Szerző: Balázs

Laosz az egyetlen, tengerrel nem rendelkező délkelet-ázsiai ország. Valószínűleg a legtöbb olvasónak az ország neve hallatán nem jut eszébe semmi. Thaiföldről a turizmus, és a thai boksz juthat eszébe, Vietnamról ha más nem is, a Vietnámi-háború bizonyosan beugrik, Kambodzsánál talán dereng valami a vörös khmerekről, esetleg a templomairól híres Angkor ősi városa. De Laoszról igazából semmi. Ne érezze rosszul magát a kedves olvasó, ezzel mi is pont így voltunk. Nekem talán annyi volt meg Laoszból, hogy láttam az Air America című filmet Mel Gibsonnal, és abból emlékeztem, hogy sok a dzsungel, és volt valami közünk nekik is a Vietnami-háborúhoz. Mielőtt az országba értünk beszereztünk egy útikönyvet, abból okosodtunk. Lássuk hát, mit tartogat ez a titokzatos és számunkra jobbára ismeretlen ország az odalátogatóknak.

Első benyomás
Kínát nagyon megszerettük, és bár Jünnan tartományban, és annak is a déli részén már nagyon jó áron találtunk kész ételt, vártunk már, hogy Laoszba és egyúttal Délkelet-Ázsiába érjünk, mert mindenki szerint szuper olcsó ez a "blokk". A határátlépés gond nélkül zajlott, egyszerű volt 32 dollár/fő fejében ott helyben intézni a "Visa on arrival"-t vagyis az "érkezéskor felvehető vízumot". Dübörög az országban a turizmus, nem gördítenek hát sok akadályt a turisták elé, "Csak hadd jöjjön, aki jönni akar, nyissátok ki a kapukat!" lehetne az ország jelmondata. Mi Észak-Laoszban léptünk az országba és ez eléggé szegény és nagyon elmaradott régió (az egész ország szegény amúgy, de az északi rész különösen). Hatalmas kulturális sokk éri az országba belépőt, pláne ha szárazföldön lép be. A vékony, láthatóan alultáplált emberek, ahogy a bambuszkunyhójuk előtt szomorúan a porban ücsörögtek, szívszorító látványt nyújtottak. Aztán étel után néztünk, és nagyon úgy tűnt, hogy bizony nem lesz olcsó ez az ország. Vagy csak nem volt szerencsénk az első alkalommal és amúgy is közel a kínai határ?

Ételek, vásárlás
Sajnos az első néhány nap után rájöttünk, hogy nem a határ a ludas. Laosz nem olcsó. Talán nem drága annak, aki csupán pár hétre érkezik nyaralni, és dőzsölhet, de a kerékpáros utazónak igencsak össze kell szedni minden kreativitását, hogy normális ételt, megfizethető áron szerezzen. A boltokban sajnos itt sem találunk semmi olyat, amiből mondjuk egy szendvicset tudunk készíteni a köztes étkezésekre. Marad a keksz, banán és egyéb gyümölcs, ez jó, de egy idő után unalmassá válik. Ami megoldás, az a "kao", a ragacsos rizs vásárlása, amit szinte mindenhol megtalálunk és kb. 5000 kip-be (átszámítva 180Ft-ba) kerül egy adag, általában egy kilót kapunk 10000-12000 kip-ért. Ezt kérhetjük "elvitelre" és akkor a néni egy zacskóba rakja nekünk (köszönjük a tippet Zitának és Árpinak). Amíg friss egész jó, de mondjuk másnap reggel már tényleg nem egy kulináris élmény. Mi ezt ettük, majd minden nap (a végére már kicsit untuk, de nem volt más), néha grillezett hússal, néha balzsamecettel (még Kirgizisztánban vettük, hogy feldobjuk a nyers zöldséget, de még kitart), kókuszkrémmel, cukorral és fahéjjal megszórva, mézzel leöntve, banánt harapva mellé. Laosz egy időben francia gyarmat volt, amiből legalább is annyi haszna lett az utókornak, hogy árulnak baguettet. Ez néha friss, és van, hogy a szöget be lehet vele verni a kőrisfába, de kapható. Nagyvárosokban olcsóbb, vidéken drágább, evidens. Csak hát mit rakjunk bele? Mert ugye hiába a hosszú kenyér nélküli időszak, önmagában azért annyira nem jó. Ők pl. sűrített tejet csorgatnak a kettévágott kiflibe, ezt kihagytuk, vagy valami érdekes barna, vattára emlékeztető, amúgy édes dolgot tesznek bele néhány szelet zöldséggel, de az bizonyos, hogy egy (pedig nem vagyunk egy nagy gyorsétterembe járó fajták) Subway továbbképzés jót tenne az ország gasztronómiájának. A banán olcsó és mindenhol kapni, változó áron. És ezzel el is értünk egy érdekes, fontos és idegőrlő fejezethez, ez pedig az alkudozás. Nem tartom magam nagy alkudozónak, de még otthon is bepróbálkozom a kínai piacon, hogy ha kettőt viszek az alsógatyából, akkor mennyiért adja.

