dolga (pl. olyan asztalka, amire ki van rakva a porcelán galamb, meg pásztor legény tarisznyástul). Egyszerű a szobák bútorzata, van ahol olyan egyszerű, hogy nincs is. A török zászlót mindenhova kiteszik, engem egészen megbabonázott a látványa. Nem tudom tudják-e a kedves olvasók, hogy mit szimbolizál a piros alapon fehér félhold és csillag? Mi is Isztambulban tudtuk meg. A háborúban, a vértől vörösre festett tavon visszatükröződő hold és csillag. Kicsit kegyetlen, de szerintem gyönyörű a zászlójuk.

Isztambul
Azt olvastam valahol, hogy Törökország többet fejlődött az Atatürk alatti és utáni 50 évben, mint az azt megelőző ötszázban. Ez a folyamat ma sem állt meg, köszönhető ez minden bizonnyal annak a ténynek is, hogy a világ 17. leggazdagabb városa. Keveréke a múltnak és a jelennek. Több száz éves utcákkal ugyan úgy találkozunk, mint modern irodaépületekkel, vagy lakótelepekkel. Hatalmas ez a metropolisz (területét tekintve a 3. legnagyobb), 11 szer nagyobb, mint Budapest! Épp ésszel fel sem fogható. Többen laknak Isztambulban, mint Magyarországon. Az épületek közül leginkább a mecseteket emelnénk ki, tényleg gyönyörűek. Az egyik legszebb város, amit valaha láttam. Aki szeretné felfedezni, szánjon rá időt, legalább két hetet. A közlekedés itt a legkatasztrofálisabb, a taxi sofőrök és a kisbuszosok nem tisztelnek senkit és semmit. Az árak nagy változatosságot mutatnak. A látnivalók környéke a legdrágább, de ha lejjebb sétálunk pár utcát, könnyen megkapunk mindent 40-50%-kal olcsóbban. Mi azt tartjuk, és igyekszünk betartani: „Oda megyünk, ahol a helyiek is vásárolnak és esznek. Ők biztos nem fizetnek többet egy teáért, mint amennyit valójában ér.”

Közlekedés
Aki autóval készül Törökországba, kösse fel a gatyáját! Természetesen a nagyvárosok a legrosszabbak. Illetve az a tényező, hogy irtózatosan vadállat módon és türelmetlenül vezetnek. A legkedvesebb férfi is démoni változáson megy át, ha a volán mögé ül. Én úgy fogalmaztam meg, hogy a saját anyjukat is elütnék, ha lelépne eléjük. Nem is a káosz az, ami annyira felőrli az ember idegeit (Iránban sokkal nagyobb a káosz a közlekedésben), hanem az előzékenység szinte teljes hiánya. Az, hogy beengedjék az embert maguk elé, ne húzzák rá a kormányt és dudálják ki a lelket is az illetőből, szökőévben egyszer fordul elő. Mindkettőnket több alkalommal majdnem elütöttek, és nem mi voltunk figyelmetlenek, egyszerűen csak befordultak ott szemből balra, ahol nem lehetett volna. Eni már írt róla az Isztambulos cikkében, hogy folyton dudálnak. Ez kerékpáron ülve nagyon fárasztó volt, ahogy a közeledő autók zaját hallva nem tudtuk, a sofőr mikor fogja telibe nyomni a dudát, amikor majdnem odaért már, vagy pont a vállunk mögött. Minden fajta és korú autót megtalálunk az utakon. A régi Otokar kisbuszok a legmenőbbek, krómmal, dekor festéssel és „Allah Koruson” (Allah figyel) felirattal. A feliratot nagyon sok autón láttuk felírva, de úgy tűnik, nem filozofálják túl a mondanivalóját, mert nem úgy vezetnek, mint aki féli (de legalább is tiszteli) az Urat. A személyautók közül a Fiat, a Renault és a Peugeot a leggyakoribb. A Fiatok közül van egy bizonyos régi típus (én ezt otthon nem igen láttam) azt előszeretettel tuningolják és hajtják. A motorkerékpár is nagyon népszerű, leginkább a 125-150 ccm-s kis Honda és egyéb márkájúakkal száguldoznak, szigorún sisak nélkül, papucsban, ketten vagy hárman egy motoron ülve. A sofőrök életkora is a nagyon változó, a legfiatalabb, akit láttunk kisbuszt vezetni, biztos, hogy nem volt 13 évesnél idősebb. Az útjaik amúgy többnyire jó állapotban vannak, és a jó széles padka felér egy kerékpársávval. A kutyákkal érdemes vigyázni, ahol nyájat látunk közel az úthoz, ott figyelmesen közlekedjünk. A török pásztorkutyák nagyon nagyok és mértékkel barátságosak.
A buszközlekedés nagyon jó, gyorsan és kényelmesen lehet utazni, és mindezt megfizethető áron, stewardessel, teával. A vonat olcsóbb és általában lassabb. Reptér sok helyen van, és az ország méretéből adódóan itt már van az a távolság, amit megéri inkább repülővel megtenni.
Isztambulban nagyon jó a tömegközlekedés, az Isztambul kártya kényelmes és olcsó, ajánljuk mindenkinek.

