Utazni sokféle képen lehet. Inkább az a kérdés, hogy mi a célja az utazásnak? Eljutni pusztán A-ból B-be, minél gyorsabban és kényelmesebben, legkevesebb fáradtsággal vagy az utazás célja maga az úton levés? Gondolom sejtitek, mi a mi válaszunk erre a kérdésre. Naná, hogy az utazásért magáért megyünk, a kalandért, a kiszámíthatatlanért, a tapasztalatért, próbára tenni önmagunkat! Nos, ez egy kupéból valószínűleg nem követelne ugyan annyi áldozatot, legfeljebb olyan problémákkal találnánk szembe magunkat, mint: várni kell a wc-re, várni kell egy szemből jövő vonatra, hogy elindulhassunk végre, várni kell a teára, várni kell a vámra, várni kell az átszállásra. Nem leszólni akarjuk azokat, akik busszal, vonattal, terepjáróval vágnak neki a világnak, csak mi hiszünk abban, hogy a kerékpárral való utazás lehet a legjobb módja a világjárásnak, a felfedezésnek.  A szabadságot keressük, a kötetlenséget, épp ezért nincs szükségünk menetrendekre és zsúfolt, zajos buszokra, tülekedésre és koszos vonatokra, ami amúgy is túl gyors, hogy igazán észrevegyük a táj szépségeit, és különben sem biztos, hogy arra megy, amerre mi menni szeretnénk.

A bringa az más. A bringa a totál szabadság! Elég gyors, hogy nagyobb táv megtételére is képesek legyünk egy nap (akár 100-120km-t), de elég lassú, hogy a táj részévé válhassunk, hogy igazán a természetben legyünk, ne egy füstöt okádó bádogdobozból bámuljunk kifelé. Bármikor megállhatunk körülnézni valahol, vagy pihenni. Arra megyünk, amerre csak akarunk, nincs kötöttség, még betonozott útra sincs szükségünk. Egy kerékpár nyergében a miénk a döntés, mikor?, merre?, meddig? Nem beszélve arról, hogy a „megtett út” az tényleg meg lett téve, verítékkel, izommunkával, minden kilométerért, igazán úgy érezhetjük, megdolgoztunk a látottakért. Biztosan sokan tudjátok, milyen más megérkezni este mondjuk egy menedékházba vagy kempingbe, egy kiadós gyaloglás, tekerés után. Másként értékeli az ember a dolgokat, más íze van az ételnek (mondják is rá, hogy na, „Ez most vérré válik bennem.”), másként esik egy zuhany és más érzés bebújni a hálózsákba, sokkal, de sokkal jobb.
A kerékpárra felmálházhatjuk az egész életünket, elbírja mindazt a cuccot, amire szükségünk lesz az elkövetkező pár évben. Nyilván kompromisszumot kell kötni sok mindenben, mert hát elég gerilla grill lenne bambuszrügyes csirkét készíteni vas wokban a kínai nagy fal szomszédságában, de azt hiszem a kulinaritás ehhez hasonló élvezetét ezúttal mellőzni fogjuk, vagy egy kis alumínium serpenyőt használunk. Látjátok nem is kell mindenről lemondani. Ami kilyukad, megfoltozzuk,elromlik, hát megjavítjuk, ha nagy a baj előkerül a duct tape és a drót, ha még nagyobb, keresünk egy szakit. Ha szükséges fel tudjuk tenni a bringákat buszra, vonatra, hajóra, kenura, tutajra, jakok hátára és még sorolhatnám. Persze a tervünk az, hogy minél kevesebb motorizált segítséget vegyünk igénybe, de természetesen úszni nem fogunk a hátunkra kötött bringákkal.

Megismerni egy kultúrát, az embereket, ahhoz köztük kell járni, közel lenni hozzájuk. A hotelből ki sem lépve, vagy csak kizárólag a turisták számára kreált „skanzenban” nem fogunk mást látni, mint más nemzetiségű pincéreket, eladókat, recepciósokat. A bringával eljuthatunk bármely vidékre, oda is ahova nem megy busz, és sokszor talán csak kézzel-lábbal megértetve magunkat, de elbeszélgethetünk az emberekkel. Egy felmálházott utazó mindig kivált néhány kérdést a helyiekből.
Persze a kerékpárral való utazás időigényes kaland, de pont ez a jó benne, hogy Te szabod meg a tempót! Mi mindenkit arra bíztatunk, hogy próbálja ki, higgyétek el, megéri!

Irány Kelet!

A pontos útiterv nem egy nap alatt körvonalazódott a fejünkben, több útvonalat is számba vettünk, azonban abban az egyben biztosak voltunk, hogy keletnek vesszük az irányt. Sokkal inkább érdekel mindkettőnket Ázsia, mint Nyugat-Európa vagy az Egyesült Államok. Nem szeretnénk diszkriminálni egyik országot sem, alapvetően az egész világ érdekel minket, csak van ami jobban. Keletnek indulunk el, kiderül meddig jutunk.
Az első kérdés amit Enihez intéztem konkrétan így hangzott: „Lenne kedved elbringázni velem Mongóliába?”.  Ezek után, ha akartam sem tudtam volna elkummantani a dolgot, hogy Mongólia a terv része lesz. 