Az ázsiai országokban, kezdve Törökországgal, viszont mondhatni halálra van ítélve aki nem tud egy kicsit alkudni. De legalább is sok pénzébe fog kerülni a nyaralás. Olyan ez, mint a biciklizés, csak el kell kezdeni és megjön az egyensúly. Az árak sehol nincsenek kiírva, kivéve a városi boltokat, jobban mondva a nyugati mintájú boltokat. Ez amúgy ázsiai "betegség", nem laoszi specialitás. Ebből következően, mivel tartani kell magunkat a napi büdzsénkhez, és nem mindegy mi mennyibe kerül, mindent meg kell kérdezni. Ez még rendjén is van, de az, hogy milyen árat mondanak nekünk, csak egy emberen múlik, az eladón. És általában (Kína kivételével, mert ott szinte mindig a normál árat mondták, nem akartak becsapni minket) ez mindig magasabb, mint amit a helyiek fizetnek valamiért. Ezen lehet vitatkozni, hogy fair-e, én magam sem tudtam még eldönteni. A fehér, nyugati turistában a helyiek sokszor csak egy nagy tömött buksza sziluettjét látják. Te külföldi vagy, ergo gazdag, többet fizess! Ezt lehet szépen, úgyis mondhatnám diszkréten és elegánsan csinálni, és lehet pofátlanul is, hogy az embernek a bicska kinyílik a zsebében. Laoszban nekünk folyton kinyílt a bicska. Két dolgot lehet csinálni. Jó, igazából ezermillió dolgot, de ebből kettő az esélyes. A verzió; otthagyjuk az eladót és közben magyarként, szerencsésnek érezve magunkat, hogy senki nem ért meg minket, mindenféle szitokszóval illetjük a helyzetet. B verzió; és mi ezzel éltünk leginkább, felvesszük a kesztyűt és nekiállunk alkudni. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy én nem tisztelem az adott áru értékét, árát, hanem arról, hogy nincsenek árak kiírva, így az eladó bármit mondhat, és én jogosan hihetem azt, hogy hasra ütésszerűen mond be egy árat. Mert lássuk be, ez történik. Laoszban folyton át akartak verni minket. Egy alkalommal megkérdeztük egy, az étteremben evő helyi lánytól, hogy mennyibe kerül a tésztaleves, amit eszik. - Tizenháromezer, volt a válasz. Ugyan azt rendeltük, és mikor fizetésre került a sor, tőlünk tizenötezret akartak kérni. Vagy amikor a piacon Luang Prabangban az előttünk álló nyugati srác megkérdezte mennyi az ananász? Hétezer volt, a nő szatyorba rakta és átnyújtotta a gyümölcsöt, a srác a tízezrest. Én közben szintén levettem egy ananászt, hogy akkor hétezer? - Nem, tízezer. - jött a válasz az eladótól. - De most mondta a srácnak, hogy hétezer. - Erre a nő elkezdte játszani, hogy nem ért angolul, holott egy perce még nagyon is ügyesen beszélt. A srác nem kapta vissza a pénzt, mi pedig odébbálltunk és osztoztunk a srác felháborodásában. Én biztos nem vittem volna el az ananászt, hanem visszakérem a pénzt, és ha nem adja, ráborítom a pultot. Nem a háromezer miatt, hanem mert becsaptak. És még jó néhány hasonló alkalommal próbáltak becsapni minket. Laoszban így megy, ezt másoktól is hallottuk. Na de vissza az ételekhez.

Grillezett húsok a buszpályaudvaron. Nagyon éhesek voltunk, bevállaltuk. Fürjet ettünk (alsó sor bal széle, igazán finom volt és semmi mellékhatás.