Az emberek, a nyelv
Nagyon barátságos és segítőkész nép a török. A magyarokat szeretik, amolyan testvérnépnek tekintenek minket. Nekik nyilván másképp tanították, nem elfoglalták Budát, hanem meghívtuk őket, hogy segítsenek kormányozni kicsit az országot. Ennyi idő távlatából fölösleges is ezen pörögni, aki ellenséges érzéssel viseltetik irántuk, ne menjen oda. Attilát (a hunt) is törökként emlegetik, mi nem javítottuk ki őket. Soha nem történt velünk olyan, hogy kértünk valamit és azért nem teljesítették volna, mert csak. Ha volt vizük, töltöttek belőle, ha volt hely a sátornak felállíthattuk. Sokszor kérni sem kellett és hozták a teát, vagy szállással kínáltak minket. Nagyon vendégszerető nép, sokat tanulhatnánk tőlük.
A török nyelv nekünk nem tűnt nehéznek, hamar megtanultuk a szavakat. Sok közös, vagy nagyon hasonló szavunk van, ami minden bizonnyal török jövevényszó a nyelvünkben (de majd a nyelvészek kijavítanak, ha hülyeségeket írunk).

Írok néhány példát:
törökül kücsük – magyarul kicsi,
törökül kapö – magyarul kapu
sapka – sapka
sál – sál
törökül elma – magyarul alma

Angolul kevesen beszélnek, és ez nem is lesz jobb, mivel az iskolákban jelenleg nincs kötelező idegen nyelv. A kormány nem tartja fontosnak, sokkal inkább a közös imádkozás kötelezővé tételét. Nem akarunk politizálni, de írunk néhány szót arról, amit tapasztaltunk. Beszélgetés közben azt vettük észre, akik tanultabbak nem szeretik a jelenlegi kormányt, mert igyekszik a vallást belekeverni a politikába. Eszközül használja azt, így próbálva maga mellé állítani a vallásos lakosságot. A miniszterelnök (Erduan) nem egy takarékos miniszterelnök, ezt mutatja, hogy pár éve felhúzatott egy 1000 szobás palotát magának, amire 2000 rendőr vigyáz. Az ország nem nyit, ahogy azt Atatürk elkezdte, hanem sokak szerint zárkózik befelé. Atatürk (A modern Törökország megteremtője, 1923-38 között rendelkezéseivel igyekezett az országot felzárkóztatni és modernizálni. Eltörölte a nemesi rangokat és elválasztotta a politikát a vallástól. Népszerűsége úgy tűnik töretlen, portréját rengeteg helyen láttuk kirakva. Azt tapasztaltuk és láttuk a helyi hírekben, hogy nagyon nagy feszültségek vannak az országban.

Árak, vásárlás
Törökország nem olcsó, olyan árakat találunk, mint odahaza. Talán a közlekedés egyedül az, ami észrevehetően pénztárca kímélő. Vásárlásnál mi igyekeztünk olyan helyre menni, ahol ki vannak írva az árak. Sokszor volt az elején olyan érzésünk, hogy át akarnak verni minket, feltehetően több esetben alaptalanul, de azért elég nagy francok a törökök és híresek az „üzleti érzékükről”. A benzin nagyon drága, ott jártunkkor 460-500 Ft között volt.

Ételek, ízek
Aki fogyókúrázni szeretne, ne ide menjen, mert valószínűleg nem fogja bírni türtőztetni magát. Az édességeikkel kezdem. Baklava. Van, aki szerint túl édes, hát… szerintünk meg pont jó. A lokum (turkish delight) íz világában és díszítésében semmi sem szab határt a fantáziájuknak. Csokiból nem túl erősek, azonban kekszben világbajnokok. Mi kipróbáltunk vagy 15-20 féle kekszüket, egyben sem csalatkoztunk. Minden boltban, vagy kioszkban árulják őket, 65-110g közötti csomagokban, mindenfélével töltve. Áruk 0,75 és 1 líra között mozog (1 líra most 110 Ft körül van). Mi minden nap megettünk egy csomaggal bringázás közben. Mindenhol vehetünk ayran-t is, ezt a hideg, savanykás, vízzel higított joghurtos italt. A kávé nem túl népszerű, mindenki teázik, illetve három az egyben instant kávét isznak. A tea központi helyen áll a törökök kultúrájában, a szociális élet egy nagyon fontos kelléke. Mindenhol találunk teázókat, és ha vendégségbe megyünk valakihez, biztos, hogy teával fog először kínálni minket. Általában 1-2 líra között van egy csésze tea, de minket rengetegszer megkínáltak csupán kedvességből. Alkoholt nem lehet mindenhol kapni és ahol van, ott drága. Egy üveg sör a boltban 500Ft-nál kezdődik. Nagyon sok zöldséget esznek, és minden étkezéshez fogyasztanak kenyeret. A fogásokból van, amit kiporcióznak, és vannak a közös tálak, amiből mindenki együtt kanalazik. Köfte, bulgur, kebab, kovász nélküli kenyér, joghurt, juhsajt, csak, hogy egy párat említsünk az ételeik közül.

Összességében
Törökország nagyon jó kezdés, ha lassan szeretnénk hozzászokni Ázsiához. Kiváltképp érdemes arra menni, ha kerékpárral utazunk át a szomszéd kontinensre. Könnyen elérhető, már elég különbséget tartogat, amennyiben nem csak egy Riviérás nyaralásra vágyunk. A törökök roppant kedves emberek (gyalog), és minket, magyarokat testvérnépnek tartanak. Mi sem mutatja ezt jobban, mint, hogy rajtuk kívül csak az irániak hívnak minket „Madzsarnak”.

Ha Törökországban járunk, ne hagyjuk ki a következőket:
Isztambul (Á-Z-ig)
Baklava
Ayran
Egy vidéki falu meglátogatását Kelet-Törökországban (vagy bárhol máshol)
Elfogadni egy meghívást teára
Kappadókiát
Antalya-t

Képek

Kategória: Hírek
1. oldal / 2