A rövidebb út Ukrajnán és Oroszországon át vezet. Az előbbit háborgó állapota miatt zártuk ki, Oroszországba pedig csak 28 napos vízumot kapnánk. A letekerendő kilométer 5000 körül van, ami hát elég combos lenne 28 nap alatt (178km/nap!), a vonatot pedig elvetettük (pedig a transzszibériai vasútvonal...). A másik útvonal amin érdemes Mongólia felé menni kétezer kilométerrel hosszabb, Iránon át vezet Közép-Ázsiába, a selyem út ikonikus városaiba (Merv, Szamarkand, Taskent, Khiva, Bukhara), és Kirgizisztán jurtás, állattartó családjai közé. Hosszúsága ellenére ez utóbbi mellett döntöttünk, és ahogy egyre jobban utána olvastunk az érintett országoknak, erősödött bennünk az érzés, hogy több csoda vár ránk ezen a délebbi úton. Időközben megismerkedtünk és jó barátságot kötöttünk egy iráni házaspárral, akiket júliusban láttuk vendégül 6 napig. A Warmshowers oldalon kértek tőlünk szállást, 4 hónapos európai kerékpártúrájuk során. Mina és Habib már nagyon várják, hogy tavasszal körbekalauzoljanak minket Iránban, vendégül lássanak teheráni otthonukban.  

Az útvonal kicsit instant, félkész. És ez valószínűleg így is fog maradni, hiszen nagyon nehéz egy hónapokig tartó útvonalat napról napra összeállítani. Van egy körülbelüli útvonaltervünk, hogy melyik országokat szeretnénk érinteni, hol mennyi időt szeretnénk eltölteni, de ez menet közben könnyen változhat. Akár miattunk, mert megtetszik nagyon egy ország, régió, vagy látogatásra érdemes, extra kilométerekkel járó helyeket ajánlanak nekünk, de elképzelhető, hogy ki kell húzni valamit a listánkról, mert a bürokrácia és egy-egy nem várt esemény is könnyen közbe szólhat. 

A következő országokba (is) szeretnénk eljutni utunk során:

Szerbia-Bulgária-Törökország-Irán-Türkmenisztán-Üzbegisztán-Kirgizisztán-Kazahsztán-Mongólia-Kína-Tibet-Nepál-India-Mianmar-Laosz-Vietnam-Kambodzsa-Thaiföld-Malajzia-Szingapúr-Indonézia-Ausztrália-Új-Zéland

De, ahogy minden más, ez a történet is önmagát írja majd...

   Tervezett út                                                                                                                          Megtett út 

   Katt a képre!                                                                                                                         Katt a képre!

Enikő és Balázs vagyunk, 2015. március 21-én indultunk a budapesti 0. kilométerkőtől, Kelet felé bringázva. Ezzel, a számunkra életreszóló utazással mindkettőnk gyerekkori álma teljesül. Szeretnénk látni a világot. Milyen emberek élnek a világ távolabbi zugaiban? Milyenek a hétköznapjaik? Hogyan tudunk velünk kapcsolatot teremteni? Hogyan változunk majd mi magunk? Hogyan vesszük majd az egyre bonyulultabbá váló feladatokat? Hogyan leszünk majd türelmesek és alázatosak magunkkal és egymásal, egy kudarc alkalmával? Ilyen és hasonló kérdések kavarogtak a fejünkben, mikor elindultunk. 

Mindkettőnk életében fontos a lelkiség és a harmónia. Ez az út nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megerősít bennünket. Felnyitja a szemünket: mi az, ami igazán fontos az életben? És mi az, amivel egyáltalán nem kell foglalkozni.

Azt gondoltuk, és hisszük ma is, hogy a saját álmaink megélésén túl nem baj az, ha másokra is gondolunk. Csatlakoztunk az Élménykülönítményhez, és vállaltunk havi egy "ezrest" egy éven át. Vállaltuk a nomád körülményeket, a kényelmetlenségeket, a kihívást és a végtelen kalandot! Hittük, hogy találunk 100 lelkes követőt, aki havi ezer Forintját a Bátor Tábornak tudja ajánlani egy éven át. Sokan csatlakoztak már a kezdeményezésünkhöz, de sajnos még nincsenek százan. De Veled lehetnek! 

Kéz a kézben, így járunk a nagyvilágban. Egymást támogatjuk, mikor nehéz ( és bizony, van úgy, hogy nem könnyű), és ölelve kacagunk, mikor nagyon jó!

Ezek vagyunk mi.