Sok a grillezett hal, hús, mindenféle állatból, érdemes olyan helyen venni, ahol frissen sütött, bár ez nem mindig kivitelezhető. Jókora szerencse is kell, hogy az ember ételmérgezés nélkül tudja le az ázsiai nyaralást. Ha egy propeller forog a húsok fölött, az legalább elűzi a legyek nagy részét. Itt is megy a kínai tésztaleves (nem összekeverendő a Vifon gyorstésztával), kicsit másként, kicsit más fűszerekkel készítik. Mindig kapunk hozzá nyers zöldségeket egy tálon, zöldbabot, salátát, mentát, ánizst, lime-ot. Sok helyen kapni még banánlevélbe csomagolt sült tésztát, ami finom, csak legtöbbször elég kis adag. Nem lakik jól vele egy átlag turista sem, nem hogy egy evőgép kerékpáros! A kávé finom, jéggel vagy forrón, sűrített tejjel készítik. Mi ezt az utóbbit szerettük meg, kellemes csokoládés utóíze van. A Beer Lao márkájú sör finom, a legjobb a környékbeli országok közül, bár a thai Chang azt hiszem jobban ízlik. Dél-Laoszban ittunk jeges-sűrített tejes-citrom szirupos üdítőt. Friss kókusztejet is sok helyen kapni, ezt általában stílusosan, magából a kókuszból lehet szívószállal kiinni. Leginkább a fővárosban és a nagyon turistás helyeken találni francia és egyéb külföldi termékeket árusító boltokat. Itt méregdrágán vehetünk sajtot, majonézt, lekvárt, stb. A csapvíz fogyasztásra sehol nem alkalmas. Ami viszont érdekes volt és mindenhol megtalálható jelenség, az a mozgó kisbolt. Ezt Laoszban (és Kambodzsában) nem autóból művelik, hanem kismotorról. Félelmetes, hogy mi motyót fel bírnak pakolni, hogy néha a sofőr alig látszik a rengeteg cucc alatt/között.

Kezdő vasáru-kereskedő, már ami a cuccok mennyiségét illeti.

Emberek
Lehet, hogy a sok vásárlás okozta csalódás miatt, de nekünk nem sikerült túl jó véleményt kialakítani a laosziakról. Volt néhány kellemes találkozásunk, de összességében nem különösebben barátságos nép. Minden külföldiben a turistát látják, és úgy is közelednek hozzá. Nem tudnak vele mit kezdeni. Ez alól a szerzetesek és a gyerekek voltak a kivételek. Ők őszintén, érdeklődéssel integettek és beszélgettek velünk. A gyerekek nagyon édesek, szaladnak ki az útra és már messziről kiabálnak. Az észak-laosziak, akikkel mi találkoztunk, nagyon szegények, sokszor találkoztunk kiábrándult, reménytelen pillantásokkal, ahogy kísértek minket. Ezt a buszon ülő turista nem látja, nem érzi, ez leginkább a kerékpáros utazót érinti mélyen, amivel mi nem tudtunk mit kezdeni. Nem tudtunk szemet hunyni felette, hogy "Bár sok a szegény ember, de nem baj, a táj gyönyörű, inkább nézzük azt!" Nehéz volt. Lelkileg volt az. Dél-Laoszban jobb a helyzet, ott többet mosolyogtak az emberek, kedvesebbek voltak. Ne értsétek félre, nem arról van szó, hogy velünk mindenkinek kedvesnek kell lennie, mert lám itt jön a két magyar biciklista! De senki nem szeret ott lenni, ahol nem látják szívesen, és mi Észak-Laoszban ilyesmi érzésekkel küzdöttünk. Nem ítélkezem, meg tudom érteni őket. Nem lehet felemelő látni a sok gazdag, kényelmes(ebb) életet élő külföldit, ahogy gondoktól mentesen költi a pénzét. A másik ami szemet szúrt nekünk, hogy nem tűntek túl szorgalmas népnek. Tisztelet a kivételnek persze, de a legtöbb ember akivel találkoztunk nem csattant ki a munkakedvtől. Lehet ezt az időjárás számlájára írni, vagy bárhova máshova, de tény, hogy a legtöbb bolt vagy büfé tulajdonos fekszik a függőágyban a bolt előtt, vagy odabent, pedig épp rendet is rakhatna a polcokon, vagy felsöpörhetne. Nem kell minket körbeugrálni, de azért a függőágyból igazán kimászhatna, hogy úgy beszéljük meg mit is ehetnénk nála, ha lenne kedve kiszolgálni. A vendégház tulaja simán üvöltözik reggel 6-kor az ablakunk alatt, nem törődve vele, hogy mi még aludnánk picit, vagy a nagyi nekiáll mozsárban vasércet (bizonyára étel volt, de a hanghatás alapján épp az is lehetett volna) törni. Van még mit tanulniuk. Egy vendégház üzemeltetése nem csak annyiból áll, hogy van szoba és ott lehet aludni. Nem nyitok be kopogás nélkül, nem hangoskodom az ablak alatt, megszerelem a zuhanyt ha már megígértem, ilyenek. 

A nagyobb folyókból ilyen kisebb csatornák vezetnek fel a távolabb fekvő falvakhoz.

Táj, természet, építkezés
Laosz gyönyörű ország! Vietnamban nem jártunk, Thaiföldön ez a második napunk csupán, de meg merem kockáztatni, hogy az egyik legszebb ország a régióban, ami a természetet illeti. Kambodzsánál sokkal szebb, sokkal változatosabb. Északon sűrű dzsungelek, nagy hegyek (a legmagasabbak kétezer méter fölöttiek,) és ezernyi völgy teszi színessé a tájat. Rengeteg a folyó, vízesés, nagyon gazdag az élővilág. Eni azt mondogatta, olyan, mintha a King Kong című filmben lennénk. Ahogy haladunk dél felé egyre laposabb lesz a domborzat, néhol mészkőhegyekkel tarkítva (Thakek környéke). A Bolaven-fennsík a vízeséseiről híres. A Mekong keresztülfolyik az ország majd teljes hosszán. Délen alföldek, füves szavanna szerű síkságok vannak. Éghajlata a környék országaihoz hasonlóan két részre osztható. Októbertől-februárig a meleg, száraz évszak, ezt követően pedig a forró, esős évszak köszönt be. Örülünk neki, hogy mi a száraz évszakban járjuk a régiót, így is épp elég párás és meleg, el nem tudom képzelni milyen lehet az esős évszakban, de a Rejtő könyvek adnak némi fogódzót. Az állatvilág is nagyon gazdag, mi jó néhány érdekes rovarral és bogárral, skorpióval találkoztunk. Az egyik észak-laoszi piacon számunkra ismeretlen, hosszú farkú állatot is láttunk, már kimúlva. Északon még sok vadászó közösség lakja a dzsungeleket, akikkel mi nem találkoztunk, de számos gyalogtúra viszi a bennszülöttek faluiba a kíváncsi turistákat. Északon jobbára bambusz kunyhókban laknak az emberek, aminek falát játszi ügyességgel fonják a felnőttek, a tehetősebbek fa vagy kőházakban laknak, ez utóbbiak minden elképzelhető csiricsáré színben pompáznak. Áram a legtöbb helyen van, vezetékes víz már kevésbé. A falvakban közkutak vannak, ivásra azonban valószínűleg nem alkalmasak, ivóvizes palackokat, viszont sehol nem láttunk. Délen szintén bambusz vagy pléh házakban laknak a szegényebbek, a módosabbak fa vagy kőházban, de láthatóan gazdagabba a déli régió. Itt viszont mindenhol látni, hogy palackozott ivóvizet isznak a helyiek, amit kocsiról árulnak. Luang Prabang egész pofás kisváros, ami a belvárosát illeti. Francia koloniális építészettel. Máshol is jellemző, hogy ezt a stílust átviszik a ma épült épületekre is (leginkább lakóházakra). Vientián nekünk különösebben nem tetszett, bár az is igaz, hogy nem láttunk túl sokat belőle. Nem volt főváros érzése a helynek, inkább olyan nagy falu. Délen ugyancsak francia hagyatékokat lehet fellelni a kisvárosokban.

Pózolj vízeséssel!

Közlekedés
Az utak a közepestől a rossz minőségűig terjednek. Az északi területeken sok helyen újra építik az utat, ezért gyakoriak a dugók, sokszor kilométereken át nagyon rossz minőségű kavicsos dózer úton tudunk csak közlekedni. A vezetési morál meglepően jó, a kínainál sokkal jobb. Mérsékelt az autós forgalom, kevés az autó tulajdonos az országban. Kamionból minden fajtájút (de leginkább nagyon lestrapáltat) látni, Hyundai, Isuzu, Daewoo, Mitsubitshi, stb. A kamionokon, teherautókon a pakoló fiúk a tetőn ülve utaznak és szemmel láthatóan élvezik a dolgot. Szabály itt sincs arra vonatkozóan, hogy hány ember ülhet egy motoron, autóban. Aki fölfér, az utazhat. Sokan, főleg a gyerekek kerékpároznak. Úgy tűnt kismotorja majd minden családnak van. A távolsági buszok tetemes része katasztrofális állapotban van.

Összességében
Laosz igazán egzotikus úti célja lehet az Ázsiába vágyó utazóknak. Sok érdekességet tartogat az ország, érdemes rá időt szánni, hogy körülnézzünk ha már ott vagyunk. Egyedinek nem mondanám, de a maga nemében mégis valamiképp egyedülálló. Aki el tudja képzelni a délkelet-ázsiai nyaralást tengerpart nélkül is, az nem fog csalódni. Ugyanakkor érdemes felkészülni, az említett kulturális sokkra, és ahhoz képest, hogy milyen szegények az emberek, igencsak fel vannak verve az árak. Kicsit ez a nyolcvanas évek Balaton érzés, hogy mindenki egy nyár alatt akar meggazdagodni, bármi áron. Talán kezdésnek ajánlanánk inkább, így az esetleges rossz szájízt (ami egyáltalán nem biztos, hogy lesz) még van lehetőség helyrehozni, például Kambodzsában.